belépés∆

Faye Wong Fei

Faye Wong Fei (菲)

Faye Wong Fei

Faye Wong 1969. augusztus 8-án született Pekingben. Eredetileg a Xia Lin nevet kapta anyja lánykori neve után, mert a Wong családot a Kulturális Forradalom idején üldözték a nagyapa előző rendszerbeli tevékenysége miatt. Miután a nyomás elmúlt, 15 évesen változott a neve Wang Fei-re. Apja bányamérnök volt, aki munkája miatt folyton utazott, csak nagyon ritkán volt otthon. Anyja szopránénekesnő volt, aki a rengeteg fellépés miatt szintén nem tartózkodott túl sokat odahaza. Faye-t így a nagyanyja nevelte, aki a szomszédjukban lakott, és úgy szerette az unokáját, mintha a saját lánya lett volna. A lányról hamar kiderült, hogy örökölte anyja tehetségét, már iskolás korában több lemezt rögzített kedvenc énekesnőjének, Teresa Tengnek a dalait énekelve.

 

Faye Wong Fei

1987-ben a család Hongkongba költözött, ahol Faye modellkedni tanult, de hamar elvesztette az érdeklődését iránta, így ismét énekelni kezdett. Az énektanára mutatta be a Cinepoly nevű kiadónak, akikkel hamarosan le is szerződött és három albumot adott ki Shirley Wong néven. Ezeken az albumokon sok amerikai és japán sláger feldolgozása szerepelt és sem a zenerajongók, sem a kritikusok körében nem arattak sikert, hiszen nem sok új ötlet volt rajtuk, zeneileg pedig az akkoriban szokásos stílust hozták. Faye-t frusztrálta a sikertelenség, így 1991-ben elutazott New Yorkba az énektudását fejleszteni, zenét és irodalmat tanulni. Ez a rövid kitérő fontos szerepet kapott a művészi fejlődésében, hiszen nagyon hatottak rá a nem ázsiai előadók. Mialatt az Egyesült Államokban tartózkodott, a kiadója az első három albumból kiadott egy „best of” válogatást, hogy a neve továbbra is látható maradjon a lemezboltokban.
 
 
Faye Wong - 香奈儿

Miután visszatért Hongkongba, elfelejtette a baljós emlékű Shirley Wong nevet és új albumát immár a saját neve alatt adta ki Coming Home címmel. Az album valósággal berobbant a cantopop életbe, egyből a slágerlisták elejére került. A lemez legismertebb dala az Easily Hurt Woman volt, de több másik népszerű dalt is tartalmazott, többek között Faye első angol nyelvű felvételét, a Kisses in the wind-et. Sokak ekkor még „egyszámos”, maximum „egylemezes” előadónak tartották, azonban megcáfolta ezeket a hangokat a következő évben kiadott No Regrets című albummal, aminek címadó dala különösen népszerű lett.

Faye Wong Fei

Karrierjének talán legfontosabb éve 1994 volt. Ekkor adta ki első mandarin nyelvű albumát, a Mystery-t, amiről az „I’m willing” című szám lett a legsikeresebb. Erről a dalról azt tartják, hogy a 20. század végének talán legjobb kínai dala és több híres kínai énekes feldolgozta, többek között Gigi Leung, Sammi Cheng és Jay Chou is. Szintén ekkoriban talált rá egy skót punk-rock csapat, a Cocteau Twins zenéjére, akik hamarosan a kedvencei lettek és nagyban meghatározták zenei ízlését. Közben az akkoriban fénykorát élő The Cranberries énekesnőjének, Dolores O’Riordan-nak az egyéni hangtechnikáját is megtanulta, valamint fel is dolgozta a Cranberries Dreams című számát, ami hallható is a Faye-t színésznőként is ismertté tevő Chunking Express című Wong Kar-Wai filmben. Ez egyébként Faye második filmszerepe volt, az elsőt még 1991-ben forgatta Beyond’s Diary címmel, de nem ért el vele számottevő sikert. Nem úgy a Chunking Express-szel, aminek a női főszerepéért nemcsak a HKFA 1995-ös legjobb színésznője díját kapta meg, hanem a Stockholmi Filmfesztiválon is ugyanebben az elismerésben részesült.

