belépés∆

Francis Ng Chun-Yu

Francis Ng Chun-Yu (吳鎮宇)

Francis Ng Chun-Yu

Ng Chun-Yu 1961 december 21-én született Hongkongban. Sok más hongkongi színészpalántához hasonlóan ő is a TVB színészképzőjében tanulta a színészetet, azonban az akkoriban még félénk Francis háromszor is elbukott a záróvizsgán. Végül 1985-ben sikeresen elvégezte az iskolát, majd a TVB-nél kezdett dolgozni különféle tévésorozatok szereplőjeként. Külsejének köszönhetően (jellegzetesen kerek feje és a szokásosnál egymáshoz közelebb „ülő” szemei miatt) azonban általában nem a főszerepeket kapta, hanem leginkább a gonoszok főgonosza kitűntető szerepei jutottak neki. Már a TVB színészképző alatt is több sorozatban kapott kisebb szerepeket, először az 1982-es The Legend of the Condor Heroes-ban, ahol ő volt Imperial Guard #2, 1985 végéig összesen 16 sorozatban tűnt fel.

Francis Ng Chun-Yu

A filmvásznon 1986-ban mutatkozott be David Lai Midnight Girls című alacsony költségvetésű filmjében, amit két évvel később Wong Jing kísértethistóriája, a Mr. Possessed követett. Természetesen ő sem maradhatott ki az akkoriban virágkorukat élő akciókból és könnyed akcióvígjátékokból sem, kisebb-nagyobb alakítások fűződnek a nevéhez olyan, mára-már talán el is feledett, nem a színvonalukról híres filmekben, mint a Kickboxer, a Devil Hunters, a Lucky Guy, a Fire Phoenix és a Dragon Fighter. Ugyan egyre több filmben játszott, de egészen a 90-es évek közepéig inkább a tévés szerepeiről volt ismert még azzal együtt is, hogy a filmkritikusok egyre inkább elismerték tehetségét és 1993-ban először díjra is jelölték, egészen pontosan a Handsome Siblings-beli alakításáért a legjobb mellékszereplő díjára. Természetesen a filmekben is legtöbbször a főgonoszt alakította ekkoriban, az a kép alakult ki róla, hogy ő az egyik legalkalmasabb színész az ilyen figurák megformálására. Ehhez maga Francis is hozzájárult, hiszen a vele készült interjúkban sem finomkodott, általában mindenről és mindenkiről szókimondóan elmondta a véleményét. Ismertebb filmjei ebből az időszakból a The Kung Fu Cult Master (1993), The Bride with White Hair (1993), Flirting Scholar (1994), From Zero to Hero (1994), The Rascal Attorney (1994) és a Fake Emperor (1995).

Francis Ng Chun-Yu

Ahogy az lenni szokott, a TVB kisköltségvetésű sorozatai nem nyújtottak elég lehetőséget egy ilyen kaliberű tehetségnek (akinek adottságait ekkor még nem is igazán fedezték fel) és miután Francis-t lecserélték az egyik népszerű tévésorozat, az Old Time Buddy egyik főszerepéről, nyíltan kritizálta a tévécsatornát, aminek következtében letiltották a képernyőről. 1997-et írtunk ekkor és Francisnek ettől kezdve indult be igazán a filmes karrierje, hiszen teljes erejéből a filmezésre koncentrálhatott.
Hozzá kell tenni azonban, hogy már egy évvel korábban is elsősorban a filmjeiről beszéltek. Karrierjének igazi fordulópontja 1996 volt, amikor is Andrew Lau hatalmas sikert aratott triádfilmjében, a Young & Dangerous-ban a folyamatosan rágó és köpködő Ugly Kwan-t játszotta. Nemcsak a film, hanem a figura is nagyon népszerű volt, így maga Francis is eljátszotta többször is, egyrészt egy akkori paródiában, a Twinkle Twinkle Lucky Stars-ban és a Young & Dangerous farvizén evező triádfilmek egyikében, a Portland Street Blues-ban is, továbbá nagyban hasonló figurát játszott a Sexy & Dangerous-ban, valamint a Once Upon a Time in Triad Society mindkét részében is. Ugyan ezekben a filmekben is gonoszt játszott, de ez a gonosz már nem olyan volt, mint a korábbi szerepei. Itt már nem kisarkított, minden egyes mozdulatában ellenszenves szereplőt kellett alakítania, hanem érzelmekkel teli, igazi emberi karaktereket, amik megalkotásában már ténylegesen szüksége volt színészi képességeire. A Triad Society forgatása előtt leborotválta a haját, mivel kezdtek róla szexszimbólumként beszélni és ez nem volt ínyére, amikor pedig a sajtó a kopaszságról kérdezte, a válasza némi szurkálódással a Young & Dangerous főszereplője, Ekin Cheng irányába csak annyi volt, hogy a kopaszság férfiasabb. A HKFA-n ugyan ekkor még nem értékelték az alakításait, azonban a Hongkong Film Critics Society Awards-on nemes egyszerűséggel az év legjobb színészének választották a Once Upon a Time in Triad Society-beli produkciójáért.

