belépés∆

Joint Security Area (2000)

 

Joint Security Area (2000)

 

Miután tegnap este megnéztem azt a filmet, határozott elképzeléseim voltak, mit is fogok írni róla, és az nem lett volna túl dícsérő kritika. Azóta ülepedett egy kicsit a dolog, talán jobban be tudom így mutatni.
Mestermunka. Ezt nem abban az értelemben gondolom, hogy tökéletes, egyedi, megragadó és mindig emlékezni fogok rá, hanem inkább abban az értelemben, hogy egy iparosmester, vagy egy művész, aki szakmája furfangjainak, teljesen a birtokában van, megrendelésre készít valami nagyon szépet és jót, ám ez nem művészet. Talán Spielberg korábbi filmjei voltak ilyenek. Élvezhető, de semmi plussz.

 

 

 

 Ebben a fimben szinte minden a helyén van, vannak benne nagyon jó ötletek, odafigyelés, igényesség, de hiányzik belőle az az eredetiség, ami Chan-wook Park eddig általam megtekintett munkáit jellemzik. A film az addigi legnagyobb költségvetéssel készült koreai film, s meggyőződésem, hogy a pénz nagy része a dél-koreai állam pénztárcájából jött. Ettől függetlenül az általam eddig látott legjobb propagandafilm, több okból is. A legfontosabb, hogy elfogadható a filozófiája, észak és dél-korea barátsága, a másik fél emberségének hangsúlyozása, amit viszont sajnos láttam már pár filmben, bár ez korábban készült azoknál. De ott van az az alapvető tény, hogy nézhető. Nem úgy mutatja be a koreai elnököt pl, mint egy szuperembert, akcióhős-vadászgéppilótát, és az is fontos, hogy a koreai katonákat koreai színészek játszák stb.
Vannak benne dramaturgiai hibák, de azok felett át lehet nézni. Nem értem például, hogy ad hoc jelleggel, hirtelen miért is lettek olyan nagyon jó barátok azok a katonák. Nem volt sem megfelelő idejük, de hely sem ehhez. Ez pl. a Dongmakgolban jobban meg lett oldva.
Aki a bosszú trilógia miatt fanatikus Park rajongó, az szerintem nyugodtan elkerülheti, egyébként szórakozató.

imdb

Hozzászólások   

#2 zukaru 2013-01-06 10:01
Egy észrevétel: a svájciak egymásközt a négy fal között angolul beszélgetnek!
#1 Guest 2006-07-13 01:13
"Nem értem például, hogy ad hoc jelleggel, hirtelen miért is lettek olyan nagyon jó barátok azok a katonák. Nem volt sem megfelelő idejük, de hely sem ehhez."
Ööö ez önmagában teljesen jogos. De... Amint ezt egy, a témában nálam jóval jártasabb, ember említette a film a valós témát dolgoz fel. A JSA-n való átjárás és a túloldaliakkal való barátkozás létezett és ma is létezik, de semmiképpen sem hivatalosan. Ma talán már nem de, amikor még Dél-Koreában is diktatúra volt, az ilyesmi fővesztéssel járt.
A nép viszon ugyanaz volt a két oldalon, mintha csak Mo-t keresztbevágnák a dunán.

Tiszteletel: Zsolti

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Once Upon a Time (Wonseu-eopon-eo-taim) (2008)

Once Upon a Time (Wonseu-eopon-eo-taim) (2008)

 Amint jelentősebb költségvetéssel gazdálkodhat egy koreai stáb, biztosak lehetünk benne, hogy a végeredmény egy kommersz, középszerű és gyorsan felejthető film lesz. A tisztes iparosmunka ugyan anyagilag kifizetődő, a Once Upon a Time vetítésének első hónapjában...

Wong Jing

Wong Jing

Wong Jing (王晶)Wong Yat Cheong 1956. január 1-én született Hongkongban. Apja, Tian-lin Wang tévésorozatok rendezője volt, valamint számtalan filmben is szerepelt, így fia is hamar kapcsolatba került a filmes világgal. Azonban ahelyett, hogy egyenesen követte...

Zero Woman R (2007)

Zero Woman R (2007)

Valahol furcsa és egyben roppant érdekes, hogy amíg a japán mainstream mozi világa óriási fantáziával és változatossággal van megáldva, addig a 30 évvel ezelőtt virágkorát élő pinku „műfaj” a kezdeti ötletesség elmúltával szinte csak önmagát...

Chaos (Saam bat gun) (2008)

Chaos (Saam bat gun) (2008)

Következzen a Hongkongból idén dömpingszerűen áradó alacsony költségvetésű, sötét hangulatú, DV technikával rögzített thrillerek újabb darabja, a Herman Yau által megrendezett Chaos. Mielőtt bármiféle elemzésbe is kezdenénk, nem árt megjegyezni, hogy ugyanazon stúdió berkein belül...