Az általános iskolában Akirát arra bátorította egyik tanára, hogy rajzolgasson és festegessen, mert tehetséget látott a fiúban. Bátyja, Heigo is nagy befolyással volt rá. Heigo nagyon intelligens volt, sok akadémiai versenyt megnyert, de volt egy cinikus „sötét oldala” is. 1923-ban, a Nagy Kantou földrengés során Tokyo szinte megsemmisült és 100 000 halottat hagyott maga után. Az akkor 17 éves Heigo magával vitte a 4 évvel fiatalabb Akirát, hogy megnézzék, mi maradt a városból. A szanaszét heverő állati és emberi maradványok láttán Akira elfordította a fejét, de Heigo kényszerítette rá, hogy mindent megnézzen. Akira később ezt az élményt úgy dolgozta fel, hogy egy félelmetes dologra felemelt fejjel nézni egyfajta védelem a félelmetes dolog által okozott félelemmel szemben.
Heigo hamarosan benshi-ként kezdett dolgozni a Tokyo-i mozikban. A benshi-k a némafilmek narrátorai voltak, speciális japán „kiegészítései” a filmes élménynek. Heigo szerencsétlenségére azonban ekkoriban már kezdett terjedni a hangosfilm, így a benshi-k egyre kevesebb munkát kaptak. Heigo szervezett egy benshi sztrájkot, ami nem hozott eredményt. Akira, miközben folyamatosan olvasott és festészetet tanult, bátyjához hasonlóan belefolyt a harcokba, egy radikális újságba írt több cikket. Sosem vallotta magát kommunistának, azzal együtt sem, hogy ekkori tevékenységét később „nyugtalannak” tartotta.
Még csak a 20-as évei elején járt, amikor Heigo öngyilkos lett. Négy hónappal Heigo halála után Akira legidősebb bátyja is meghalt, így Akira maradt az egyedüli fiúgyerek a négyből.
1936-ban a Nikkatsu filmstúdióhoz került, ahol egy rendezői tanoncprogram keretében tanulhatott és Yamamoto Kajiro asszisztenseként dolgozhatott, forgatókönyveket írt és a filmes vágással ismerkedett. Első rendezése a Sanshiro Sugata (Judo saga) volt. Korai filmjeit a háborús japán kormányzatnak tetsző propagandaként készítette, több filmje is nacionalista témákkal foglalkozott. Ilyen filmje volt például a The most beautiful, ami egy optikai gyárban dolgozó nőkről szólt. A Judo saga 2 pedig különösen amerikaellenes filmnek számított, hiszen a japán judo-t az amerikai boksznál felsőbbnek ábrázolta. A stúdió alkalmazottai között kitört egy sztrájk, a közvetítő szerepet pedig Kurosawa vállalta, ami miatt elbocsátották. Nem esett azonban kétségbe, létrehozta Yamamoto Kajiro-val és Taniguchi Senkichi-vel közös cégüket.
Első háború utáni filmje, a No regrets to our youth már teljesen más világképet mutat, a régi japán rezsim kritikáját egy feleség történetével, akinek férjét letartóztatják és kémkedés miatt kivégzik. Kurosawa ekkoriban még több filmet is készített a kortárs Japánról, ezek közül leginkább emlékezetes a Drunken angel és a Stray Dog. Azonban mégis egy kosztümös film, a Rashomon tette őt nemzetközileg is híressé. Ez a film Velencei filmfesztivál Arany Oroszlán díját nyerte el.
Kurosawa jellegzetes filmkészítési technikáját az 1950-es években fejlesztette tökélyre. Szerette a telefotó lencsék használatát, mert azok kilapították a képet, valamint mert hitte, hogy ha távolabb helyezi el a kamerákat a színészektől, akkor jobban fognak játszani. Ugyancsak szeretett több kamerát használni egyszerre, így ugyanazt a jelenetet több irányból is fel tudta venni. További védjegyének számított a hangulat fokozását szolgáló időjárási körülmények használata. Például a zuhogó eső a Rashomon legelején és a Hét szamuráj záró csatajelenetében, valamint a köd a Throne of blood-ban. Híres „wipe effect” technikája, amikor is sima vágás helyett az egyik jelenet fokozatosan „átúszik” egy másikba, szintén védjegyévé vált.
