belépés∆

Hiroshi Inagaki (1905-1980)

Hiroshi Inagaki (1905-1980)
A tokiói születésű művész már korán kapcsolatba került a szórakoztató iparral. Gyermekként édesapja társulatában lépett fel és filmszínészként is igen fiatalon debütált. (Pl.: Kenji Mizoguchi filmjeiben is feltűnik. Már maga is rendező volt, amikor még mindig hajlandó volt egy-egy kisebb szerepet elvállalni rendezőtársai alkotásaiban.) Később a Shimogamo stúdiónál lett segédrendező. A mesterei Kinugasa Sadanosuke és Ito Daisuke voltak.

Az első rendezésére 1928-ban került sor, Peace On Earth címmel. Pár évvel később már a Nikkatsu stúdió foglalkoztatta és egyike volt a legnépszerűbb rendezőknek. A 2. Világháború alatt készítette el a THE LIFE OF MUHOMATSU című filmjét, amit Japánban a legjobb alkotásának tartanak. A háború után többnyire a TOHO részére dolgozott. A SAMURAI TRILOGY Oscar díjat hozott neki 1953-ban. A Musashiról szóló film főszereplője Mifune Toshiro volt, akivel hosszú, gyümölcsöző munkakapcsolatban állt. Vele forgatta újra saját régebbi filmjét Muhomatsuról. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál „Arany Oroszlán” díja igazolta a döntés helyességét. A CHUSINGURA 1962-ben elkészített verziója minden idők egyik legszebb japán filmjének számít. Talán a legjobban sikerült visszadnia, miért is lett legendává a 47 hűséges ronin története. A SAMURAI BANNERS a háború utáni Japán legnagyobb költségvetésű történelmi filmje volt. Ám a TOHO nem bánt kesztyűs kézzel az idős mesterrel. Egyszerűen félrelökték, nem adtak méltó munkát neki, később semmilyet sem. A mellőzöttséget rosszul viselte, az alkoholhoz menekült, ami végül a halálát okozta. Szomorú lezárása volt ez egy különb elbírálást érdemlő rendező életének. Filmjeit még mindig nagy becsben tartják azok, akik az 50-es, 60-as évek emelkedett, romantikus stílusát kedvelik.

 

Válogatott filmográfia:

PEACE ON EARTH (1928)
A SAMURAI'S CAREER (1929)
TRAVELS UNDER THE BLUE SKY (1932)
WHITE SNOW OF FUJI (1935)
SHADOW OF DARKNESS (1938)
THE LAST DAYS OF EDO (1941)
THE LIFE OF MUHOMATSU (1943)
THE LAST ABDICATION (1945)
FORGOTTEN CHILDREN (1949)
PIRATE SHIP (1951)
VAGABONDS IN A COUNTRY AT WAR (1952)
SAMURAI TRILOGY-MIYAMOTO MUSASHI (1954-56)
PRISON SHIP (1956)
THE STORM (1956)
A GEISHA IN THE OLD CITY (1957)
YAGYU SECRET SCROLLS (1958)
THE RICKSHAW MAN (1958)
LIFE OF AN EXPERT SWORDSMAN (1959)
THE BIRTH OF JAPAN (1959)
THE COUNTRY DOCTOR (1960)
DAREDEVIL IN THE CASTLE (1961)
BANDITS ON THE WIND (1961)
CHUSINGURA (1962)
HIKEN (1963)
SHIKONMADO - DAI TATSUMAKI (1964)
GARAKUTA (1964)
ABARE GOEMON (1966)
KOJIRO (1967)
FURIN KAZAN (1969)
INCIDENT AT BLOOD PASS (1970)

Hozzászólások   

 
#3 Guest 2007. február 2. 21:12
Köszi!
 
 
#2 Guest 2007. február 2. 19:30
ez biztosan ő:

http://joho.ehime-iinet.or.jp/ syogai/jinbutu/ html/032.htm
 
 
#1 Guest 2007. február 2. 18:04
Nem mertem betenni a képet, mert nem vagyok biztos benne, hogy ő az:
http://www.lombardia.cisl.it/img/
spettacoli/cinemalavoro/pellicole/
2006/hiroshiinagaki.jpg
Tudja valaki?
 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

KIM In-sik

KIM In-sik

[김인식] KIM In-sik 1960-ban, a dél-koreai Gwangju városában született. A koreai Jeonam Egyetemen szerzett diplomát francia irodalomból, majd Párizsba ment tanulni hat évre. Filmes tanulmányait az "Ecole Superieure d’Etudes Cinematographiques" iskolában végezte, majd visszatért...

Angelica Lee Sum-Kit

Angelica Lee Sum-Kit

Angelica Lee Sum-Kit (李心潔)Lee Sum-Kit 1976 január 23-án született Kedah-ban, Malajziában, nemzetiségét tekintve azonban nem maláj, hanem malajziai kínai. Karrierjét énekesnőként kezdte, először szülőhazájában, majd Taiwan-ra költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. Hamarosan piacra került két...

Runin: Banished (2004)

Runin: Banished (2004)

iMDB  Bár több könyv és film is feldolgozta már azt a témát, mellyel a 2004-ben készült Runin foglakozik, annak még mindig megvan a maga varázsa, egyáltalán nem tűnik lerágott csontnak. Gyakorlatilag Robinson Crusoe óta...

The Customer is Always Right (Sonimeun wangida) (2006)

The Customer is Always Right (Sonimeun wangida) (2006)

  iMDB Aranyos kis kamaradarab, kevés szereplővel, ötletes sztorival és a mostanság eszelős tempóban készülő koreai filmek jellegzetességeivel. Adva van egy, a férfiasság alsó határát éppen megütő, tutyi-mutyi borbély, aki inkább festőművész szeretett volna lenni, de a más...