belépés∆

Mizoguchi Kenji (1898-1956) - 2. rész

A vízesés varázsa 

Tolsztoj Feltámadásának stílusában alkotta meg a rendező A vízesés varázsa (1933) című filmjét, mely Izumi Kyoka múlt századi darabján alapult. Taki no Shiraito játssza azt az akrobatát, aki egy vízi számáról híres vándor cirkusz ünnepelt sztárjaként érkezik meg egy csendes kisvárosba. Itt találkozik egy tekintélyét vesztett szamuráj család ifjú sarjával, akibe pillanatok alatt beleszeret. Bár munkája miatt nem lehetnek együtt, még távollétében is megpróbál a fiúnak segíteni, hogy az elvégezhesse a jogi egyetemet Tokióban. Ebbéli igyekezetében kénytelen uzsoráshoz fordulni, mikor azonban kiderül, hogy képtelen kifizetni adósságait, a hitelező megpróbál visszaélni a helyzettel. Dulakodni kezdenek, a lány védekezés közben elájul, s az uzsorás hullája mellett ébred. Először kizsebeli a férfit, majd a lopott pénzzel szerelméhez siet, akit viszont nem talált otthon. Csak hosszas bujkálás után adja fel magát, s a segítségével bíróvá lett fiú mondja ki felette a halálos ítéletet, hogy aztán önként kövesse őt a halálba első találkozásuk színhelyén, a hajnali ködbe vesző hídon. Ezen az utolsó lírai képen is látszik, hogy A vízesés varázsa a szenvedélyek filmje. Mizoguchi nagyon hitelesen mutatja be, hogy a korabeli Japánban milyen sorsfordító szerepet játszottak a nők a férfiak életében, emellett viszont hű tud maradni választott stílusához. Filmjében rendkívül pontosan érzékelteti a hétköznapi valóság degradáló hatását is. A szamuráj-utód felemelkedése csak a női önfeláldozás révén képzelhető el, s csak ezáltal válik lehetségessé a korábban sofőrként dolgozó fiúnak, nem egyszerűen egy jobb állás megszerzése, hanem azáltal a (köz)megbecsülés kivívása. Egyértelmű utalás ez arra, hogy a megmerevedett társadalmi keretek közül való kitörés, így az elismerés kivívása mind egzisztenciálisan, mind emberileg, hihetetlen áldozatokat követel, s még ezek sem biztosítják a sikert. Az ember gyakran kénytelen maga körül elpusztítani mindent, ahogy azt a fiú által kirótt ítélet is bizonyítja, s ekkor megkérdőjeleződik a döntés helyessége. A nők számára a helyzet még reménytelenebb, hiszen őket a társadalom mindenképpen megbünteti, ha csak egyáltalán megpróbálnak szembeszegülni a kijelölt helyük által meghatározott szokásokkal. A náluk megjelenő lázadó szellem végképp nem tolerálható a japán hagyományok törvényei szerint.

 

Mizoguchi stílusa a ’30-as évek második felében érlelődik ki teljesen, mint azt két szintén egy évben született filmje, az Oszakai elégia (1936) és A gioni nővérek igazolja. Ezek a művek hasonlóan kulcsfontosságú szerepet töltenek be munkásságában, mint az Egyetlen fiú Ozuéban, s mindkettő a rövidéletű Dai-ichi-eiga (1934-1936) stúdió produkciója, ami a Shochiku leányvállalata volt. Bár a gyártó cég tönkrement, a filmek sikeresek lettek, s beválasztották őket az év tíz legjobb japán alkotása közé.

