Ázsiafilm

Leslie Cheung Kwok-wing Hongkong Kowloon nevű részén született egy középosztálybeli család tizedik, legfiatalabb gyerekeként 1956 szeptember 12-én. Szülei a Cheung Fat-chung nevet adták neki. Apja egy jónevű szabó volt, akinek az ügyfélkörébe tartozott két amerikai színész is, William Holden és Cary Grant. Leslie még nagyon fiatal volt, amikor szülei elváltak. 13 évesen Angliába került, mint a Norwich School bentlakásos tanulója, ahol folyamatosan rasszista diszkrimináció érte. Rokonai éttermében (bárjában?) dolgozott csaposként, hétvégenként pedig énekelt. Nagyjából ebben az időben vette fel a Leslie nevet, amit azért választott ki, mert nagyon szerette az Elfújta a szél című filmet és abban Leslie Howardot, továbbá mert ez lehet női és férfi név is.

 

 

Sok-sok interjújában elmondta, hogy nem volt boldog gyermekkora. Viták és verekedések mellett leginkább az maradt meg benne, hogy a család nem élt együtt, tulajdonképpen a nagymamája nevelte fel.
A Leeds Universityre iratkozott be Angliában, textilipari ismereteket tanult, de az első év végén, 1976-ban otthagyta az iskolát, mert az apja beteg lett. Miután az apa felépült, Cheung már nem tért vissza Angliába, hogy folytassa tanulmányait.

