belépés∆

Kelly Chen Wai-Lam

Kelly Chen Wai-Lam

Kelly Chen Wai-Lam (陳慧琳) 1972. szeptember 13-án született Hongkongban, születésekor még a Vivian Chen Wai-Man nevet kapta. A család három gyermeke közül ő volt a középső, egy nővére és egy öccse van. Öccse szintén híresség Hongkongban, Victor Chen Si Hon Kellyhez hasonlóan énekesi pályára lépett. Kelly az iskolát Hongkongban kezdte, majd a középiskolát már Japánban, a Kobe Canadian Academy-n végezte el, mert apja úgy látta jónak, ha lánya megtanul japánul is. A japán nyelv mellett itt természetesen angolul is tanítottak, aminek köszönhetően az iskola elvégzése után Kelly a New York-ban található Parsons School of Design nevű iskolába jelentkezett, ahol grafikai dizájnt tanult. Miután elvégezte ezt az iskolát is, visszatért Hongkongba, hogy a családjával lehessen.
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

Egyik barátja aztán bemutatta egy ismerősének, aki egy produkciós stúdiót vezetett. Ugyan éppen nem forgattak semmit sem, azonban Kelly többek figyelmét is felkeltette, az egyik producer Faye Wong Fei és Brigitte Lin „kombinációjának” tartotta. Nem sokkal ezután egy sörreklámban tűnt fel, majd egy Jacky Cheung videoklipben (a videót lásd a cikk végén), egy kis szerep erejéig a The Age of Miracles című filmben, majd következett a nagy áttörés, főszerep a Whatever will be, will be-ben, amiben egy tanárnőt alakított, valamint a film betétdalát is ő énekelte. A film is és a dal is sikert aratott, nem sokkal később pedig Kelly kiadta debütáló kantoni nyelvű albumát, Dedicated Lover címmel, valamint ő is egyik előadója volt az Ázsia szerte népszerű zongorista és dalszerző Steve Barakatt  Mou Tian című dalának (a videoklip megtalálható az Especial Kelly album DVD-jén is, Kelly Daniel Chan, Joyce Yau és Ray Chan társaságában énekli). Karrierje töretlenül folytatódott egy évvel később is, ekkor két albumot adott ki, egy mandarin nyelvűt I don’t Think So címmel és a kantoni Wind Flower Snow-t, valamint egy nem túl ismert és kicsit talán elfelejtett, ám igen kellemes filmben játszott Kaneshiro Takeshi és Michael Wong társaságában, ez volt a Lost and Found. A Wind Flower Snow albumról több szám is hallható ebben a filmben. Ugyanebben az évben tört be először a japán piacra két maxi CD-vel.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

1997-ben indult első koncertturnéjára, ami a Starry Dream of Love titulust viselte, júniusban pedig kiadta az ugyanezt a címet viselő albumot is, valamint Japánban kiadta első nagy sikerét Morning címmel. A 10 évvel korábban nagy sikert aratott Chinese Ghost Story rajzfilmverziójában Madame Trunk-nak kölcsönözte a hangját. A rajzfilm elkészülte utáni 5 hónapban pedig nem kevesebb, mint 4 albumot adott ki, köztük második mandarin lemezét, az Insight-ot, valamint a kantoni nyelvű A movie-t, a Starry Dream of Love élő, koncerten rögzített verzióját, továbbá első válogatáslemezét, a Best Collection-t. Ekkoriban már mind énekesként, mind színésznőként meglehetősen népszerűnek számított.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

1998-ban már külföldre is kimerészkedett, koncertturnéja a hangzatos World Tour címet viselte és Ausztráliában kezdte a fellépéseket. Ekkoriban kezdte nagyszabású karitatív tevékenységét is, amit mind a mai napig folytat. 10 koncertet adott taiwani iskolás gyerekeknek, ő lett Hongkong Jóakarat nagykövete, a Vöröskeresztnek a véradást promotálta, valamint a környezetvédelem terén is megpróbálta ismertségét felhasználni. Szeptemberben pedig elkészítette első taiwani videoklipjét a Love me or not című számához, amit hamarosan elég sok országban látni lehetett. Mindezek mellett pedig még a filmezésre is maradt ideje, hiszen ismét egy rajzfilmfigurának adta a hangját a Battle Arena Toshinden sorozatban, eljátszotta a nagyszerű romantikus vígjáték, az Anna Magdalena főszerepét, valamint egy thrillerben is szerepet kapott Ekin Cheng oldalán, ez volt a Hot War.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