Oszakai elégia 

Az Oszakai elégiában most egy gyógyszercégnél dolgozó telefonos-lány áll a cselekmény központjában. Mivel részeges apját, aki sikkasztással próbálta előteremteni a pénzt az italra, börtön fenyegeti, ezt kihasználva a cég tulajdonosa tisztességtelen ajánlatot tesz neki. Tanácsot kér ugyan fiatal kollégájától, de az nem reagál, így enged főnöke határozott közeledésének, s egy vad családi veszekedés után annak kitartottja lesz. Kapcsolatuk nem hosszú életű, mivel a feleség igen korán észreveszi találkáikat. A férfi ekkor, hogy lecsillapítsa asszonyát, még állásából is elbocsátja a lányt. Volt fiatal munkatársa végre elhatározza magát, s megkéri a kezét, ám most a lánynak öccse taníttatására kell pénzt szereznie, így kénytelen elszegődni egy gésaházba, az esküvőt pedig addig halogatni, míg a megfelelő összeget sikerül összegyűjtenie. Azonban nem tud hazudni kedvesének, s már mindent bevallana, mikor lelepleződik – egy kliense pénzét, vagy annak ellenszolgáltatását követelve nyakára hozza a rendőrséget. A lány, akit ezen incidens miatt családja kiközösít, vőlegénye pedig elhagy, teljesen egyedül marad. A film félelmetes vádirat korának társadalmáról, de nem a történet, hanem az ábrázolásmód teszi azzá. Mizoguchi eszköztárából eltűntek azok a szélsőséges motívumok, melyek az Egy tanárnő őrült szenvedélyét jellemezték. Olyan, mint egy krónika, nem nagyítja drámaivá az eseményeket, hanem szinte szenvtelenül meséli el a megaláztatás és kiszolgáltatottság históriáját. A bemutatott közegben minden természetes, hétköznapi; a lány szánalomkeltő munkahelye, teljes függése a családtól, s az a magától értetődő természetesség, ahogy odaadja magát a vállalat tulajdonosának. Itt zárul be az ördögi kör, mivel e rá kényszeríttet szerepből kifolyólag sorsa a teljes meg-, és kivetettség, s így ebből nem is tud kitörni. Ennek oka, hogy a japán eszmevilágban a nő nem szubjektív, öntudatos, önálló lény, élete csak a férfi függvénye. Létének egyetlen célja, hogy feláldozza magát érte, és családjáért. Azonban a hősnő e filmben új nőideált teremt, hiszen szembefordul a rendszerrel, mikor meglopja kliensét, hiszen egy önmaga által megszabott cél érdekében cselekedett. E motívumból kifolyólag tekinthető ez a film a japán filmtörténet első valódi értelemben vett realista alkotásának, attól függetlenül, hogy húsz nap alatt forgatták le, Okada Saburo elbeszéléséből.

Mizoguchi Kenji (1898-1956) - 2. rész 

Mind tartalmilag, mind formailag az Oszakai elégia folytatásának tekinthető a Gioni nővérek, s a főszereplőt is ugyanaz a Yamada Isuzu játssza. A film nem más, mint két teljesen különböző értékrend, és életszemlélet összehasonlítása, egy testvérpár szemszögéből. A nővér, akinek még a neve is (Onocha) játékszert jelent, gésaként dolgozik, amivel kiváltja húga nemtetszését. A konfliktus akkor kerül felszínre, mikor a nővér, hagyományos gésa-szokás szerint, még akkor is kitart patrónusa mellett, mikor az már teljesen tönkrement, s befogadja házukba. E cselekedetéből már látszik, hogy ő képviseli a szokásrendszernek engedelmeskedő “régi” nőtípust, míg húga pedig az örök lázadót. A nőket ennyire lenéző társadalomban egyetlen dolog volt ugyanis, amivel egy nő megtarthatott egy férfit. Teljes mértékben el kellett kényeztetnie önfeláldozásával őt, aki ezek után rá lett utalva. Hogy a hatás folyamatos legyen, a nőnek állandósítania kellett magában ezt a szerepkört, így a “szótlan szenvedésével keltett bűntudat és hála kettős érzésével láncolja magához a férfit”. Ez az értékrendszer az, melyet a húga nem tud elfogadni, s ami miatt felháborodik. Természetesen minden probléma okaként a férfiakat jelöli meg, s nemes kegyetlenséggel fordítja ellenük elképzelésüket a nőkről, mint tárgyakról, vagy élvezeti cikkekről. Hadjáratának első lépcsőjeként sikerül elüldöznie nővére mellől a lecsúszott kereskedőt, s helyette egy gazdag műgyűjtőt néz ki patrónusnak. Az úriember fogadásához azonban drága kimonót kell szereznie, így elcsábítja a szomszéd textilkereskedő segédjét, majd rajta keresztül annak főnökét is. Mikor azonban nővére rájön húga mesterkedéseire felháborodik, teljesen elhatárolódik tőle minden téren, s összeköltözik régi kitartójával. A segéd is beárulja őt főnökénél, majd kilöki a lányt egy mozgó autóból. Mindez a nővér cselekedeteinek helyességét támasztaná alá, ám őt is otthagyja a férfi – akiért annyi mindent megtett – miután azt visszafogadta régi felesége. A film végén, a húg korházi ágyánál kénytelenek mindkettejük életstratégiájának teljes csődjével szembesülni.