Francis Ng Chun-Yu

A fentebb már említett TVB-s szakításnak is köszönhetően 1997-től kezdve igencsak elfoglalt filmszínész lett. Csak 1997-ben tíz filmben játszott, amik között már nemcsak gengszterfilmek, hanem egyéb filmes műfajok is megtalálhatóak voltak, így egyre inkább bizonyíthatta sokoldalúságát. Természetesen a leghíresebbek ebből az évből a gengszterfilmjei voltak azért (Too Many Ways To Be #1, Those Were The Days, Full Alert), de több vígjátékban is játszott ekkor (My Dad is a Jerk, The Legend of God of Gamblers, Queer Story, All’s Well Ends Well ’97 és a 24 Hours Ghost Story). A Full Alert-ben általa alakított tolvajt érdemes ezek közül kiemelni, aki hatalmas dilemmával kűzd, egyrészt, mert élete fogását hajthatja végre, de elveszítheti vele a barátnőjét, aki azt szeretné, ha jó útra térne, valamint emlékezetes volt a Too Many Ways To Be #1 is, hiszen ezzel az alakítással nemzetközi szinten is észrevétette magát.
Egy évvel később „csak” hét filmet forgatott, köztük a Wong Jing nevéhez (is) fűződő Raped by an Angel sorozat második részét, amivel egyetlen film erejéig belépett a category III filmek szereplői közé, a „szokásos” akció-krimik forgatását sem hagyta abba, hiszen a The group mellett egy (iMDB-n) angol címmel nem rendelkező film főszerepében is látható volt, a Young & Dangerous Prequel-jét és a Portland Street Blues-t is ekkor készítette, valamint kipróbálta magát a Till Death Do Us Part című romantikus filmben is. Mindennél sokkal fontosabb azonban, hogy átállt a kamera túloldalára is, hiszen az érdekes című 9413-nak nemcsak főszereplője, hanem rendezője is volt. A kritikusoknál elismerést aratott vele, de a film nem teljesített túl jól, kevés bevételt hozott és megbukott.
Karrierjében ez egyáltalán nem okozott törést, igaz, a következő évben, 1999-ben maradt inkább a színészetnél, egyben karrierjének legelfoglaltabb évét produkálva, nem kevesebb, mint 14 filmszerepet vállalt. Legfontosabb filmjei ezek közül a Bullets Over Summer és a The Mission voltak, utóbbiért nagy meglepetést okozva (mindenki Tony Leung-ot tartotta a díj várományosának) elnyerte a Golden Horse Film Festival legjobb színész díját, míg előbbiért jelölték a legjobb színész díjra a Golden Bauhinia Awards-on és a HKFA-n is, a Hong Kong Film Critics Society Awards-on pedig immár másodszor kapta meg a legjobb színész díjat.További ismert filmje ebből az évből az A Man Called Hero, amiben egy újabb műfajban próbálta ki magát, a Gen-X Cops, valamint egy cameo szerep a No Problem! című vígjátékban.