1977-ben hívta fel először magára a figyelmet, amikor is az RTV Asian Music Contest-jén második helyezett lett. Le is szerződött az időközben ATV-re változott nevű adóhoz és megkezdte pályafutását a szórakoztató iparban. Ugyancsak leszerződött a Polydor Records-hoz is, akiknél kiadta két korai lemezét, az 1977-es Day Dreaming-et, valamint az 1979-es Lover’s Arrow című korongot. Karrierje kezdete azonban nem volt könnyű. Egyszer „lefújolták” a színpadról, ráadásul a két albuma sem volt túlzottan kelendő, így a szerződése lejártával ott is hagyta a Polydor Records-ot. Első filmje, az 1978-as The erotic dream of the red chamber című szoftpornó sem éppen karrierje csúcspontja. A későbbiekben azt mondta erről a filmről, hogy amikor leszerződött rá, nem tudta pontosan, hogy mi is ez valójában. A 70-es és 80-as években leginkább TV sorozatokban szerepelt, az Agency 24, The young concubine, Pairing, The spirit of the sword tette ismertté a nevét Délkelet Ázsiában.
1982-ben, az RTV-s szerződés lejártával Cheung átszerződött a Capital Artists-hoz. Itt lett Florence Chan a managere és ő is maradt utána élete végéig. Ugyanitt találkozott Anita Mui-val, az akkori cantopop idol-ok egyik leghíresebbikével, akivel hosszantartó barátságban maradt. 1983-ban adta ki első nagy slágerét, The wind blows on címmel. Egy évvel később már top10-es slágere is volt, Monica címmel, ami az első „gyors” szám lett, ami megnyerte az RTHK Top Ten Chinese Gold Songs Award-ot. Ez a szám továbbá etalonja lett a hongkongi zene új stílusának is a 80-as években, mivel a rajongók igényelték a gyors és energikus számokat, amikre egyaránt alkalmasak voltak táncra, valamint otthoni zenehallgatásra is. A Monica-t aztán követte a Wild Wind, a Who can be with me és a Mode of those years, amik szintén nagy sikereket arattak. A Mode of those years volt az A better tomorrow főcímdala, a Who can be with me című dalt pedig 1986 legjobbjának választották.
Cheung filmes karrierje kicsit lassabban indult be. Második és harmadik filmjében (Encore és On Trial) csak kisebb szerepeket kapott, de a színészi képességeit hamar felismerték, hiszen az On Trial-ban nyújtott alakításáért már a legjobb mellékszereplő díjára jelölték a HK Film Awards-on. A jelölést követően már főszerepet kapott az 1982-es Teenage Dreamers című filmben és onnantól kezdve szinte minden filmjében ő volt a középpontban. 1986-ig szinte csak tinédzser filmekben kapott szerepet, ezek egyike, a ’82-es Nomad a kritikusok szerint a hongkongi új hullám egyik jellegzetes darabja volt. A filmben alakított Louis figurájáért pedig Cheungot jelölték a legjobb színész díjára a HK Film Awards-on. Később Cheung is úgy jellemezte a Nomad-ot, hogy ez volt az első „igazi” filmje. Természetesen ebben az időszakban is játszott sorozatokban, pl. az Once upon an ordinary girl és a The fallen family címűekben.
1986-ban a Cinepoly Records Hong Kong-gal kötött szerződést és már az ő szárnyaik alatt adta ki egy évvel később a Summer Romance című albumát. Abban az évben ez lett a legtöbb példányban értékesített album Hong Kongban. A Summer Romance sikere miatt ő lett az egyik legnagyobb cantopop idol (a másikat Alan Tam-nek hívták). 1988-ban elkészítette az egyik leghíresebb dalát, a Silence is golden címűt, majd következtek szép sorjában az albumok is. Hot summer (1988), Virgin snow (1988), Leslie ’89 (1989), Final Encounter (1989), Salute (1990). Ez utóbbi volt az első non-profit album, amit egy hongkongi sztár kiadott és csak feldolgozások voltak rajta. Cheung szerint a „Salute” a zene előtti tisztelgés volt és az album teljes bevételét a Hong Kong Academy of Performing Arts-nak ajánlotta fel. A halála után ez az akadémia felvette a Leslie Cheung Memorial Scholarship nevet.
Cheung és Tam rajongói egyre inkább ellenségesek lettek egymással, ami egy hosszantartó konfliktussá nőtte ki magát és egyre nagyobb nyomást gyakorolt mindkettejükre. 1988-ban Alan Tam bejelentette, hogy nem vesz részt több zenei díjátadón. Egy évvel később pedig Cheung is abbahagyta énekesi karrierjét, de még előtte felállított egy rekordot, mivel egymás után 33 éjszaka adott koncertet a Final encounter of the legend című búcsúkoncert sorozatában. 1990-ben elhagyta Hong Kong-ot és Kanadába emigrált. 1992-ben megkapta a kanadai állampolgárságot, majd visszatért Hong Kongba.
1986 és 1989 között Cheung sok, mára már a kritikusok és a filmrajongók által is klasszikusnak tartott filmben szerepelt. 1986-ban John Woo A better tomorrow című filmjében játszott Lung Ti és Chow Yun-Fat társaságában. Cheung egy Kit nevű becsületes fiatal zsarut alakított és sokak szerint ez volt az első igazán komoly színészi teljesítménye. Egy évvel később játszott a folytatásban is, valamint Stanley Kwan Rouge című filmjében, ahol egy Chen-Pang Chan nevű ópiumista playboyt testesített meg, aki egy Fleur nevű gyönyörű prostituált kudarcra ítélt szerelme volt. Fleur-t egyébként Anita Mui játszotta. Ugyanebben az évben szerepelt még Tsui Hark A Chinese ghost story-jában is, amiben Ling Choi Sin-t, egy kicsit félénk adószedőt játszott, aki beleszeret egy gyönyörű kísértetbe (akit a gyönyörű Joey Wong alakított). Ezekben a filmekben nyújtott teljesítményéért kétszer is jelölték a legjobb színész díjára a HK Film Awards-on. A better tomorrow és az A Chinese ghost story pedig ismertté tette a nevét Japánban és Koreában is.