“Az anyagot a városok utcáin gyűjtöttem, a közönségest úgy mutatom be, mint amilyen az a valóságban” – mondja a rendező, s valóban, a Gion negyedet, ahol Kyoto legtöbb gésaháza található, s egyben a legrégebben van jelen e foglalkozás, előtte még senki nem mutatta be ilyen hitelesen. Rendkívüli, hogy Mizoguchi képes volt atmoszférateremtő adottságát a végletkig kihasználni, megragadni szinte az összes apró részletet, mind tárgyit, s mind emberit, ami ehhez szükséges. Ez érthető is, hiszen legendásan a tökéletességre törekvő rendező hírében állt, s ebben megint csak rokonítható Ozuhoz, de talán minden, magára valamit is adó művészhez. Díszleteit maximálisan kidolgozta, a film forgatókönyvét pedig legalább tízszer átíratta a hozzá talán legközelebb álló állandó munkatársával, Yoda Yoshikatával. Nem töri meg a színészi játékot folyamatos vágással, ezért inkább hosszú beállításokkal, nagy totálokkal, second plánokkal dolgozik, de Ozutól eltérően ő dinamikát is visz filmjeibe, s ennek elérése érdekében nagy képmélységgel, és sok kameramozgással dolgozik. Környezetük, ily módon való folyamatos változtatásával, tudja a lányok lecsúszását érzékeltetni. Ez már megtalálható az Oszakai elégiában is, ahol Ayako, a telefonos kislány a film elején még le tudja győzni izoláltságát, s szemmel, illetve a telefonon keresztül szóval tudja tartani választottját, amit rettentő jól alátámaszt a kamera folyamatos mozgása kettejük között. A gésaház totál plánján már csak egy berendezési tárgynak tűnik, miközben kívülről mulatság zajai hallatszanak át. Végül, mikor már kétségbeesve rója az utcákat, szintén egy nagy totál mutatja be a nézőnek, miként is veti ki még az éjszaka sötétje is, a világos ruhát viselő lányt. Sajnos e két filmet meglehetősen nagy ellenérzéssel fogadták, mivel annak a katonai puccskísérletnek az évében születtek, melynek a célja a régi rend visszaállítása volt. Ez az ideológiai váltás sajnos erősen elutasította, azon nők bemutatását, aki magukról, mint önálló indivídumokról gondolkodnak, hiszen e művek végkicsengésükben nem az önmegadást, hanem inkább a tehetetlenség, s annak folyományaként az ezen sors ellen való tiltakozó magatartás létjogosultságát pártolták.