Francis Ng Chun-Yu

2000-ben újra próbálkozott a rendezéssel, második (és eddigi utolsó) próbálkozása ezen a téren a What is a Good Teacher volt, amiben Francis alakította a főszerepet, egy tanárt, aki nemcsak az iskolában akart együtt lenni a diákjaival, hanem máshol is (pl. a rave partikon). Szokatlan módszereivel sikeresen elnyeri a diákok bizalmát, a tanári karért azonban nem. Sajnos ez a filmje is megbukott, így visszavonult a színészetbe, ahol továbbra is sikert sikerre halmozott, ekkoriban már egyértelműen Hongkong egyik legjobb színészének tartották. Olyan filmekben játszott ekkoriban, mint az A War Named Desire és a 2000 AD, egy végre az ő főszereplésével készült nem sablonos romantikus film, a Juliet in Love, valamint a Clear My Name, Mr. Coroner. A Juliet in Love-ért ismét jelölték a HKFA Legjobb Színész díjára, de ezúttal sem kapta meg, míg a 2000 AD-beli produkciójáért a Golden Bauhinia és a HKFA Legjobb Mellékszereplő díját is megkapta, a Hong Kong Film Critics Society Awards-on pedig immár harmadszorra választották a legjobb színésznek. Chow Yun-Fat mondta róla ekkoriban, utalva a díjesőre és a filmrendezéseire, hogy a hongkongi film jövője Francis Ng-n múlik.
2001-ben kicsit visszahúzódott, pontosabban az ekkor forgatott hét filmje nem kapott akkora visszhangot, mint az elmúlt néhány évbeli alakításai. Egy cameo szereppel indított a Leaving in Sorrow-ban, a The Loser’s Club című vígjátékban egy énekest játszott, a Bakery Amour-ban egy kis faluból Hongkongba költöző detektívjelöltet alakított, aki a szomszédban lakó gyönyörű lánynak akar segíteni (a partnere Michelle Reis volt a filmben, nem utoljára), a Fall for you egy romantikus dráma volt, amiben Krista Yang-gal játszott együtt, szerepet vállalt a nagy bukást hozó The Tree című misztikus filmben, a Horror Hotline Big Head Monster-ben, valamint Marco Mak gambling filmjében, az A Gambler’s Story-ban.
Egy évvel később mindössze 2 szerepet vállalt el, az egyik egy újabb romantikus vígjáték volt, a Beauty & The Breast, amiben egy macho-t játszott, aki fogadást köt a főnökével, hogy egy héten belül elcsábítja a céghez érkezett új női munkaerőt, a Michelle Reis által alakított Yuki-t. A másik filmje pedig ebben az évben a Women from Mars volt.

Francis Ng Chun-Yu

2003-ban végetért a TVB-vel folytatott kölcsönös „haragszomrád” és újra elvállalt egy tévésorozatot, a Triumph in the Skies-t. A legfontosabb filmes alakítása ezúttal a Szigorúan Piszkos Ügyek második részében volt, amiben Sam „elődjét” játszotta és az erőteljes alakításért a HKFA-n újra jelölték a legjobb színész díjára. Ezen kívül további három, kevéssé ismert filmben játszott még, a Colour of the Truth-ban, a Heroic Duo-ban és a Shiver-ben.
2004-et egy kínai produkcióval indította, egy Shanghai-ban játszódó romantikus drámával, ami a 30-as éveikben járó nők problémáival foglalkozott, Francis partnerét (és egyben az igazi főszereplőt) Rosamund Kwan Chi-Lam alakította, a film címe pedig Hands in the Hair volt. Játszott egy másik drámában is, a Love Trilogy-ban, valamint két könnyed vígjátékban, a Fehér Sárkányban egy vak harcost alakított, akit egy frissen harcművészeti tudással „felszerelkezett” fiatal lány akar elkapni. A partnere ebben a filmben Cecilia Cheung volt, akárcsak a Fantasia-ban, bár ebben a helyenként kissé fárasztó vígjátékban Francis csak az egyik kisebb szerepet kapta meg.
A négy 2005-ös, viszonylag kevéssé ismert filmje (One Last Dance, Crazy’n The City, Himalaya Singh, Curse of Lola) után 2006-ban újra visszatért a gengszterfilmekhez. A Karmic Mahjong-ban egy balekot alakított, aki a triádokkal próbált üzletelni, az On The Edge-ben ő volt a triádfőnök, akit a főszereplő, triádba beépült zsaru el akar kapni, az Exiled öttagú bandájából Tai-t alakította, az Operation Undercover-ben pedig visszatért a gengszter szerepéhez, a több elemében is a Young & Dangerous-t idéző filmben ő is egy Ugly Kwan-ra emlékeztető szerepet kapott.
2007-ben a Dancing Lion egyik főszerepét kapta meg, valamint leszerződött egy új akciófilm, a Shamo forgatására is, akárcsak a csak 2008-ban bemutatásra kerülő kínai produkció, a Shuang si ji egyik szerepére.

Francis Ng Chun-Yu

Francis Ng tehát az utóbbi tíz évben elérte, hogy ma Hongkong három legjobb karakterszínészének egyikeként tartják számon Anthony Wong Chau-Sang és Lau Ching-Wan mellett (ezt a 25. HKFA-n hivatalosan is bejelentették 2005-ben). A rendezéssel ugyan nem volt szerencséje (a fentebb említett két filmen kívül csak reklámokat rendezett), viszont színészként a filmek és a sorozatok mellett a színházban is sikeres volt, a 90-es évek közepén akkori barátnőjével, Anita Lee-vel a Naughty Couple című színpadi vígjátékban játszott, ami olyan sikeres volt, hogy 70 alkalommal került színpadra, valamint film is készült belőle. Szintén hatalmas sikert hozott számára az az „utazó” show műsor, amit két barátjával, Cheung Tat-Ming-gel és Dayo Wong-gal közösen készített 1998-ban Free Man Show címmel, amit két év múlva követett a folytatás. Mindezek mellett szerencsét próbált kisebb-nagyobb sikerrel énekesként, host-ként, valamint focimeccsek kommentátoraként is.

Hozzászólások   

#5 Guest 2007-05-20 03:06
Küldtem PM-et. ;-)
#4 YEZy 2007-05-20 02:23
Már sokszor kerestem, de szinte semmi sincs róla... Pedig ha csak 10 sort találnék, ami háttéranyagokat tartalmaz róla, már majdnem lehetne egy ilyen méretű cikket gyártani belőle... 8)
#3 Guest 2007-05-20 00:11
Annyi "baj" legyen. 8) Egyébként Suet Lamról is van anyagod? Hirtelen rádöbbentem, hogy milyen sok filmben láttam már.
#2 YEZy 2007-05-20 00:05
Én jópár filmjét láttam már, a legtöbbjükben nagyon jó volt (pl. a Young & Dangerous-ban, a Beauty & the Breast-ben és az On the Edge-ben is). Az a "baj" ezekkel az életrajzokkal, hogy bármelyiket írom, mindig kerül vagy 10-15 film a "most azonnal" megnézendők közé, Francis esetében is így jártam... :zzz
#1 Guest 2007-05-19 23:18
Szerintem hiába állítja, hogy a kopaszság férfiasabb, sokkal normálisabban néz ki rendes hajjal (pl.: az Exiled-ben).
Eddig csak két filmjét láttam (Infernal Affairs 2, Exiled), azokban jó volt.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

A rendőrsztori folytatódik (Ging chaat goo si juk jaap) (1988)

A rendőrsztori folytatódik (Ging chaat goo si juk jaap) (1988)

 IMDb      A címhez méltóan a sztori valóban ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. A nyitójelenetben láthatjuk az előzményeket, valamint a rendőrfőnököt (Kwok-Hung Lam), aki azon kesereg, hogy Ko elfogása túl sokba került,...

Sword of The Beast (Kedamono no Ken) (1965)

Sword of The Beast (Kedamono no Ken) (1965)

    Gosha második nagy sikerű filmje egy menekülő szamurájról szól, akit halálra keresnek, mert politikai gyilkosságot követett el. (A Shógunátus végefelé ez tipikusnak volt mondható mind az elzárkózást folytatni akarók, mind a nyitást támogatók részéről.) A...

Öld meg a sógunt! (Ninja bugeicho momochi sandayu) (1980)

Öld meg a sógunt! (Ninja bugeicho momochi sandayu) (1980)

Ismét egy olyan film, ami nálunk jókor volt jó helyen, ekképp kapaszkodott fel az uborkafára, pedig máskülönben nem sok keresnivalója lenne a jó filmek listáján. Miért mondom ezt? Megpróbálom sorba szedni.

1-Ichi (2003)

1-Ichi (2003)

Prequel az Ichi the Killerhez, a főszereplő ugyanaz, a rendező más. Az egész egy kicsit egyszerűbb, nem annyira szélsőséges, de ez pont jó ahhoz, hogy Ichi előtörténetét, gimnáziumi életét bemutassa. Sajátos íze van, kicsit novella...