Ázsiafilm

(interjú-részletek)

"Nem hiszem, hogy a fröcskölő vér, vagy a sikoltozás valódi félelmet teremt. Sokkolóan hathatnak, de ez nem igazi, tiszta rémület. Akkor tartok egy horrorfilmet valóban hatásosnak, ha jóval azután, hogy a filmnek vége és a közönség hazament, a beléjük csepegtetett félelem és rettegés még mindig velük marad."

Kiyoshi Kurosawa egészen egyedi, művészi igényű, stílusú és mondanivalójú rémfilmjeivel vált híressé. Sokan zsánerfilmes rendezőnek hívják, pedig minden filmje más és más hangvételű, Fényes jövő (Bright Future) című filmjével pedig a rémfilm kategóriájával is szaktított.

Különböző, vele készített riportokból olvashattok most válogatott részleteket, amikben beszél a stílusáról, a filmjeiről, a modern életmódról alkotott véleményéről és sok másról.

(forrás: indieWIRE)

indieWIRE: Azt olvastam, hogy a „Cure”-t tartod az első „igazi” filmednek, holott már több mint tízet készítettél.

Kiyoshi Kurosawa: Nem emlékszem, hogy valaha is azt mondtam volna, hogy a "Cure" volt az első „igazi” filmem, de mivel az első filmem volt, ami kijutott külföldre, ez értette meg velem, hogy a filmjeimet Japánon kívül élő emberik is megértik, elfogadják és megbecsülik. A „Cure” előtt, még korlátozott költségvetéssel és japán színészekkel is hollywoodi típusú filmeket igyekeztem csinálni, sikertelenül. De amint elkészítettem a „Cure”-t, rájöttem, hogy megcsinálhatom a saját típusú filmjeimet is, Japánban, és egyéni alkotásokat készíthetek, Hollywood utánzása nélkül.

iW: Gondolod, hogy az amerikai közönség - és a japán közönség nagy része is – túl korlátozott abban a tekintetben, hogy mit szeretnének látni a mozikban, és így felesleges megpróbálni kielégíteni az igényeiket?

Kurosawa: A japán közönség nagy része előnyben részesíti a hollywoodi filmeket vagy tévé-drámákat néz. Nagyon passzívan állnak a moziba járáshoz. De kezdem belátni, hogy Japánban és az egész világon vannak emberek, akik tényleg aktívabb kapcsolatban szeretnének állni a filmekkel, amiket néznek. Ők mindent észrevesznek, a legkisebb részleteket is és tényleg igyeznek a saját erejükből, a saját nézőpontjukból megérteni a filmet. Ezeknek az embereknek készítem a filmjeimet.

iW: Említetted, hogy a filmjeidben közös motívum az, hogy valakinek összeomlik, vagy megváltozik az értékrendszere egy konkrét esemény miatt, ami teljesen aláaknázza az illető én-tudatát. Miért találod olyan érdekesnek az összeomlott értékrendszert?

Kurosawa: A filmjeimben ugyan gyakran összeomlik a karakterek értékrendszere, de a film végére kialakul valamilyen különböző értékrendszer. A mai modern Japán demokráciájában élve az ember úgy érzi, hogy bármit megtehet. De valójában úgy gondolom, hogy erősen korlátozva vagyunk a különféle társadalmi szokások, törvények és az általános erkölcsi felfogás által, ezért egyáltalán nem érezzük magunkat szabadnak. Így hát, mivel képtelen vagyok megszabadulni a sok kötöttség és korlátozás alól, fogok egy fiktív karaktert, akire ugyanúgy érvényesek mindezen korlátozások és konvenciók, ami ránk, és lehetőséget adok neki, hogy kitörjön. Megszerezhetik azt a szabadságot, ami addig elérhetetlen volt számukra.

iW: Gyakran hívnak téged zsánerfilmes rendezőnek. Ezt a kifejezést ma már nem nagyon használják. Szereted ezt a címet?

Kurosawa: Megtisztelve érzem magam, amiért zsánerfilmes rendezőnek hívnak. A filmes karrierem elején sok amerikai filmet láttam, ezek adják az erőt a filmjeim mögé.

iW: A filmkészítés egyik fontos eleme és nagy kihívása a rendező számára az, hogy hogyan használja ki a rendelkezésre álló ideális filmidőt, mondjuk 90 percet. Hogyan éri el az igazi mélységet ez alatt a 90 perc alatt?

Kurosawa: A "Cure"-ban például rögtön a nyitójelenet gyilkossága után a rendőrt látjuk, amint feltűnik a szirénázó autójában. Ez egy klasszikus zsánerfilmes jelenet, szerintem tökéletesen alkalmas egy detektíves krimi elejére. Nem hiszem, hogy bele kéne mennünk a pszihológiai teher elemezgetésébe, ami alatt a zsaru élt a gyilkosság előtt. Ráér megismernünk ezeket a nyomozás ideje alatt, ami szerintem sokkal jobb kihasználása a film játékidejének.

 iW: Mit gondolsz, hogyan fog reagálni az amerikai közönség a „Cure”-ra?