 

Mizoguchi Kenji (1898-1956) - 2. rész
 

 

Nem meglepő tehát, hogy Mizoguchi következő alkotásában már a tradicionális nőideál bemutatására törekszik. Az utolsó krizantém történetében (1939) fejlesztette tökélyre Mizoguchi az egy beállítás - egy jelenet elvét, miszerint nem különböző plánok összevágásával dolgozik, hanem helyettük folyamatos kameramozgást használ. Egy szolgálólány odaadó szerelmének történetét dolgozza fel a film, aki beleszeretett egy kezdő, ám tehetséges fiatal kabuki színészbe. A lány, mint múzsája segít neki művészete kibontakoztatásában, ám az rövidesen önhitté válik, de ettől függetlenül szerelmük hatására egyre többet, és többet csikar ki magából. A mű érdekessége, hogy nyugati szemmel nézve kapcsolatuk inkább anya-fiú viszonyt tükröz, mint egy szerelemes párét. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy akkoriban a cenzúra erősen tiltotta a csók bemutatását, az ágyjelenetekről nem is beszélve. Mizoguchi kénytelen volt nagyon kifinomult eszközökkel dolgozni, hogy meg tudja teremteni e minden nemiségtől mentes szerelem légkörét, s ezzel egyben hagyományt is teremtsen a japán filmművészetben. 1940-ben a rendezőnek sikerült bekerülnie a kormány filmbizottságába, amire már régóta vágyott, ám sajnos ez csak egy olyan korban sikerülhetett neki, melynek eszmerendszere nem protezsálta a szabad gondolkodást, hanem inkább egy merev szabályrendszert szeretett volna a cenzúra útján kialakítani a filmgyártásban. Hogy ezt valahogy kikerülje, Mizoguchi a történelmi tematikához fordult, s elkezdett kosztümös filmeket készíteni. Ebben a korszakban, sőt a háború utáni demokratizálódás ellenére is, mikor egyenesen előírták a liberális eszmék terjesztését, a rendező képtelen volt magára találni. Ez olyannyira erősen jelentkezett, hogy egyesek egyenesen tizenegy éves alkotói válságról beszéltek. Szenvedélyes realizmusa propaganda ízű klissévé merevedett, és meglehetősen középszerű és ódivatú filmek készítésével töltötte idejét. Történetei központjába legtöbbször gésákat állított, bár ezek egyre inkább prostituáltként viselkedtek, ahogy a hangulat is komorabb lett ezen alkotásokban. Említésre talán csak a Gioni muzsikusok, amely a Gioni nővérek újra feldolgozása, és A szégyen utcája érdemesek. Ez utóbbi lényegében röplap a prostitúció ellen, s egy, Kyoko Machiko által alakított, végletekig cinikus gésáról szól, aki még saját apjának is felajánlkozik.

 

Hozzászólások   

#1 Guest 2006-06-15 16:50
nekem meg lesz az Ugetsu Monogatari, meg megvan még kettő. Egyébként lesz még egy rész :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Dhoom 2 (2006)

Dhoom 2 (2006)

IMDb Mire asszociálsz, ha ezt hallod: Hrithik Rosan? Bevallom, ha nem tudom, hogy egy színészről van szó, először valami cseh rózsaolajra gondolnék, már csak hangzása miatt is. De nem, ő egy színész, aki a Dhoom 2-ben...

The Legend of The Seven Cutter (Kariseuma talchulgi) (2006)

The Legend of The Seven Cutter (Kariseuma talchulgi) (2006)

   iMDB Félelmetes legenda terjeng szájról szájra egy diákról a koreai középiskolákban. Azt beszélik, nem fél semmitől és senkitől, hatalmasat képes ugrani, ráadásul egyedül, akár puszta kézzel ver el egy csapatnyi felfegyverzett rosszfiút. Különös és véres...

Buppha Rahtree (2003)

Buppha Rahtree (2003)

 IMDbSzellemes horror, több oldalról is. Egyrészt egy kísértet történetét követhetjük figyelemmel, másrész a film nem vérre megy, hiszen nem kevés humort is csempésztek bele az alkotók. Aki most összerezzen, hogy ismét egy fekete hosszú hajú...

Welcome to North Korea (2001)

Welcome to North Korea (2001)

  Keveset tudunk Észak-Koreáról, köszönhetően az ottani cenzúrának és szinte teljes hírzárlatnak, így aztán sokan kíváncsiak rá, hogy mi folyik ott. Valószínűleg a holland dokumentumfilmes, Peter Tetteroo figyelme is ezért irányult erre az országra, aminek eredménye...