Ázsiafilm

Mifune-t 1947-ben egy barátja, aki a Toho Productions fotográfiai részlegénél dolgozott, beajánlotta a Toho-hoz. Itt Mifune segédoperatőrként kezdett dolgozni, azonban a csoport kapcsolatban állt a kommunista párttal, ami a vallásos és konzervatív Mifune-t nagyon zavarta. Egy nagy színész sztrájk után, amikor is annak résztvevői otthagyták a Toho-t, hogy saját filmes cégüket megalapítsák, a filmstúdió rendezett egy tehetségkutató versenyt, hogy új sztárokat találjanak maguknak. Mifune a tudta nélkül került be a versenybe, ugyanis barátai töltötték ki helyette a jelentkezési lapot. Nagyjából 4000 jelentkező közül végül ő is bekerült azon 49 kiválasztott közé, akik részt vehettek egy filmes teszten a kor egyik híres rendezője, Yamamoto Kajiro felügyelete alatt. Toshiro-nak feladatként a düh bemutatása jutott, aminek bemutatásához a háborús tapasztalataiból merített és olyan erőteljesen és hitelesen sikerült a produkció, hogy a tesztelők is megijedtek tőle, úgy vélték, hogy túlzottan is arrogáns és nehezen lehet vele majd együtt dolgozni. Szerencsére azonban Yamamoto-nak tetszett Mifune bemutatója és beajánlotta őt Taniguchi Senkichi-nek, aki a Snow Trail-ben Eijima szerepét osztotta rá, majd Yamamoto vígjátékában, a The new age of fools-ban ő játszhatta a bandafőnököt.


A tehetségkutató versenyen természetesen nemcsak férfiak, hanem nők is részvettek. A 32 kiválasztott hölgy egyike Yoshimine Sachiko volt, aki 8 évvel fiatalabb volt Toshironál és egy megbecsült Tokyo-i családból származott. A pár szerelembe esett, majd hamarosan Mifune feleségül kérte Sachiko-t. A hölgy szülei azonban erőteljesen ellenezték a házasságot. Toshiro ugyanis egyrészt “külföldinek“ számított, nem volt buddhista, ráadásul a rossz hírű Mandzsúriából származott (az ottani embereket szeszélyesnek és aszociálisnak tartották), másrészt színész volt, akikről az az általánosan elfogadott vélemény alakult ki, hogy megbízhatatlanok és nem képesek anyagilag fenntartani egy családot. A szülőket végül két filmrendező beszélte rá, hogy engedjék bele lányukat a kapcsolatba. Egyikük a fentebb már említett Taniguchi Senkichi volt, a másik pedig Kurosawa Akira. Az esküvőt végül 1950 februárjában tartották meg, az év vége felé, novemberben pedig megszületett a pár első fia, a későbbiekben szintén színésznek állt Shiro, majd 1955-ben második fiuk, Takeshi. Csak a teljesség kedvéért: Mifune lánya, Mika 1982-ben született Kitagawa Mika színésznőtől.


Impozáns viselkedése, remek színészi képessége, jó nyelvérzéke, valamint Kurosawa Akirával való 17 éves munkakapcsolata tette Mifune-t kora legnépszerűbb japán színészévé, egyben a nyugaton legismertebbé is. Gyakran alakított szamurájt, vagy ronint, akik általában goromba, mogorva és barátságtalan alakok voltak és szöges ellentétben álltak a regényekben és a korábbi filmekben kialakított finom, úri, tisztalelkű szamurájok képével. A Hét szamurájban, vagy a Yojimbo-ban alakított karakterei például mulatságosan híján voltak a jómodornak, amit gyakorlati bölcsességgel és élettapasztalattal ellensúlyoztak, amihez a Yojimbo esetében még a zseniális harci és stratégiai érzék is hozzáadódott. Kurosawa nagyon nagyra értékelte Mifune azon képességét, hogy természetesen, erőlködés nélkül tudott érzelmeket kifejezni és bemutatni. Ezt egyszer úgy magyarázta, hogy amíg egy átlagos japán színésznek egy érzelem bemutatásához 10 lábnyi filmet kell elhasználni, addig Mifune esetében elég ennek a harmada is. Kurosawa Mifune színészete egyetlen gyengéjének egyébként a túlságosan is erőteljes, kemény hangját tartotta.


