belépés∆

Liu Ye

Liu Ye

Liu Ye (劉燁) napjaink egyik legfelkapottabb fiatal kínai színésze, aki nagyon ambíciózusan igyekszik mindig jókora kihívást nyújtó szerepeket elvállalni. Ismertebb filmjei a The Promise, a Curse of the Golden Flower és a Blood Brothers.
Liu Ye 1978 március 23-án született a kínai Jinglinben. Szülei a Century stúdióban dolgoztak, ő pedig középiskolai tanulmányai befejezése után a pekingi Central Academy of Drama hallgatója lett. Egy interjúban elmondta, hogy ez a képzés teljesen más, mint amit hongkongi „kollégái” kapnak, ugyanis a négy éves tanulás első évében a személyiségük fejlődésére koncentrálnak, a második évben a kínai emberek hétköznapjait tanulmányozzák, a harmadik évben regényeket próbálnak színpadra adaptálni, míg a negyedik év végén a záróvizsga egy színdarab. Ezzel szemben a hongkongi színészek szinte kizárólag élesben, a forgatások során edződnek.

Liu Ye

Liu 20 évesen debütált a mozivásznon, első szerepe a Postmen in the Mountains-ben volt, ahol is ő alakította a visszavonulás előtt álló postás fiát, aki hamarosan átveszi apjától a stafétabotot. A megható, emberi történet a fiatal színészpalánta számára is sikert hozott, a Golden Rooster Awards-on jelölést is kapott az év felfedezettje kategóriában. Még az akadémia hallgatója volt, amikor második filmjét, a Female Coach & Male Player-t forgatta le, igaz, ebben csak a mellékszereplők egyike volt. Az igazi áttörést nem sokkal az akadémia elvégzése után a kínai-hongkongi koprodukcióban készült Lan Yu hozta meg a számára, amiben egy érzékeny, homoszexuális kosarast kellett alakítania (egyébként a kedvenc sportja a kosárlabda). Stanley Kwan, a film rendezője mintegy 100 kínai színész közül választotta ki Liu-t egy fotó alapján, amit a Postmen in the Mountains segédrendezője adott át neki. A kényes téma jópár nehézséget okozott, Liu szülei is nagyon ellenezték, hogy fiuk elvállalja a szerepet, ráadásul tartani lehetett a kínai cenzoroktól is, akik előszeretettel tették feketelistára az efféle filmeket és azok készítőit. Az esetleges pletykák elkerülése érdekében pedig mind Liu, mind a másik főszereplő, Hu Jun magával vitte a forgatásokra barátnőjét, ezzel is bizonyítva, hogy románcuk a vásznon csak fikció. Mint a homoszexuális témával foglalkozó történetek általában, úgy a Lan Yu is tarolt mind a filmfesztiválokon, mind a díjkiosztókon. A HKFA-n 11 kategóriában jelölték, igaz, végül egyiket sem nyerte el, a hongkongi filmkritikusoktól viszont megkapta a „film of merit” elismerést, Liu pedig a tajvani Golden Horse Filmfesztivál legjobb színész díját zsebelhette be érte.

Liu Ye

Sok társával ellentétben Liu sohasem a külsejével igyekezett hódítani a vásznon, hanem előszeretettel választott nehéz, jókora kihívást kínáló szerepeket, amik segítségével bizonyíthatta tehetségét és mászhatott egyre feljebb a ranglétrán. Akár egyszerű, földhözragadt parasztot, akár befelé forduló és kissé depressziós karaktert, akár férfias nőfalót kellett alakítania, nemcsak a nézők számára nyújtott meggyőző produkciót, hanem a legnevesebb rendezők elismerését is sikerült kivívnia, így egyre nívósabb alkotásokban kínáltak szerepeket neki.
2002-ben a Dong Xi regényéből adaptált Sky Lovers-ben játszott együtt Tao Hong-gal és Dong Jie-vel, majd következett a számtalan fesztiválon sikerrel bemutatott Balzac and the Little Chinese Seamstress, amit többek között Golden Globe díjra is jelöltek. Egy évvel később a kulturális forradalom idején játszódó The Foliage-ben játszhatta el a „hódító” szerepét, aki sikeresen eléri, hogy a biztos élet előtt álló fiatal lányt eltérítse szándékaitól. A partnere ebben a történetben Shu Qi és Qi Huan volt, az alakításáért pedig elnyerte a Golden Rooster Awards legjobb színész díját. Ezt követte a 30-as évek Shanghai-jában játszódó Purple Butterfly, amiben a tragikus sorsú Szeto megformálását bízták rá, ám a nehezen követhető sztori miatt nem ez lett a legemlékezetesebb alkotás, amiben szerepet vállalt. A nem túl ismert Sudden Lover mellett az újfent óriási kihívásnak ígérkező hongkongi Floating Landscape-ben is játszhatott, amiben a kantoni nyelv ismeretének hiánya okozott számára jókora nehézségeket. Ebben a romantikus drámában olyan ismert sztárokkal dolgozhatott együtt, mint Ekin Cheng és Karena Lam.