Diktatórikus rendezési stílusa miatt ragadt rá a Tenno, azaz Császár becenév. Mindig a tökéletességre törekedett, rengeteg időt és igyekezetet fordított a kívánt látvány elérésére. A Rashomon-ban tintát kevert az esővízbe, hogy ezzel is fokozza az ömlő eső látszatát és végül a forgatási helyszín környékén található teljes vízmennyiséget felhasználta a vihar „elkészítésére”. A Throne of blood zárójelenetében, ahol Mifune-t nyilak sebzik meg, a nyilakat profi íjászokkal lövette ki és a nyilak valóban centikre csapódtak be Mifune teste mellett. A Ran-ban pedig egy egész kastély lett felépítve a Fuji hegy oldalában csak azért, hogy egy jelenetben porig égjen. Egyik filmje forgatásakor az volt a kérése, hogy oldják meg, hogy a patak a másik irányba folyjon, mert az látványosabb lesz a filmben, egyszer pedig egy ház tetejét először leszedette, később pedig visszarakatta a helyére, mert egy rövid, vonatból forgatott jelenetnél előnytelennek érezte azt, ahogy a tető kinéz.
Hasonlóan tökéletességre törekedett a kosztümökkel kapcsolatban is. Úgy érezte, hogyha egy színész teljesen új kosztümöt visel, a megformált karakter kevésbé lesz hiteles. Ezt úgy oldotta meg, hogy a kosztümöket gyakran a forgatás megkezdése előtt néhány héttel odaadta a színészeknek és „parancsba adta”, hogy minden nap meghatározott ideig viselniük kell, hogy „hozzájuk nőjön”. A Hét szamuráj esetében a stáb többsége szegény falusiakat játszott, így a színészek figyelmét külön felhívta arra, hogy mire a forgatás kezdődik, a ruhák legyenek viseltesek és rongyosak.
A filmzenékkel kapcsolatban is sajátos véleménye volt. Úgy érezte, hogy a teljesen elkészült művek nem illenek bele egy filmbe. Mikor kiválasztott egy zenét egy jelenethez, általában csak egy részét használta fel belőle (pl. csak a trombitákat). Csak a film vége felé hallhatjuk a művet teljes egészében.
Kurosawa filmjeivel kapcsolatban mindenképpen említésre méltó a rendezőre ható művek sokszínűsége. Több filmje is William Shakespeare műveinek adaptációja. A Ran a Lear király alapjain nyugszik, a Throne of blood-ot a Macbeth ihlette, a The bad sleep well a Hamlet-tel mutat hasonlóságot, bár Kurosawa nem erősítette meg, hogy ez a mű volt az alapja. Az orosz irodalom remekeiből is készített adoptációkat, ilyen volt a The idiot, amit Dosztojevszkij hasonló című művéből készített, valamint a The lower depths, ami eredetileg Makszim Gorkij színműve. Az Ikiru-t Tolsztoj Ivan Iljics halála című műve ihlette. Hatottak rá az amerikai művek is, például a High and low egy amerikai krimi író, Ed McBain King’s Ransom című műve alapján készült, a Yojimbo-t valószínűleg Dashiell Hammett Red Harvest-je, valamint a western filmek ihlették, míg a Stray Dog elkészítésében Georges Simenon detektívregényei ihlették Kurosawa-t. A Red Beard néhány jelenete megtalálható Dosztojevszkij The insulted and humiliated című regényében is. Persze nem csak írók, hanem külföldi filmesek munkái is ihlették Kurosawa-t, leginkább talán az amerikai John Ford munkái. Kurosawa-t több kritikus is támadta mindezek miatt, túlzottan is nyugatiasnak tartották. Azonban Kurosawa-ra a nyugat mellett legalább annyira hatott a japán kultúra is, főként a kabuki és a noh színház és a japán mozi jidaigeki (kosztümös történelmi filmek) stílusa.  A Throne of blood pedig felfogható egy filmre vitt noh drámaként is.
Persze nem csak Kurosawa-ra hatottak külföldi rendezők művei, az idők folyamán az ő művei is nagy hatást gyakoroltak több rendezőre is világszerte. John Sturges A hét mesterlövész című westernje hivatalosan is a Hét szamuráj feldolgozása volt, de a film elemei felbukkannak egy amerikai vígjátékban, A három amígóban is, valamint a Battle beyond the stars című sci-fi-ben és a Pixar Egy bogár élete című animációs filmjében is. A történetet pedig több könyvben is feldolgozták, ezek közül legismertebb Stephen King ötödik Sötét torony kötete, a Calla farkasai.
A Rashomon-t Martin Ritt 1964-es The outrage című filmjében dolgozta fel, míg két tamil film, az 1954-es Andha naal és a 2004-es Virumaandi hasonlóan építi fel a történetét, mint ahogy Kurosawa tette a Rashomon-ban. A Yojimbo volt az alapja Sergio Leone Egy marék dollárért című westernjének, valamint Bruce Willis Last man standingjének. A The Hidden Fortress bevallottan hatást gyakorolt George Lucas Csillagok háborúja sorozatára, leglátványosabban a két robot, R2-D2 és C3PO karakterénél. Továbbá Lucas felhasználta a Kurosawa védjegyének számító „wipe effect” továbbfejlesztett változatát. A Rashomon nem csak a japán filmet emelte be a köztudatba, hanem egy kifejezésként az angol nyelvbe is bekerült, a töredezett, nem összeillő elbeszélések szavaként. Ez a Rashomon-effect.