 

 

 
Faye Wong - Bu Liu 
 
 A film után nem sokkal jelent meg a Random Thoughts című albuma, amin a film betétdalaként is elhangzó Dream Person mellett két Cocteau Twins feldolgozás is helyet kapott. Ezek a kínai zenében szokatlan gyors dalok teljesen más síkba helyezték Faye-t a többi cantopop előadóhoz képest. Az év végén pedig két újabb lemezzel jelentkezett, ezek voltak a mandarin nyelvű Sky és a kantoni Ingratiate Oneself. Mindmáig egyetlen rapszáma is ez utóbbin kapott helyet, ami nagy meglepetést okozott, mert soha senki sem számított Faye-től ilyesmire. A zenéjének változatossága nem csak a hallgatókra, hanem a többi énekesre is hatott, többen próbálták meg követni Faye stílusát. Az is FayeFaye érdeme, hogy egyensúlyt tudott tartani a Cinepoly eladásokat előtérbe helyező magatartása és a saját zenei ízlése között. Ekkorra már a koncertjein is kiforrott a stílusa. A színpadon csak ő van fent és a zenekar, nincsenek táncosok, mint oly sok más előadó fellépésein. sem táncol semmilyen koreográfiát, inkább a feltűnő sminkekkel, frizurákkal és ruhákkal teszi koncertjeit különlegessé azóta is. Faye ekkorra annyira népszerű lett, hogy időről időre kénytelen volt elrejtőzni az újságírók (és a rajongók) elől.

Faye Wong Fei

Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy elkészítse következő albumát, a Di-Dar-t, majd 1996-ban a Restless-t, ami mind a rajongók, mind személy szerint Faye talán legkedveltebb albuma lett. Nyolc számot saját maga komponált és írt meg rajta, többek között egy instrumentális és 4 Faye által kitalált halandzsa nyelven készült számot is, további két számot pedig a nagy kedvenc Cocteau Twins-szel közösen készített. Mindeközben a magánéletében is változások történtek, visszaköltözött Pekingbe, feleségül ment a pekingi rockzenész Dou Wei-hez, 1997 legelején pedig megszületett lányuk, Dou Jingtong. A kislány hangja később Faye több számában is hallható.
1997-ben kiadót váltott, átállt az EMI kötelékébe. Kiadta második Faye Wong című albumát, amin rengeteg slágerlistás szám megtalálható volt, majd egy évvel később a Scenic Tour album következett. Ekkoriban keltette fel hangja egy japán zeneszerző, Uematsu Nobuo figyelmét. Az úriember a Final Fantasy sorozat zeneszerzőjeként ismert és a játék 8. részének főcímzenéjére Faye-t szerette volna leszerződtetni, mondván, Faye hangja tökéletesen beleillik a játék hangulatába. Az énekesnő elfogadta a felkérést és az Eyes on me című dal 1999-ben már nemzetközileg is ismertté tette a nevét, újabb rajongókat toborozva magának elsősorban Észak-Amerikában és Japánban, ez utóbbi országban 1999 márciusában nagyszabású koncertkörúton is részt vett. A szintén ebben az évben kiadott Only Love Strangers című albuma ismét egy fontos állomás volt a karrierjében. Az ezen szereplő egyik szám ugyanis egy Pepsi reklám zenéjeként lett ismert, a címadó szám pedig egy hollywoodi film, a Get Carter betétdalaként további rajongókat szerzett Faye-nek. Közben házassága Dou Wei-jel megromlott és hamarosan el is váltak útjaik. Nem sokkal később kiadta a Fable-t, aminek első 5 számát ismét saját maga szerezte.



