belépés∆

Sonim

Sonim (ソニン)

Sonim

Sung Sun-Im (koreaiul 성선임, kanjikkal 成膳任) 1983 március 10-én született Kouchi prefektúra területén, gyerekkorát azonban már a Hyougo prefektúrához tartozó Kobe városában töltötte. Nevéből is következően a Japánban zainichinek nevezett koreai kisebbséghez tartozik, nagyszülei vándoroltak be a mai Dél-Korea területén található Gyeongsangnam-do területről a szigetországba. Tanulmányait Kobe koreai iskoláiban végezte, majd a fővárosba költözött és a Shinjuku Yamabuki iskola hallgatója lett.

Sonim

1999-ben az Upfront által rendezett meghallgatások egyikén fedezte fel a Morning Musume idolcsapat menedzsere, Wada Kaoru. Hamarosan Sonim már egy popcsapat, az EE Jump trió frontemberének szerepében találta magát, de az egyik tag még a legelső kislemez megjelenése előtt lelépett, így végül duóként debütáltak, Sonim mellett az akkor alig 14 éves Goto Yuuki volt a másik tag (ő a Morning Musume egyik tagjának, Goto Maki-nak az öccse). A hip-hop elemekkel teletűzdelt tinipop-ot játszó duó producere az a Tsunku volt, aki a Hello!Project idolgyár és a Morning Musume producereként is tevékenykedett, az EE Jump azonban nem lehetett a H!P tagja, nemes egyszerűséggel azért, mert az egyik tag fiú volt. A hivatalos debütálásuk (az első kislemez kiadása) 2000 októberében volt, de már előtte is jópár tévés fellépésen igyekeztek hírnevet szerezni maguknak. A duó ígéretesen startolt, harmadik kislemezük az Orikon slágerlista ötödik helyéig jutott. Nem sokkal ezután Yuuki lebukott egy bárban, ahová kora miatt nem mehetett volna be, így három hónapra „jegelték” a producerek, Sonim pedig a következő kislemezt egyedül adta ki. Miután Yuuki visszatért, még egy közös single-t adtak ki, majd az EE Jump végleg feloszlott, az éppen akkorra elkészült első albumuk pedig nem került piacra.

Sonim

Sonim ezután továbbra is énekesnőként próbálkozott eredményt elérni, 2002 augusztusában debütált a Curry Rice no Onna című dallal, amit a korábbi énjéhez képest jóval kihívóbb videoklippel és lemezborítóval is próbált népszerűsíteni (a klipben ugyan elvileg elsőszámú hobbijával, a főzéssel foglalkozik, de a látvány önmagáért beszél). Ekkortól számítható, hogy elkezdte kihasználni erőteljesen erotikus kisugárzását, több róla készült fotó miatt is kritizálták. A következő év februárjában a 40. Golden Aro zenei díjkiosztón az év felfedezettje díjat nyerte el.

Sonim

2003 elején a TBS új tévésorozatában, a Koukou Kyoushi-ban debütált színésznőként, egy olyan lányt alakítva, aki otthagyván az iskolát, egy erotikus szolgáltatásokat is nyújtó klubban kezd el dolgozni, a tanára azonban szeretné újra a jó útra téríteni. Sokak szerint az alakításával elhomályosította a főszerepet játszó Ueto Aya-t, a sorozat pedig jó ajánlólevél volt a számára további szerepekhez. A következő sorozata az év nyarán vetített Moto Kare volt. Közben 2003 májusában kiadta első albumát Hana címmel, majd az év nyarán koncertkörútra indult, amit Sonim Fast Tour címmel reklámoztak. Az év vége felé jelentette meg negyedik maxiját, majd addigi kiadója és producere kiadta az útját.

