belépés∆

Ueto Aya


Ueto Aya

Ueto Aya (上戸彩) 1985 szeptember 14-én született Tokyo-ban. Karrierje tipikus idol karrier, ami 1997-ben kezdődött, amikor is 11 évesen a 7. All-Japan Young Beauty Contest nevezetű szépségversenyen a zsűri különdíját nyerte el. A díjnak köszönhetően hamarosan TV-reklámokban szerepelt, valamint kisebb szerepeket kapott tv-sorozatokban.
1999-ben a fenti szépségverseny további résztvevőivel közösen megalakította a rövidéletű Z-1 nevezetű popformációt, ami 5 maxi CD kiadása után felbomlott. 2 évvel később szólókarrierbe kezdett, első maxi CD-jét, a Pureness-t 2002-ben adta ki, amit azóta 4 album és egy rakat további maxi követett.

Filmes karrierje 1999-ben egy kis költségvetésű és nem túl ismert akciófilmmel indult, a címe The killers of Paraiso. Népszerűséget először a Kinpachi sensei című sorozat hatodik szériájában nyújtott alakítása hozott számára, Kitamura Ryuuhei is e szerep miatt válogatta be az Azumi című filmbe 2003-ban, ami meghozta Aya számára a nemzetközi ismertséget is.

 
Ueto AyaUeto AyaUeto Aya

A film bemutatásával egy időben adta ki debutáló albumát Ayaueto címmel, így egyszerre hódította meg a slágerlistákat, valamint a filmrajongókat. Mosolya a névjegyévé vált, egyre több reklámszerződést kötött, továbbá sorban álltak előtte a magazinok címlapfotókért, valamint szépen fogytak a tipikus idolkiadványai is, a képeskönyvek és az idol DVD-k.
 
Ueto AyaUeto AyaUeto Aya

Népszerűségét tovább növelték a tv sorozatokban nyújtott alakításai, az emlékezetesebbek ezek közül a My Little Chef 2002-ből, a Koukou Kyoushi felújított változata 2003-ból (ennek eredetije az egyik leghíresebb japán sorozat volt), majd a két anime adoptáció, a teniszes Ace wo nerae és legendás Attack No. 1 élőszereplős változata. 2006-ban már abszolút szupersztárként, Japán egyik legkedveltebb szórakoztatójaként pedig eddig két sorozat fűződik a nevéhez, az Attention Please és a Shimokita Sundays. A sorozatok mellett pedig további két mozifilmben is főszerepet kapott, a 2004-es Install-ban egy diáklányt alakított, majd 2005-ben ismét Azumi bőrébe bújt a kicsit gyengébbre sikerült folytatásban.

Források:

Wikipedia

iMDB

további info róla magyarul:

jpop.hu

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Once Upon a Time in China II. (Wong Fei-hung ji yi: Naam yi dong …

Once Upon a Time in China II. (Wong Fei-hung ji yi: Naam yi dong ji keung) (1992)

 imdb  A Jet-li féle trilógia második része követi az első rész igényességét, dramaturgiáját, történetét, és nem annak újraforgatása. Bár megtalálhatóak benne ugyanazok a dramaturgiai elemek (az elején komikusabb jelenetek vannak túlsúlyban, míg a végén a...

Tripping (Shen you qing ren) (2006)

Tripping (Shen you qing ren) (2006)

Tripping (Shen you qing ren) (2006)iMDBA Tripping számomra a meglepetések filmje volt, elsősorban azért, mert szerencsére nem nagyon néztem utána, miről is szól, mielőtt belekezdtem, így már rögtön a legelején egyik ámulatból a másikba estem,...

The Treasure Hunter (Ci Ling) (2009)

The Treasure Hunter (Ci Ling) (2009)

Amióta Jay Chou fejébe vette, hogy ő bizony az énekesi karrier mellett filmsztárként is nevet akar szerezni magának, azóta nehéz lehet arrafelé producernek lenni.

Godzilla - Tokyo S.O.S. (2003)

Godzilla - Tokyo S.O.S. (2003)

 IMDbSokak szerint az egyik legjobb Godzilla film, és egyértelműen jobb, mint a Final Wars. Hát én ezzel nem értek egyet, mivel szerintem átvezetőnek szánták a Godzilla against Mechagodzilla és a Final Wars közé, csak Kitamura...