1999-ben Japánra összpontosított. A Don’t be a cry baby című tévésorozatban játszott a népszerű idollal, Fukada Kyouko-val együtt, valamint két koncertet is adott Fukuoka-ban, rengeteg japán rajongót szerezve magának. Hongkongban leforgatta a Metade Fumaca-t, ami egy nem mindennapi sztárparádét felvonultató dráma volt, Kelly ebben a filmben (immár nem először és nem is utoljára) egy rendőrnőt alakított. Az éneklés és a filmezés mellett pedig egyre több energiát ölt a karitatív tevékenységébe is, ő is Unicef nagykövet lett, valamint egy másik szervezet felkérésére Belső-Mongóliába utazott, ahol az ottani gyerekek életkörülményeire hívta fel a figyelmet.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

Az ezredfordulón három filmben játszott, ekkoriban készült egyik legismertebb filmje, a Tokyo Raiders, amiben egy asszonyt játszott, akinek az esküvő napján eltűnik a férje és ő a keresésére indul Tokyo-ba. A több nagy sztárt is felvonultató könnyed akciófilm nagy sikert aratott. Kelly ezen kívül játszott még egy romantikus fantasyben, a Lavender-ben, valamint egy újabb romantikus vígjátékban, az And I Hate You So-ban is. A szintén ebben az évben kiadott Paisley Galaxy albuma pedig elindította Kínaszerte az Európában már jóideje tomboló „eurotrance” trendet.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

2001-ben kiadta remixalbumát, a Kelly BPM Collection-t, tovább népszerűsítve a stílust, és újabb világkörüli koncertkörútra indult, melynek az előző évben kiadott album nevét adta. A körút Szingapúrban kezdődött, majd májusban az Egyesült Államokban folytatódott, fellépett többek között Chicago-ban, Atlantic City-ben, Los Angeles-ben és a kanadai Toronto-ban is. A körút zárásaként pedig Kína következett, olyan helyszínekkel, mint Guangzhou, Huizhou és Zhongshan. A sok elfoglaltság mellett ebben az évben csak két filmre volt ideje, a Merry-Go-Round-ot Hongkongban forgatta, míg a Between Calmness and Passions-t Japánban, érdekesség, hogy ebben a japán filmben japán lányt játszott.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

2002-ben a menetrendszerű karitatív programokon való részvétel mellett egy közvéleménykutatás szerint ő volt a legnépszerűbb idol a hongkongi fiatalok körében. Ugyanebben az évben indította el saját alapítványát is, aminek segítségével szegény gyerekek sorsán akar segíteni. Újabb koncertkörútra is indult, aminek ezúttal Dynacarnival volt a mottója, Hongkong mellett Sydney-ben és Melbourne-ben is fellépett. Ismét együtt játszott Fukada Kyouko-val egy japán tévésorozatban, a Friends-ben, valamint ebben az évben készült el a világszerte hatalmas sikert aratott Szigorúan piszkos ügyek is, amiben Kelly egy pszichiátert játszott, aki Tony Leung Chiu-t kezelte.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

Az elkövetkező két évben további hihetetlen mennyiségű karitatív munka mellett a DynaCarnival koncertkörút is folyatódott, ezúttal az Egyesült Államokban. Kiadta régebbi albumait DSD változatban, valamint 2003 júniusában az ő viasz szobra is kiállításra került Madame Tussaud múzeumában. 2003-ban leforgatta a Szigorúan piszkos ügyek III-at, amiben nagyobb szerepet kapott az elsőnél, 2004-ben pedig újra rendőregyenruhát öltött, Johnnie To akcióvígjátékában, a Breaking News-ban ugyanis Rebecca Fong felügyelőt alakította, majd egy vígjátékban, a Super Model-ben is feltűnt.

Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam
Kelly Chen Wai-LamKelly Chen Wai-Lam

2005-ben egy koreai tévésorozat, a Dae Jang Geum kínai főcímdalát énekelte, ami mind Hongkong, mind Kína területén nagyon népszerű lett és a dalért a TVB-től 3 díjat is kapott. Minden addiginál nagyobb szabású koncertkörútra is indult, ami több mint 3 órás és Kelly 10 éves karrierjének 35 legsikeresebb dalát vonultatta fel, többek között a Phone Killer-t, a Shake Shake-et és a Care About You Too Much-ot is. A koncert Las Vegas-i állomásának sztárvendége pedig az egyik legnagyobb kínai-amerikai sztár, Vaness Wu volt. Igazi filmben a Super Model óta nem szerepelt, viszont  sok sztár társaságában a McDull the alumni rengeteg cameo szerepe közül egy szemüveges irodai alkalmazottat játszott, valamint a 2005-ös Doraemon film kantoni nyelvű változatában kölcsönözte hangját az egyik figurának. 2007-ben is csak egy cameo szerepe volt összesen, még pedig az It's a Wonderful Life-ban. Az igazi visszatérése színészként azonban hamarosan látható lesz, hiszen ő lesz Donnie Yen An Empress and the Warriors című filmjének a női főszereplője.

Források:

WikiPedia

iMDB

HKfilm.net

Yummycelebrities.com

Kelly Chen a youtube-on


a Jacky Cheung videó


duett Andy Lau-val (I Don't Love You Enough)


Wind Flower Snow


a Dae Jang Geum betétdala, azaz a Hope


Take My Hand


Phone Killer


Shake Shake


Flower Universe






It's All Your Fault


Lover's Concerto

Hozzászólások   

#5 YEZy 2007-07-31 23:48
Így ránézésre ezek a 2006-os koncertkörútján készülhettek, jó látványos lehetett. :-) Azon a koncerten, amit még anno letöltöttem tőle, nem nagyon váltogatta a kosztümöket. :-)
#4 Guest 2007-07-31 23:29
Ja és itt van egy csomó kép még róla mindenféle kosztümben (is) valami fellépés, talán musical(?) alkalmából: http://href.hu/x/37s7
#3 Guest 2007-07-31 23:14
Amúgy tündéri nő szerintem, és a Lost and Foundban jól is játszott (aminek egyébként az imént töltöttem fel a magyar feliratát). Az a kép vajon igazi lehet? :P
#2 YEZy 2007-07-31 22:59
Kicsit aktualizáltam a szöveget, raktam fel pár új képet, meg belinkeltem tőle három videoklipet. Az ominózus fotót pedig ITT (manu.interhost.hu/movs/kelly2.jpg) lehet a továbbiakban megtekinteni. 8)
#1 Guest 2007-07-30 15:45
Rosszul látok, vagy a harmadik képen tényleg kilátszik a mellbimbója? :eek:

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Nobody's Perfect (Chut doi seung giu) (2008)

Nobody's Perfect (Chut doi seung giu) (2008)

A fiatal hongkongi rendezők legígéretesebb alakja, Patrick Kong igen termékeny volt az utóbbi időben, a korábbi évenkénti egy filmmel ellentétben 2008-ban három alkotással jelentkezett. Ugyan az igazi nagy dobása még mindig várat...

The Fearless Avenger (Mushukunin Mikogami no Jokichi: Kawakaze ni…

The Fearless Avenger (Mushukunin Mikogami no Jokichi: Kawakaze ni kako wa nagareta) (1972)

Jokicsi, az elszánt jakuza visszatért. Még ugyanabban az évben, amikor a az első rész piacra került, elkészült a folytatás.

Crest of Betrayal (Chushingura Gaiden: Yotsuya Kaidan) (1994)

Crest of Betrayal (Chushingura Gaiden: Yotsuya Kaidan) (1994)

Vannak találkozások, amiknek össze kell jönniük, arra vannak ítéltetve. Stanley-nek Livingstone-nal Afrika mélyén, Rákóczi Ferencnek Esze Tamással, Zatoichinak a félkarú harcossal, sőt még Frankenstein szörnye is összefutott Drakulával.

A Fighter's Blues (A Fu) (2000)

A Fighter's Blues (A Fu) (2000)

A Fighter's Blues (A Fu) (2000)iMDBAndy Lau hosszas karrierje során már szinte minden szerepet eljátszott, amit csak egy hongkongi színész eljátszhat. Ám úgy látszik, mindenképpen el akart játszani egy muay thai harcost is, ennek érdekében...