Sonim

Sonim az első kétségbeesések után sikeresen kiadót váltott és már a Harmony Records keretén belül adta ki további három maxiját, valamint egy három állomásból álló koncertsorozatot is adott, ám 2005 eleje óta nem jelentkezett új felvétellel. A zene helyett a színházi életben kezdett dolgozni, már 2004-ben két darabban is játszott, ezek közül a 8 nő (Hachinin no onnatachi) volt az ismertebb. A Fuji TV is igyekezett kihasználni a lány népszerűségét és szerződtették a Tokyo Wankei sorozat egyik főszerepére, valamint szintén ebben az évben debütált a filmvásznon is a meglehetősen furcsa című Oh! My Zombie Mermaid (más címen Ah! My House Collapses!) akció-drámában.

Sonim

2005-ben újabb tévésorozatokat vállalt el, ezek közül az első a Tomie horrorfilmeket jegyző csapat horrorsorozata, az Ichiban Kurai no wa Yoake Mae volt, amit a Fuji TV népszerű sorozatának, a Densha Otoko „special” részének egyik szerepe követett, valamint egy rész erejéig az A Woman’s Biography című sorozatban is látható volt. Az év szeptemberében mutatták be második filmjét, a Hanging Garden-t, amiben ismét kedvére kihasználhatta erotikus kisugárzását, lévén egy olyan lányt játszott, aki egyszerre volt a főszereplő család családfőjének szeretője és fiának a házitanára.
2006-ban átruccant ősei földjére, Dél-Koreába, ahol a 10 részes Tree of Heaven című sorozatban vállalt szerepet, továbbá egy csak az interneten elérhető sorozatban, a Koi ha jikka ja umarenai-ban is látható. Harmadik filmjében, a The Backdancers!-ben ismét előtérbe tolhatta nőiességét, ezúttal egy négytagú tánccsoport exbárhölgy tagját alakította.

Sonim

2007-es tévés és filmes munkáiról egyelőre semmiféle hír nincsen, úgy látszik, egyre erőteljesebben koncentrál a színházi munkára, 2006-ban a Kaze wo miru hito című darabban játszott, idén és jövőre pedig további 2-2 színdarabban vállalt szerepet, ezen darabok egyike a világszerte sikerrel játszott Miss Saigon lesz.

Hozzászólások   

#1 arnold 2007-08-27 10:47
a Koukou Kyoushi-ban jokkal jobb volt, mint Aya! kár, hogy csak színházi szerepeket kap... jó kis bögyös csajszi amúgy. :D

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Female Prisoner Scorpion Beast Stable (Joshuu sasori: Kemono beya…

Female Prisoner Scorpion Beast Stable (Joshuu sasori: Kemono beya) (1973)

Female Prisoner Scorpion Beast Stable (女囚さそり: けもの部屋) (1973)iMDBMatsushima Nami kalandjainak harmadik részében ezúttal a börtönélet helyett (amiből nagyon kevés van ebben a részben) inkább a “kinti”, menekültként töltött napjait ismerhetjük meg. A film legeleje izgalmas...

The Dragon from Russia (Gong chang fei long) (1990)

The Dragon from Russia (Gong chang fei long) (1990)

The Dragon from Russia (Gong chang fei long) (1990)iMDBEz a film egy, a 80-as évek második felében futott híres japán mangának az egyik filmes adaptációja. A képregény eredeti címe Crying Freeman, a szerzői pedig Ikegami...

Aaja Nachle (2007)

Aaja Nachle (2007)

  Az Aaja Nachle mindenképpen 2007 legnagyobb bollywoodi meglepetés-filmje, és egyben talán az év legjobbja is. Alapjait tekintve a Waterboys és a Swing Girls jól bevált sémájára épül - adott néhány lelkes hétköznapi figura és nekik...

Cybergésák (Install) (2004)

Cybergésák (Install) (2004)

Cybergésák (インストール) (2004)iMDBSok más japán filmhez hasonlóan az Install is egy bestsellerré vált regény filmes adaptációja. A sokak által csak „iskoláslányok bibliájaként” emlegetett regényt még 2001-ben írta az akkor 17 éves Wataya Risa, aki aztán...