Persze a goromba roninok mellett „hagyományos” szamurájokat is alakított, Inagaki Hiroshi szamuráj trilógiájában például Musashi Miyamoto szerepe tudatosan a szamuráj erkölcs és viselkedés összegzésére készült. Hosszú karrierje alatt pedig a japán történelem leghíresebb figuráinak bőrébe is belebújhatott, Musashi mellett (őt 4 filmben alakította) Yamamoto Isoroku admirálist 3 filmben is eljátszotta, valamint az 1992-es Kabuto-ban Tokugawa Ieyasu megszemélyesítője volt.
Mifune híres volt kicsit fanyar, önironikus humoráról, valamint arról is, hogy hatalmas energiákat fektetett abba, hogy minél jobban játszhassa el a karaktereket. A Vihar kapujában és a Hét szamuráj forgatására való felkészülésként vadon élő oroszlánokról készített filmeket nézett, a Mexikóban készített Ánimas Trujano című filmjének forgatása előtt a mexikói színészek beszédét tartalmazó kazettákat tanulmányozott, így a filmbeli szövegét képes volt spanyolul „idézni”. Korai angol nyelvű filmjeiben, például az 1966-os Grand Prix-ben még fonetikusan magolta be a szövegeit, de ez nem volt túl sikeres, így sokszor Paul Frees szinkronizálta. De mire az 1971-es Red Sun forgatására került a sor, addigra Mifune belejött az angol nyelv használatába is, így ebben az igazi nemzetközi westernben (a többi főbb szerepet Ursula Andress, Alain Delon és Charles Bronson alakította) már a saját hangján hallható. Egyébként mindig is elégedetlen volt azzal, hogy nem sikerült elég nagy karriert befutnia nyugaton. A legismertebb angol nyelvű filmes szerepe talán a Midway volt, amiben Yamamoto Isoroku admirálist alakította. Az igazi dobás valószínűleg az lett volna, ha létrejön George Lucas eredeti terve, hogy Mifune-t szerződteti a Star Wars Obi Wan Kenobi-jának szerepére. A filmhez jókora adag inspirációt adó The hidden fortress-ben ugyanis Mifune játszotta Rokurota generálist, akiről Lucas Obi Wan-t mintázta.


Mifune lett a filmvilág egyik jellegzetes figurájának, a “kalandozó harcosnak“ az eredeti megtestesítője, amit a Kurosawa által rendezett késői filmjeiben fejlesztett tökélyre. Ezt a figurát aztán az amerikai színészek közül elsőnek Clint Eastwood “plagizálta“ a filmjeiben, főként a Sergio Leone által rendezett „spagetti-westernekben”.
A Kurosawa-Mifune páros az 1948-ban forgatott Drunken Angels-től kezdve összesen 16 filmet készített együtt, többségük filmtörténeti klasszikusnak számít, például a Rashomon (A vihar kapujában), a Stray Dog, a Hét szamuráj, a The Hidden Fortress, a High & Low, a Véres trón, a Yojimbo és a Sanjuro. Mifune két Kurosawa filmbeli alakításáért is megkapta a Velencei Filmfesztivál Legjobb Színész díját, először 1961-ben a Yojimbo-ért, majd 1965-ben az Akahige-ért is. Ez utóbbi volt az utolsó közös filmjük, a sok összetevő közül az egyik, ami miatt abbamaradt a további közös munka és megromlott kettejük viszonya. A szerep miatt ugyanis Mifune-nak szakállat kellett növesztenie, amit nem is vághatott le addig, amíg a forgatás tartott. Ez főleg amiatt volt probléma, mert a film elkészítése két évet vett igénybe és ezalatt a szakáll miatt nem nagyon tudott más filmekben szerephez jutni. Ennek köszönhetően mind Mifune, mind az általa alapított kis produkciós cég jókora adósságba került. A Red Beard (Akahige) végül ugyan sok pénzt hozott, hiszen Japán mellett Európában is teltházas vetítései voltak, ez a két év rossz volt mindkettejük számára. Miután a film elkészült, mindketten nehezen találtak munkát és a személyi és szakmai problémák miatt mindketten depresszióssá váltak. Mifune ekkoriban vált el feleségétől, Sachiko-tól, ami a mélységesen konzervatív Kurosawa szemében megbocsáthatatlan bűnnek számított.