Kurosawa a legaktívabb időszakában, a 40-es évek vége és a 60-as évek közepe közötti időszakban több filmben is dolgozott együtt ugyanazokkal az emberekkel. Hayasaka Fumio például hét filmjéhez készített zenét, többek között a Rashomon-hoz, az Ikiru-höz és a Hét szamurájhoz is. Több forgatókönyv elkészítésében is Oguni Hideo volt a segítségére, ezek közé tartozott a Throne of blood, a Hét szamuráj és a Ran is. Muraki Yoshiro Kurosawa művészeti vezetője volt az 1949-es Stray Dog után majdnem mindegyik filmjében, míg Naki Asakazu 11 filmjének volt cinematográfusa, amik között megtalálható az Ikiru, a Hét szamuráj és a Ran. Kurosawa a színészeket is szerette sok filmjében szerepeltetni, különösen Shimura Takashit, Nakadai Tatsuya-t és Mifune Toshirot. Utóbbival az egész filmtörténelem egyik legismertebb rendező-színész párosát alkották, közös munkájuk az 1948-as Drunken Angel-lel kezdődött és az 1965-ös Red Beard-del zárult.
A Red Beard több szempontból is fordulópont volt Kurosawa pályafutásában. Ez volt az utolsó közös filmje Mifune-val és egyben ez volt az utolsó fekete-fehér filmje is, valamint ezzel a filmmel zárult karrierje azon része, amikor is nagyjából évente készített új filmet. Leszerződött egy hollywoodi produkció, a Tora Tora Tora rendezésére, de a 20th Century Fox még a befejezés előtt lecserélte őt Masuda Toshio-ra és Fukasaku Kinji-re. Az ezután készített filmjei költségeinek előteremtése nehézségeket okozott és immáron két film elkészülte között nagyjából öt év telt el. Az első filmje ebben a korszakban a Dodesukaden volt, ami egy szemétdombon éldegélő embercsoportról szólt, nem lett sikeres.
Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után (1971 decemberében egyik nap harmincszor vágta el csuklóján az ereket egy borotvával) további filmek forgatásába fogott, igaz, a finanszírozásuk továbbra is nehézségeket okozott még Kurosawa hírneve ellenére is. Hogy filmjei számára pénzt szerezzen, reklámokat rendezett, sőt, reklámokban is szerepelt. Az 1975-ben a Szovjetunióban forgatott Dersu Uzala volt Kurosawa egyetlen nem Japánban és nem japánul készült filmje. A film az 1900-as évek legelejének Szibériájában játszódik és egy orosz felfedező, valamint egy nomád vadász barátságát mutatta be. Világszerte nagy sikert aratott és elnyerte a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó Oscar díjat is. Az 1980-ban készült Kagemusha-t Kurosawa két talán leghíresebb csodálója, George Lucas és Francis Ford Coppola finanszírozta. Ez a film egy japán feudális nagyúr dublőréről szólt, aki átveszi a nagyúr helyét annak halála után. Az öt évvel később készült Ran a Lear király japános adoptációja volt és ez lett Kurosawa késői karrierjének messze legnagyobb vállalkozása. Mintegy 10 évet vett igénybe a tervezése és az elkészítéséhez szükséges pénz összeszedése, míg végül a francia producer, Serge Silberman segítségével végre megkezdődhetett a forgatás. A film hatalmas nemzetközi sikert aratott és Kurosawa utolsó remekműveként került be a köztudatba.
Az 1990-es években három filmet készített, amik a korábbi filmjeinél sokkal személyesebb hangvételűek. A Dreams rövid történetek sorozata, amiket Kurosawa saját álmai ihlettek. A Rhapsody in August-ban egy öregasszony mesél unokáinak a Nagasaki-ra ledobott atombombáról (az öregasszony amerikai unokaöccsét Richard Gere alakítja), míg utolsó filmje, a Madadayo egy nyugdíjba ment tanárról és egykori diákjairól szól.
Kurosawa 5 évvel utolsó filmje elkészítése után, 1998. szeptember 6-án, 88 évesen szívroham következtében hunyt el Tokyo Setagaya negyedében.
1998-ban készült el az After the Rain, ami egy posztumusz film volt és Kurosawa legközelibb munkatársa, Koizumi Takashi rendezte, a főszerepeket pedig Nakadai Tatsuya és Mifune Shiro (Toshiro fia) játszották. A forgatókönyv és a dialógusok még Kurosawa munkái voltak, a történet pedig Yamamoto Shugoro megegyező című novellájából készült.

Források: