Ázsiafilm

A címből is kiderül, hogy ez a film bizony az Egyesült Államokból néhány évvel ezelőtt kiindult és a későbbiekben a Távol-Keleten is meghonosodó tinihorror műfajba tartozik. A történet nagyjából annyi, hogy a színhelyül szolgáló iskolában mintegy húsz évvel ezelőtt egy különös tűzeset történt, amiben egy fiatal tanárnő elhalálozott, de a holttestét nem találták meg, az igazgatóhelyettes pedig öngyilkos lett a történtek miatt. A jelenben négy fiú személyében az addig csak lányiskolaként funkcionáló tanintézmény koedukálttá válik, azonban a szigorú iskolai szabályzat betartatása (amelyiknek egyik legfőbb pontja, hogy a diákok nem eshetnek szerelembe) emiatt jóval nehezebbé válik, hiszen a fiúk úgy vélik, magába a paradicsomba jutottak be. A négy fiú közül egyikük hamarosan eltűnik és egyre több rejtélyes dolog történik a sokat látott falakon belül, amiket egy idő után a 20 évvel korábban történteket diákként átélő Miss Fong tanárnő sem tud megmagyarázni.
A filmet ezúttal társproducerként jegyző Wai Keung Lau néhány évvel ezelőtt már megrendezett egy hasonló tinihorrort, ami The park néven volt látható a mozikban és egy elátkozott vidámpark titkait felderítő baráti társaság történetét mutatta be. A filmet a kritikusok nagyon lehúzták (joggal) és leginkább a 3D-s szemüveggel is nézhető jelenetek miatt nézték meg az emberek. Tanulva az akkori blamából, Lau ezúttal a rendezést már nem vállalta, hanem megbízta vele az eleddig leginkább category III szoftpornókat rendező  Man Kei Chin-t (többek között a Sex & Zen II-t is ő rendezte), aki azért már a horrorok terén is próbálkozott 2001-ben a Devil Eye-jal.


A rendező és a producer természetesen a fiatal nézőket célozta meg a filmmel, ennek megfelelően telezsúfolták a filmet fiatal popsztárokkal, akiknek inkább a nevük, mintsem a színészi képességeik számítottak (pl. Theresa Fu, Ting Yau Tsui, Steven Cheung, de tulajdonképpen ide lehet venni a Miss Fong-ot alakító Amanda Lee-t is). A kivitelezés sem túl igényes, egyrészt nagyon látszik rajta az alacsony költségvetés (sok jelenetet vettek fel a tévésorozatok technikájával, szűrők nélkül), másrészt a félelmetesnek szánt jelenetek grafikai kidolgozása a jó tíz évvel ezelőtti színvonalat idézi. Emiatt nem is működik a dolog, a néző rettegés helyett inkább azon szörnyülködik, hogy milyen dilettáns munkát végeztek a trükkmesterek. A hangeffektekkel is próbálták a hatást fokozni, nem túl nagy sikerrel, bár meg kell említeni, hogy valamivel jobban sikerültek, mint a vizuális trükkök. Az egész filmen érződik, hogy igyekezték a The eye hasonló jeleneteit megidézni, de az egész olyan lett, mint egy The eye „light”. Ezen még talán túltenné magát az ember, ha a történet jó lenne, de egyrészt a horrorfilmekben megszokott teljesen logikátlan reakciók sorát lehet látni, továbbá horror klisék tömkelegét (pl. a főszereplők természetesen éjjel bemennek kideríteni az igazságot és hasonlók). A minőségi horrorfilmekre jellemző nyomasztó hangulat helyett egyértelműen az ijesztgetésre mentek rá, továbbá az ázsiai horrorfilmek egyik legjellemzőbb kliséjét sem hagyhatták ki (talán leírni sem kell, hogy mi az).


A fentiek miatt nem véletlen, hogy a készítők elsősorban a tinédzsereket igyekeztek megcélozni a filmmel. Valószínűleg, mint „életem első horrorfilmje” működik, de aki akárcsak néhány másik hasonló műfajú alkotást is látott már, gyakorlatilag csak röhög rajta, hogy milyen gagyi. Mindezek miatt a Twins Mission meglepően hamar kapott egy „méltó” vetélytársat a 2007 legrosszabb filmje büszke címért folytatott versengésben. Hongkongban meg kellene hagyni a horror műfajt Pang-éknak, nekik valahogy ez jobban megy.