Jóval később, a fentebb már említett nyugati filmes próbálkozások után Mifune, aki a televízió általános elterjedése, azaz a 70-es évek eleje óta rengeteg japán tévésorozatban is szerepelt, amik gyakorlatilag csak ott ismertek, szerepet kapott élete egyetlen külföldi televíziós sorozatában, a Sógunban. Lord Toranaga szerepe ismertté és népszerűvé tette őt az amerikai tévénézők milliói számára is. Kurosawa egyáltalán nem örült egykori barátja sikerének, lekezelő megjegyzéseket tett a Sógunra, talán azért is, mert akkoriban a Mifune nélkül készített filmjei nem keltették fel az amerikai nézők érdeklődését. A sorozat egyébként történelmileg pontatlan volt és túlzottan is egyszerűen mutatta be a japánok életét, így „odahaza” egyáltalán nem aratott sikert. A sorozat csak tovább mélyítette kettejük ellentétét, tovább erősítve, hogy már soha többet nem fognak együtt dolgozni. Mindketten sok bíráló megjegyzést tettek a másikról és amikor csak lehetett, nehezteltek a másikra. Mindez csak 1993-ban kezdett megváltozni, amikor is közös barátjuk, Honda Ishiro temetésén vettek részt. Egy bizonytalan szemkontaktus után könnyek között ölelték át egymást, véget vetve a mintegy 30 évig tartó kölcsönös “haragszomrádnak“. Azonban ezután sem dolgoztak többet együtt és barátságukat sem volt idejük újra felépíteni, öt évvel később ugyanis már mindketten halottak voltak.
A színészet mellett Mifune kipróbálta magát filmrendezőként, valamint producerként is. Összesen 16 film elkészítésében vett részt producerként, többségük a fentebb már említett produkciós cég, a Mifune Productions Company égisze alatt készült. Egyetlen rendezése egy 1963-ban készült második világháborús kalandfilm, a Legacy of the 500000 volt, aminek a főszerepét is ő alakította. A 80-as évek elején Mifune nyitott egy színésziskolát, a Mifune Geijutsu Gakuin-t, azonban a rosszul kezelt pénzügyi források miatt mindössze három évig működött.
Egy 1984-es szavazáson őt szavazták meg a legjapánabb férfinak. Úgy tartják róla, hogy az ő arca fejezte ki leginkább a japán büszkeséget, erőt és férfiasságot.
1992-ben egy súlyos egészségügyi probléma tünetei jelentkeztek rajta, ám sosem derült ki, hogy mi is volt az. Sokak szerint egyszerűen túlhajszolta magát, vagy átélt egy szívrohamot. Az viszont biztos, hogy meglehetősen hirtelen lépett vissza a közélettől és húzódott vissza otthonába, ahonnan szinte ki sem mozdult többet. Ex-felesége, Sachiko ápolta ettől kezdve, egészen 1995-ben bekövetkezett haláláig. Felesége halálától kezdve Mifune mentális és fizikai állapota is gyorsan romlani kezdett. Japán valaha élt legnagyobb színésze 1997. december 24-én, 77 éves korában hunyt el Mitaka-ban.
Természetesen a fentiekben felsorolt filmek csak töredékét teszik ki Mifune hosszú és sikerekben gazdag pályafutásának. Az iMDB adatbázisa szerint összesen 181 filmben és tévésorozatban szerepelt, melyek közül soknak méltán helye van a világ filmművészetének örökbecsű darabjai között.