Iris: The MovieEz eredetileg valami tévésorozat volt, amit ahogy most olvasgattam a neten, hatalmas hype övez, rengetegen istenítik. Hogy miért istenítik, azt még értem is, hiszen a nép zabálni szokta a különleges, meg a titkos ügynökök sztorijait a rengeteg fordulatot tartalmazó összeesküvősdivel. A magam részéről viszont ki nem állhatom ezeket a marhaságokat, Hollywood már évtizedekkel ezelőtt lejáratta a témát, ráadásul a koreai sorozatok mindig is a túlzásaikról és a képtelen történeteikről voltak híresek (legalábbis ezt hallottam azon japán ismerőseimtől, akik láttak koreai sorozatot). Annyira menőre és hihetetlenre akarták összehozni, hogy az egész átvált viccesbe, egyszerűen nem lehetett komolyan venni, a főszereplő többet kibír már a legelején, mint Sandokan és James Bond együttvéve, a sztori meg annyira hihetetlenre van húzva, hogy elég hamar ásításokba merültem. Ami viszont nagyon tetszett benne, az az, hogy az első kábé fél óra java része Magyarországon játszódik, jó volt látni, ahogy a Nyugatinál akcióznak, majd egy laza vágással berepesztenek autóval a Hajógyári szigetre... A sorozat rajongói (ahogy néztem, van köztük pár magyar is) le fognak nyakazni, de
3/5-nél nem több, hiába próbáltam, képtelen volt lekötni, pedig szinte pillanatonként történt valami újabb nagy fordulat és az akciójelenetek meglepően látványosak voltak.
[korea drama] Iris (아이리스, 스페셜 프로모션 영상)