Liu Ye

2004-ben egy újabb Shanghai-ban játszódó történetben, a Jasmine Women-ben alakította a nem éppen férfibarát életmódjáról „elhíresült” család lányának reménybeli hitvesét. Nem sokkal később újfent Hongkongban bizonyíthatott, először Herman Yau Pekingben játszódó horrorjában, a The Ghost Inside-ban, amit egy vérbeli triádtörténet, az igencsak korrekt szereplőgárdával leforgatott The Mob Sister követett, a 2005-ös év végén pedig egy újabb, nemzetközi piacra szánt gigaprodukcióban, Kaige Chen The Promise-ében játszhatta el Snow Wolf karakterét. Ugyan többek között a Golden Globe-ra is jelölték a filmet, ám általánosan az a vélemény róla, hogy sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle.
2006-ban egy újabb rendezőóriással dolgozhatott együtt, mégpedig Zhang Yimou-val, aki őt is beválogatta a hatalmas költségvetésből elkészített Curse of the Golden Flower szereplői közé. Wan koronaherceg megformálásáért újabb jelölést kapott a HKFA-n a legjobb mellékszereplő kategóriában, de nem nyerte el a díjat, ráadásul a nem akármilyen sztárparádé miatt kicsit talán háttérbe is szorult, hiszen Gong Li, Chow Yun-Fat és Jay Chou mellett nehéz volt kitűnnie. Érdekesség még, hogy egy interjúban elmondta, hogy mi a különbség Zhang és Kaige Chen rendezői felfogása között. Míg Zhang a stáb minden egyes tagjára odafigyel és törődik velük, Liu is szinte apjaként tekintett rá, addig Chen elsősorban ellentmondást nem tűrő stílusáról ismert, aki előtt nagyon naívnak érezte magát.

Liu Ye

A tavalyi év is jól sikerült számára, hiszen bemutatkozhatott első hollywoodi filmjében, a Dark Matter-ben, ami egy megtörtént eseményen alapuló dráma. A Chen Shi-Zheng által rendezett sztori egy Amerikában tanuló kínai egyetemista körül forog, aki az iskolai politika miatt elesik attól, hogy Nobel Díjat nyerhessen és a sérelmein egy arrafelé már-már megszokott módon vesz elégtételt. A film bemutatóját néhány hónappal a tervezett dátum után merték csak megtartani, mert túlságosan is emlékeztetett az akkoriban történt virginiai mészárlásra. Mindettől függetlenül a híres Sundance fesztiválon elnyerte a film az Alfred Sloan díjat, Liu neve mellé pedig egy újabb jól sikerült produkció került.
Nem sokkal később a tajvani-kínai koprodukcióban készített, producerként John Woo által jegyzett és újfent a 30-as évekbeli Shanghai-ban játszódó gengszteres akciófilm, a Blood Brothers három főszereplőjének egyikét játszhatta el, a partnerei többek között Daniel Wu, Tony Yang és Shu Qi voltak. Szintén ekkoriban mutatták be a Wang Anyi regényéből adaptált Mini-t, ebben a romantikus drámában egy nem éppen feddhetetlen életmódot folytató fiatal férfit alakított, aki sikeresen meghódítja egy cirkuszi akrobata lány szívét, ám a saját életén nem képes változtatni. Sajnos ez a film túlságosan is középszerű és unalmas darab lett, még azzal együtt is, hogy olyan remek színészek szerepeltek benne, mint a hongkongi Roy Cheung és a tajvani Angelica Lee.

Liu Ye

A 2008-as évben is elég elfoglalt színész marad, eddig három projektje ismert. Az első ezek közül a Dragon Blood, amiben egy ütődött, ám remekül kungfuzó testőrt fog alakítani, aki rájön, hogy főnöke bankot akar rabolni. A partnerei ebben a történetben többek között Sun Honglei és Anthony Wong lesznek. Benny Chan aktuális akciófilmjében is szerepelni fog, mégpedig a meglehetősen ritka remake-ek egyikében, a Connected-ben, ami a 2004-es Mobil újraértelmezése lesz. Véleményem szerint nem szabad majd sokat várni tőle, ellentétben a Nanking Nanking-gal, ami már a címéből is kitalálhatóan az 1937-es Nankingi mészárlást helyezi a középpontba.

Liu Ye

Források:

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Blood Brothers (Tian tang kou) (2007)

Blood Brothers (Tian tang kou) (2007)

Blood Brothers (Tian tang kou) (2007)iMDB Ez a film több szempontból is ígéretesnek tűnt számomra. Egyrészt azért, mert a múlt század 30-as éveiben játszódik és ez az időszak, akárcsak a nagy amerikai gengszterklasszikusok esetében, ideális...

Interjú Bong Joon-ho-val

Interjú Bong Joon-ho-val

A Gazdatest magyarországi megjelenésének apropóján, illetve a Kweb belga oldal jóvoltából, íme egy interjú a rendezővel, Bong Joon-ho-val (Barking Dogs Never Bite, Memories of Murder), aki a mozi világáról vallott gondolatairól, új projectjéről, a...

Tokyo Trash Baby (Tokyo gomi onna) (2000)

Tokyo Trash Baby (Tokyo gomi onna) (2000)

Tokyo Trash Baby (東京ごみ女) (2000)iMDBHiroki Ryuuichi filmje a 2000-2001 között leforgatott hat részes Love Cinema sorozat első darabja. Ez a sorozat arról volt híres, hogy a szerelem témáját finoman szólva is különös nézőpontból szemlélő filmeket...

Love Com (2006)

Love Com (2006)

Love Com (2006)iMDBKoizumi Risa élete maga a pokol, ugyanis a diáklány testmagassága 170 centi, ami (japán mércével legalábbis) nagyon magasnak számít és emiatt kap kosarat. Otani Atsushi élete szintén maga a pokol, ugyanis a fiú...