Valós alapokon nyugvó, leszbikus románcok, elsőfilmes rendező és jópár helyi popsztár. Röviden ennyi a lényege Chen Hung-i debütálásának. Érdekes módon a tajvani filmesektől sem idegen a mássággal kapcsolatos sztorik adaptálása, elég csak megemlékezni a Spider Lilies-ről. Viszont akárcsak az a film, úgy a Candy Rain sem emelkedik ki a középszerből.

A mintegy 100 perc során négy rövidebb-hosszabb történetben négy párocska egymáshoz fűződő ügyes-bajos viszonyáról kaphatunk képet. Az elsőben egy vidéki lány szakítás után menekül fel barátnőjéhez Taipei-be, ahol a barátságon felül egyéb kapcsolat is kialakul kettejük között. A második rész egy félresikerült internetes párkeresést mutat be, ahol a szemüveges fiatal szakácsnő egy rámenős, gazdag, nálánál idősebb partnerre talál az ideálja helyett. A harmadik a talán legjobban eltalált fejezet, amiben a régóta együtt levő pár egyik tagja megpróbál visszamenni a „hétköznapi” világba, ezért férjhez megy, ám az igaz szerelem ettől még megmarad. Az eddigiekkel éles ellentétet alkot a záró fejezet, ami a drámai hangulat helyett sokkal inkább egyfajta kisarkított vígjátékra emlékeztet. Egy szerelmi négyes rivalizásába nyerhetünk betekintést, ami a külsejét tekintve vagány Ricky mazochista elemeket sem nélkülöző dolgain vezet bennünket keresztül.

 

Sajnos a négy történet közül három nem nyújt semmi különöset, unott ásítozás közepette nézi őket végig az ember. Az első epizód még azelőtt véget ér, hogy valami komoly kialakulna belőle, a második szereplőivel nem nagyon szimpatizáltam. A harmadik rész egyértelműen a legjobb, egyben a legéletszagúbb közülük, míg a negyedik szimplán hülyeség, egyúttal az egész film addigi komolyságát megkérdőjelezi. A lezárásként összefoglalást nyújtó epilógus pedig olyannyira evidens dolgokat oszt meg a nézővel, hogy az már-már bántóan hat.

 

Bármilyen hihetetlen is, a film legerősebb eleme a soundtrack. Nagyszerű dalokat válogattak össze hozzá, ráadásul igen sokat, amik közül Faye Wong angolul feliratozott száma volt rám a legnagyobb hatással [végre értettem, miről énekel]. Szuper! Ha a filmet nem is, az OST-t feltétlenül érdemes beszerezni, bár ez az egy dolog már önmagában elgondolkodtató a produkcióval kapcsolatban, hogy ha a nézőnek erre van ideje, akkor nem nagyon köti le, amit lát.

 

A zene minősége egyébként már csak azért sem lehet véletlen, hiszen több helyi popsztár is helyet kapott a szereplők között, köztük a már többször bizonyított Karena Lam, Cheer Chen, valamint az ebben a sztoriban debütáló Cyndi Wang. Karena és Cyndi azonban a kiábrándító negyedik részben játszik, ami leginkább egy szánalmas Stephen Chow utánzatra hasonlít, borzalmasan kisarkított és túljátszott karakterekkel és a leggagyibb paródiákra emlékeztető leszámolással, valamint szándékosan debil számítógépes grafikával megspékelve. Nem is értem, ezt a részt hogyan gondolhatták komolyan.

 

Röviden, ezt a sztorit megéri kihagyni, vagy legalábbis bőven elég a harmadik epizódra koncentrálni. Nem ezzel a filmmel fog betörni Tajvan a mozinagyhatalmak közé, az biztos, viszont az OST feltétlenül beszerzésre érdemes!

iMDB