A 80-as évek közepétől a 90-es évek közepéig tartott a hongkongi film aranykora, ami gyakorlatilag egybeesett Cheung karrierjével. 1990-ben Yuddy-t, a jóképű, nőfaló és önimádó fickót alakította Wong Kar-Wai Days of being wild című filmjében. Ezért a szerepért pedig már nem csak jelölték, hanem meg is kapta a legjobb színész díját a HK Film Awards-on, valamint először jelölték a legjobb színész díjára a taiwani Golden Horse Film Festival-on. Ezen kívül még két Wong Kar-Wai filmben látható, az 1994-es Ashes of time című harcművészetes filmben, amiben Ouyang Feng-et, egy sivatagban élő bérgyilkost alakít. Ezért a szerepért a Hong Kong Film Critics Society Awards legjobb színész díját kapta meg. Az 1997-es Happy together-ben pedig a rosszindulatú Ho Po-Wing-et alakítja, aki Argentínába megy a barátjával, Lai Yiu-fai-val (Tony Leung Chiu-wai).

Az 1992-ben készült történelmi remekműben, Kaige Chen Farewell my concubine című filmjében Cheung Dieyi Chen-t, a pekingi opera sztárját alakította. Ez volt az első kínai film, ami Arany Pálmát nyert a Cannes-i filmfesztiválon, ráadásul ezen kívül is több, mint 20 különféle díjat nyert világszerte. A film Cheung számára meghozta a világhírnevet, valamint további kínai filmszerepeket. 1996-ban ismét Kaige Chen-nel dolgozott együtt a Temptress Moon című filmben, ezúttal Zhongliang Yu szerepét alakította. Az 1998-as A time to remember-ben Jin-t, egy „földalatti” kommunista vezető szerepét játszotta el. Ez a film Hongkongban hosszú ideig tartó vitákat indított el, Kínában viszont nagy siker lett és 2004-ben az Észak Koreai filmfesztiválon megnyerte a legnépszerűbb külföldi film díját. Persze a 90-es években sok hongkongi filmben is játszott, emlékezetesebb darabok ezek közül a The bride with white hair 1993-ból (Brigitte Lin-nel), a He’s a woman, she’s a man (1994, Anita Mui), Phantom Lover (1995) és a Viva Erotica (1996, Karen Mok és Qi Shu). Ezekért a filmekért háromszor nyerte el a legjobb színész díját, valamint további három alkalommal jelölték rá.
Sokoldalú színész lévén vígjátékokban is gyakran szerepelt. 1991-ben ismét összeállt Chow Yun-Fat-tel és Cherrie Cheung-gal és egy vonzó és ügyes tolvajt alakított John Woo Once a thief-jében. Az 1992-es All’s well end’s well-ben egy nőies bátyot személyesített meg, de ezeken kívül is játszott még sok vígjátékban, mint pl. The eagle shooting heroes, It’s a wonderful life, A Chinese feast, stb. Szerepeltetése mindig jó üzlet volt a filmekben. 1990 és 1998 között 39 filmben játszott, ebből 13 bekerült az azévi 10 legsikeresebb film közé.
A zenei karrierjét ugyan 1989 és 1995 között énekesként szüneteltette, de zeneszerzőként ebben az időszakban is dolgozott. A Bride with white hair és a Phantom Lover című filmek főcímzenéjét ő szerezte, az előbbiért díjat is kapott, a másikért pedig jelölték rá.
1995-ben szerződést kötött a Rock Records-szal és vissszatért énekesként is a zenei életbe. Hamarosan kiadta a Beloved című albumot, ami hatalmas sikert aratott, ráadásul az IFPI Best Selling Album díját is megnyerte. A kritikusoknak viszont nem nagyon tetszett, hiszen „csak” az 1993-1995 közötti filmzenéinek gyűjteményét tartalmazta. 1996-ban viszont kiadta a talán leginkább elismert albumát, aminek Red volt a címe. Számtalan stílust ötvözött bele a cantopop-ba, amivel teljesen egyedi stílust hozott létre. Ezen az albumon hallható karrierjének egyik legfontosabb száma, a Red is. 1998-ban kiadta első és egyetlen mandarin nyelvű albumát, a címe Printemps. 1997-ben féléves koncertkörútra indult, ahol nemcsak az új zenei stílusát, hanem az új imázsát is bemutatta a közönségnek. Ennek legmerészebb része egy tangó volt, amit Cheung vörös magassarkú cipőben adott elő egy „macho-dancer”-rel… A koncertkörút 55 koncertből állt, ebből 24-et tartottak Hongkongban, a többit szerte a világban, közülük hatot rendeztek Japánban és Kínában.
