Ma 2012. május 26., szombat, Fülöp és Evelin napja van.
My Sassy Girl (Yeopgijeogin geunyeo) (2001)
( 24 szavazat )

| Ismertetők - Korea |
Ez a film megtörtént eseményeken alapul, egy Ho-sik Kim nevű blogger a későbbiekben nagy sikerű könyvben is kiadott írásai ihlették a készítőket. A történet főhőse Gyeon-woo (Tae Hyun-Cha), egy kissé kétbalkezes, saját bevallása szerint is balek fickó, aki egy este hazafelé menet a vasútállomáson összeakad egy részeg lánnyal és ettől kezdve gyökeresen megváltozik az élete. A meglehetősen vehemens természetű és sokszor különös dolgokat kitaláló lánnyal sok-sok furcsa, humoros, néha pedig drámai kalandokba keveredik.
A történetről ennél bővebben nem érdemes beszélni, mert óhatatlanul is lelőné az író a poénokat. Ha két szóban kellene értékelni a filmet, az így hangzana: kötelező darab. A koreai romantikus komédiák egyik legjobb rendezője és forgatókönyvírója, Jae-young Kwak már ebben a debütáló filmjében gyakorlatilag tökéleteset alkotott, sőt, még az is elképzelhető, hogy egyben ez volt a legjobb filmje (pedig a későbbi próbálkozásai, a The Classic és a Windstruck se voltak rosszak). A remekül vezetett történet, amit kiegészít néhány elrejtett apróság is, amik megkeresése az újranézés során nyújthat újabb izgalmakat (konkrétan az ötösikrek és az időutazás rejtett bemutatásáról van szó), valamint a nagyszerű színészi játék mellett a koreai filmekre hagyományosan jellemző gyönyörű fényképezés is szót érdemel. Külön kiemelném a szokásostól eltérő karakterű főhősöket, a nagyszerű humort, a remek helyzetkomikumot, valamint a sok-sok apró ötletet, amivel tovább csavarták az egyes jelenetek hatását.
Megjelenésekor a film tarolt a különféle filmfesztiválokon és díjkiosztókon, többek között a HongKong Film Awards-on az év legjobb ázsiai filmjének választották, míg a koreai Grand Bell Awards-on a legjobb forgatókönyv mellett a női főszereplő, Jun Ji-Hyun kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat az alakításáért. Még talán azoknak is érdemes lehet megnézni, akik amúgy nem szeretik a romantikus filmeket, ha más miatt nem is, de azért, hogy elmondhassák magukról, hogy legalább a legjobbat látták, valamint remek kezdeti darab a távol-keleti filmekért egyébként nem rajongó ismerősök meggyőzésére is. Ez utóbbival egyébként igyekezni kell, mert hamarosan ennek a filmnek is elkészül a minden valószínűség szerint borzalmas amerikai remake-je.

További cikkek :
» Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010)
Az elsőfilmes rendező, Wang Lee-hom a legkevésbé sem idol-mozifilmet akart készíteni, ám a legszélesebb közönséget megcélzó romantikus vígjátéka, a Love in Disguise épp személye miatt lett mégis az.
» All’s Well Ends Well 2010 vs 72 Tenants of Prosperity (2010)
Ezen röhög újévkor a kínai
» Gokusen - The Movie vs Crows Zero II (2009)
Középiskolás rosszcsontok bűnrossz filmjei
» Okinawa Rendez-vous (Luen chin chung sing) (2000)
Vajon elgondolkozott-e azon bármelyik ázsiafilm rajongó valaha is, hogy milyen lenne egy olyan Wong Kar-Wai film, amihez semmi köze Wong-nak?
» Mr. Tadano's Secret Mission: From Japan with Love (Tokumei kakarichou Tadano Hitoshi: Saigo no gekijouban) (2008)
Tadano úr, avagy a hozott anyagból összegyúrt tévés szuperhős
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

Hozzászólások
Volt benne néhány vicces jelenet főleg az elején jól mulattam, a közepe felé viszont volt, hogy kicsit uncsinak illetve túlságosan elnyújtottnak éreztem.
A vége egyszerűen hihetetlen! Férfi létemre majdhogynem meghatódtam
Összehasonlíthatatlanul nagy a különbség a távol-keleti és az amerikai romantikus filmek között, az utóbbiak egyszerűen szemetek.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.