Kurosawa: Nagy örömet okozna, ha a film megnézése után azt mondanák: „Azt a mindenit, mennyire el lehet térni a hollywoodi típusú filmkészítéstől és mégis halálra rémíteni a közönséget! Érdemes volt megnézni a filmet!”

(forrás: Midnight Eye)

Mennyire fontos a magas költségvetés a szereplőválogatás során? Alacsony költségvetéssel is megszerezi például Koji Yakusho-t? (Megj.: ő a főszereplő a Cure-ban, a Doppelgängerben, a Charisma-ban, a License To Live-ben és játszik K.K. más filmjeiben is.))

Igen, Japánban a színészek értik, hogy miről van szó, így ha játszanak is nagyobb költségvetésű filmekben, nagyon kevés pénzért is elvállalnak egy szerepet, ha tetszik nekik a forgatókönyv.

Gondolom egy ilyen név segít az anyagi támogatás előteremtésében is.

Egy olyan színész szereplése, mint például Yakusho-san, segít, hogy egy kicsit több pénz gyűljön össze, de mégsem egészen olyan a helyzet, mint egy hollywoodi sztár esetében. Csak mert benne van egy filmben, még nem lesz biztos a siker és a bevétel.

Gyakran szerepelteti Koji Yakusho–t a filmjeiben. Mi ennek az oka?

Először is, szerintem ő egy remek színész. Bármilyen karaktert el tud játszani: lehet egy hétköznapi fickó, de szörnnyé is tud válni, egy olyan személlyé, akiről soha nem tudod, hogy mire gondol. Másodszor, körülbelül annyi idős, mint én, úgyhogy a nézőpontunk sok dologban nagyon hasonló.

Én a „Cure”-on keresztül ismertem meg önt - és ez valószínűleg sok nyugati emberre igaz – ami eléggé zsánerfilmes jellegű. Zsánerfilmes rendezőként tekint magára?

Hogy végül melyik zsánerba sorolják egy filmem, az a közönségen múlik, aki megnézi, de az biztos, hogy kiindulópontként mindig azt veszem, hogy melyik zsánerben szeretnék dolgozni. Tehát ebben az értelemben zsánerfilmes rendező vagyok. Egyébként gyakran félreértenek. Nem filozófikus, vagy tematikus megközelítéssel indítok, hanem helyette inkább fogok egy zsánert, amit könnyű megérteni, és aztán kitalálom, illetve felfedezem, hogy én hogyan szeretnék abban a zsánerban dolgozni. És így fejlődik ki a téma és a megközelítés.

Azt hiszem, a Charisma nagyon jól tükrözi ezt a megközelítési módszert: egy nyomozós krimiként indul, és aztán kezd mélyebben elmerülni a témákban és motívumokban, de időről időre újra felmerülnek tipikus zsáner elemek, mint például a csontváz az erdőben.

Igen, az egyértelműen egy detektívtörténet, de ugyanakkor egy tipikusan amerikai stílusú, Indiana Jones-szerű „két-csapat-verseng-egy-kincsért” film. Így kezdtem el. De egy ládányi kincs helyett egy fát találnak az erdőben. Aztán elkezdesz gondolkozni, hogy milyen rejtett értéke lehet a fának és miféle erdő ez, és rájössz, hogy egyáltalán nem is egy Indiana Jones-szerű filmet készítesz, hanem egy sokkal komplexebbet. Ez a filmkészítési módszerem folyamata. Ennek a fajta megközelítésnek az az oka, hogy habár szüksége van egy fiktív történeti szálra, a film ugyanakkor egy médium is, ami lehetőséget ad a valóság rögzítésére. Igazi embereket és igazi fákat filmezel. Számomra a film a fiktív sztori és a valóság között van. A zsánerral indítok, ami fiktív, és fokozatosan a valóság felé haladok. Valahol a kettő között ott a film.
Másképp fogalmazva: szeretnék egy Indiana Jones-szerű filmet csinálni, de nincsenek igazi emberek, akik olyanok lennének, mint Indiana Jones. Itt kezdődik a film készítése.

(forrás: acid logic)

Mennyire támogatják Japánban a független filmek készítését? A kormány, vagy magánszervezetek adják a pénzt?

Nincs állami támogatás. Volt néhány gyenge próbálkozás támogatást nyújtó alapítvány létrehozására, de szerintem a nehézségek Japánban a független filmesek előnyére válik, mert csak a saját nehezen összekapart pénzükre támaszkodhatnak és ez megszűri a kevéssé elhivatott wanna-be potyázókat. Habár Japán egy nagyon gazdag ország, a filmipar szempontjából elég szegény. Egy film elkészítése nem tesz gazdaggá és híressé, így van esélyed ténylegesen valami értékeset csinálni.

Mi inspirált a „Cure” elkészítésére? Érdekel a hipnózis?

Azt hiszem, a legtöbb ember mélyen elfojtott haraggal és gyűlölettel a szívében él. A szokások és az íratlan erkölcsi törvények elnyomnak minket. A filmben a hipnózist eszközül használtam ezen konvenciók megsemmisítésére.