2000-ben ismét filmszerepet vállalt, azonban Gordon Chan filmje, az Okinawa Rendez-vous nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a neves szereplőgárda ellenére sem lett igazán sikeres. Közben ismét a bulvársajtó címlapjaira került, ugyanis 2000 nyarán egy fél éves viszonyba bonyolódott a nála 11 évvel fiatalabb Nicholas Tse-vel. Faye rajongói nem tudták igazán hová tenni a dolgot, egyrészt a korkülönbség, másrészt Nic Tse akkori igen rossz híre miatt sem. Ahogy a sajtó számított is rá, a románc nem tartott sokáig, Nicholas ugyanis hamarosan már Cecilia Cheung mellett tűnt fel. Faye közben szerepet vállalt egy japán tv sorozatban, a Separate Ways-ben, aminek a betétdalát is ő énekelte. A dal érdekes ötvözete volt a japán és az angol nyelvnek, de a japánoknál így is sikert aratott. Ezzel egyidőben Kínában kiadta az EMI alatti utolsó albumát, ismételten Faye Wong címmel, valamint egy újabb Wong Kar-Wai nevéhez köthető filmben vállalt szerepet. Ez volt a Chinese Odyssey 2002, amiben Princess Wushuang megformálásáért a Hongkongi Filmkritikusok legjobb színésznő díját nyerte el. Mindettől függetlenül színészi képességeiben továbbra sem bízott túlzottan, így énekesi karrierjét sokkal fontosabbnak tartotta, bár minden egyes újabb filmszerepben igyekezett tökéletesíteni játékát. A Chinese Odyssey után még 2 filmben játszott, az egyik a Leaving Me Loving You című romantikus dráma volt, amiről az az általános vélemény, hogy egy kicsit unalmas film nagyon jó zenével, a másik pedig Wong Kar-Wai híres 2046-ja volt. A két film elkészítése után háttérbe vonult, 2005-ben ismét férjhez ment, új választottja Li Yapeng lett, majd 2006 májusában megszületett második kislánya, Li Yan.

Faye Wong Fei

Filmográfiája persze úgy teljes, ha a filmszerepein kívül hozzátesszük a betét- és főcímdalait is. Összesen 17 film és tévé sorozat zenéjéhez kölcsönözte hangját, többek között olyan ismert darabokhoz is, mint a The bride with white hair, a Viva Erotica, a Hős és a Tian long ba bu című sorozat. A Chinese odyssey 2002-ben több dallal is szerepelt, a másik főszereplővel, Tony Leung-gal előadott duettje később Faye válogatásalbumain is megjelent.

Források:

WongFaye.org

iMDB

WikiPedia

Hozzászólások   

#2 Guest 2006-12-10 19:47
Ha ennyi szó esett a zenéről, beszerkeszettem két videóklippet is, egyáltalán nem rosszak. Persze, ha bátmi ellenvetés érkezik a szerzőtől, akkor törlöm :-) Van rajtuk karaoke is :D

Nemrég láttam az Okinawa Rendezvous-t. Hát tényleg nem egy nagy szám film. Leslie miatt néztem meg, de kár volt. Mindenki messze alatta játszik a tőle megszokott színvonalnak.
#1 Guest 2006-12-09 20:35
A Final Fantasy fő-betétdaláért valami hatalmas összegett kapott, de tényleg elég jó szám is lett... :D
Köszi YEZy a fáradhatatlan munkát! :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

The Hidden Blade & The Twilight Samurai

The Hidden Blade & The Twilight Samurai

 imdb1imdb2Ez utóbbiról írtam már, csak egy kicsit mást, mint amit jelenleg gondolok róla. Igazság szerint a Hidden Blade kapott meg most nagyon, s felbuzdulva azon újranéztem. Nagyon jó film mindkettő, mestermunka. Érdekes, hogy mindkét történet...

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

  iMDB Minél több filmjét látom, annál inkább nem tudom hová tenni Hiroki Ryuuichi filmrendezőt. Filmjei rendszeres szereplői a különféle filmfesztiváloknak világszerte, nevéhez pedig olyan, nemzetközileg is elismert alkotások fűződnek, mint a Vibrator, vagy éppen a sok...

The Detective (C+ jing taam) (2007)

The Detective (C+ jing taam) (2007)

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a dilemmámmal, mely a mai hongkongi film két fontos figurája, a Pang testvérpár kapcsán merült fel bennem. A kérdés egyszerű: most szeressük őket, vagy sem? Minden új filmjük egy-egy lehetőség,...

Joey Wong Cho-Yin

Joey Wong Cho-Yin

Joey Wong Cho-Yin Joey Wong 1967 január 31-én született Tajvanon, Taipei városában. A középiskola elvégzése után a Kuo Kwan Művészeti Iskolának a dráma szakát is elvégezte. Apja profi kosárlabda játékos volt és Joey-t is arra...