1999-ben saját kiadót indított, az Apex Music-ot az Universal Music Group égisze alatt. Az UMG-n keresztül adta ki a Count down with you, a Big Heat és az Untitled című albumait. Ezeken szerepelt többek között a listavezető Passing-by Dragonfly és az 1999-ben top 10-be került Left Right Hands. Ekkor készítette az I című számot is, ami sokak szerint önvallomás volt. 2000-ben megkapta a Golden Needle nevű életműdíjat. Ekkor lett a Zene Nagykövete is.
2000-ben kezdte utolsó koncertkörútját, a 43 koncertből álló Passion Tour-t. Ez volt a leginkább vitatott és egyben a legjobb koncertkörútja. Az éneklés mellett először volt ő a művészeti rendező is. Jean-Paul Gaultier-t kérte fel a kosztumök elkészítésére. A hongkongi média azonban folyamatosan kritizálta mind a kosztumöket, mind Cheung kinézetét (hosszú haja és bajusza/szakálla visszatetszést keltett). Gaultier a kritikák miatt bejelentette, hogy soha többet nem készít semmit sem ázsiai előadónak. Azonban a kritikák ellenére is a koncertkörút hatalmas sikert aratott. Csak Japánban 10 koncertet adott ekkor, valamint Kínában a Shanghai Stadium-ban két egymást követő estén is teltház, 80000 ember előtt adott koncertet.
A 90-es évek végére filmszerepeiben inkább a nem romantikus szerepeket részesítette előnyben. Az 1999-es The Kid-ben egy szegény egyedülálló apát alakított, aki egy elhagyott csecsemőt nevel fel. A Double Tap-ben Rick-et, egy pszichopata gyilkost játszott. A 2002-es Inner Senses-ben pedig egy Dr. Law nevű pszichiátert alakít. Azért egy romantikusabb darab, a Moonlight Express is becsúszott, amiben egy japán nő férjének a hasonmását játszotta. Szokás szerint megkapta a legjobb színész díját, valamint további jelöléseket. 2000-ben a filmrendezés terén is kipróbálta magát, első rendezése a mindössze 45 perces From Ashes To Ashes volt, amit 2002-ben a Stealing Heart követett, de ez már nem készült el a halála miatt.
Cheung ugyanis 2003 április elsején öngyilkosságot követett el, leugrott a Mandarin Oriental Hotel 24. emeletéről. Hátrahagyott egy levelet, amiben azt írta le, hogy depressziótól szenvedett.
Halála megrázta mind az ázsiai szórakoztatóipart, mind a kínai népet. Halálának okairól szóló pletykák kaptak szárnyra és hatalmas sebességgel terjedtek. Cheung családja közben sürgette a bulvárlapokat, hogy hagyják Cheung-ot és ne írjanak szenzációhajhász cikkeket az öngyilkosság okairól, valamint szexuális beállítottságáról. Halála után egy nappal Tong, Cheung barátja megerősítette, hogy Cheung klinikai depresszióban szenvedett és már egy éve pszichiáterhez járt, valamint elmondta, hogy már 2002-ben is volt egy öngyilkossági kísérlete. 2003 április hetedikén volt a temetői búcsúztatás, amire több tízezer ember érkezett az egész világból, a SARS veszély ellenére is. A temetés 1 nappal később, április nyolcadikán zajlott. Ezután majdnem egy hónapig szinte csak róla cikkeztek az újságok és az ő dalai szóltak mindenhol.
Cheung utolsó zenei albuma, az Everything follows the wind három hónappal a halála után jelent meg.