Ázsiafilm

Japánban járunk, az 1600-as években. A sógunátus kezdődő széthullásával leáldozóban van a szamurájok dicsősége is. Rengetegen veszítik el munkájukat a különböző klánok összeomlásával, ezzel földönfutó ronin-ná válva. Nem marad nekik más, csak a becsület és a kardjuk.
Tsugumo Hanshiro (Tatsuya Nakadai) szintén ex-szamuráj, meglátogatva az Iyi Házat arra kéri a ház urát, had haljon szamurájhoz méltó halált: seppuku-t akar elkövetni. A ház ura beleegyezik a kérésbe, de előtte elmesél egy történetet egy ifjú szamurájról, aki hasonló kéréssel fordult a házhoz, de szörnyű véget ért...

A film Takigucsi Jaszuhiko novellája alapján készült, és remek adaptáció kerekedett belőle (a novellát tartalmazó kötet magyarul is megjelent a Terebess kiadó gondozásában Harakiri címen, érdemes beszerezni és elolvasni, mert remek olvasmány).
Szépen felépített, egymásba kapcsolódó cselekményszálak jellemzik, dráma a javából. A rendező ügyesen játszik végig a múlt-jelen bemutatásával, mindvégig sikeresen fenntartva a néző figyelmét a különböző idősíkon történtekkel kapcsolatban. Kitűnő színészi játékot láthatunk végig. Egy-egy gesztussal, szemvillanással hihetelen jól eltaláltan fejeznek ki gondolatot-érzelmet, amikor a szavak nem oda valók. Kiemelném a Tsugumo Hanshiro-t alakító Tatsuya Nakadai-t: érzékletesen mutatja be a megcsömörlött, kiégett, bosszúálló szamurájt, ugyanakkor az unokáját imádó, aggódó nagyapát is.  A néha-néha felcsendülő "shamisen", illetve "koto" szintén ügyesen fokozza a feszültséget és tölti meg ki nem mondott érzelmekkel a filmet (bebizonyítva, hogy nem hiába nevezik ezeket a hangszereket a japán érzékenység és érzelmek egyik legjobb kifejezőjének).
A film nem egy rövid darab (több mint két órás), mégis végig leköti a nézőt. A történet megrázó.
Részemről felkerült a kötelezők listájára (Kagemusha mellé, szívem másik csücskébe). Remekmű.

 

imdb