belépés∆

Ichikawa Kon (1915-2008)

Ichikawa Kon (1915-2008)

Ichikawa Kon
(市川崑) a japán filmtörténet legnagyobb rendezői közé tartozik, munkássága egy lapon említhető olyan nagyságokéval, mint Kurosawa Akira, Mizoguchi Kenji és Ozu Yasujiro. Hosszas pályafutása során olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint az An Actor's Revenge, a Burmese Harp, a Rhyme of Vengeance, a 47 Ronin, a Dora-heita, vagy éppen a dokumentumfilmes műfajt alapjaiban megváltoztató Tokyo Olympiad.
Ichikawa Kon (1915-2008)

Ichikawa Kon 1915 november 20-án született a Mieken prefektúrában található Ise városában, eredeti nevének többféle olvasata is lehet, de a legvalószínűbb az Ichikawa Giichi változat. Felnőttként vette fel a Kon utónevet, mégpedig egy mangarajzoló, bizonyos Shimizu Kon iránti tiszteletből, akinek nagy rajongója volt. Ichikawa maga is festő, illetve illusztrátor szeretett volna lenni, de ebből nem tudott volna megélni, így feladta ezirányú vágyait. Még gyerekkorában szerette meg Walt Disney rajzfilmjeit, majd némi rokoni segítségnek köszönhetően a Kyouto-ban található J. O. Studio (ami később beleolvadt a Toho-ba) berkein belül animátorként kezdett dolgozni. 1936-ban egy teljes egészében saját maga által készített (ő írta a forgatókönyvet, ő volt a rendező, vágó és az operatőr is) 6 perces animációval, a New theory Kachikachi Yama-val tette le a névjegyét. 1945-ben, már a háború után egy bábjátékból készített 20 perces rajzfilmmel, a Girl at Dojo Temple-vel jelentkezett, amit az amerikaiak betiltottak, mondván, hogy túlságosan tradicionális hangvételű. A filmről sokáig úgy hitték, elveszett, de szerencsére egy kópia megmaradt belőle. 29 éves volt ekkor és ettől kezdve már igazi, élő szereplős filmeken dolgozhatott segédrendezőként. Mind a mai napig nagyon kevés animátornak sikerült ez a váltás.

Ichikawa Kon (1915-2008)

Nem sokkal a háború után kezdett a Toho-nál dolgozni egy fiatal hölgy, Mogi Yumiko, aki eleinte asszisztensként a forgatókönyvek esetleges hibáinak javítgatásával foglalkozott és egy ilyen munka során ismerkedett meg Ichikawával. Az akkor még zöldfülű rendező hamar beleszeretett a remek irodalmi érzékkel rendelkező és az ötletekből ki nem fogyó Yumiko-ba, akit 1948-ban vett feleségül. Mogi majd 40 éven keresztül volt társa Ichikawának mind a magánéletben, mind a munkájában. Forgatókönyvíróként a Wada Natto nevet használva Ichikawa szinte valamennyi nagy filmjénél segédkezett. A név is kettejük „kreálmánya” volt, a Wada szó Mogi kedvenc NHK műsorvezetője, a fiatalon elhunyt Wada Nobukata nevéből jött, míg a Natto-t Ichikawa kedvenc színészétől, Robert Donat-tól „kölcsönözték”, egészen pontosan az ő katakanákkal leírt nevéből, a cél pedig az volt mindezzel, hogy Ichikawa különválaszthassa a feleséget és a zseniális forgatókönyvírót, mondván, hogy ez utóbbit mégsem hívhatja a feleségének. A művésznevesdibe belebolondulva nem sokkal később Ichikawa felvette a Kurisutei nevet (az iMDB-n rosszul van írva), Agatha Christie iránti rajongásának jeleként.

Ichikawa Kon (1915-2008)

Amikor a Toho berkein belüli viták miatt kivált a cégből egy csoport és Shintoho néven új céget alapítottak, Ichikawa is velük tartott, de hamarosan visszatért a Toho-hoz. Az 50-es évek elején jópár szatirikus vígjátékot (lásd Mr. Poo (1953), A Billionaire (1954)), illetőleg a gyors, pörgős dialógusokra építő alkotást rendezett (pl. Wedding March (1951)), de ezek mellett már kísérletezősebb, merészebb témájú történetekkel is próbálkozott (pl. Stolen Love (1951)), a legnagyobb sikereket azonban az olyan hagyományos melodrámáival, mint a két részes 365 Nights (1948) érte el.
1955-ben a nem sokkal korábban újfent a filmvilágba visszatért Nikkatsu-hoz „igazolt át”, ahol a The Heart és a Ghost Story of Youth után leforgatta a The Burmese Harp-ot, amivel egycsapásra bekerült a leghíresebb rendezők közé és szinte azonnal tovább is állt, hogy az akkoriban igen jó nevű Daiei stúdió berkein belül folytassa karrierjét. Ekkoriban elsősorban irodalmi forrásokon nyugvó művészfilmekkel jelentkezett, a híresebb alkotásai ebből az időszakból a Bridge of Japan (1956), a Flame of Torment (1958), a The Key (1959), a Fires on the Plain (1959), a Ten Black Women (1961), a The Broken Commandments (1962), a Being Two Isn’t Easy (1962), az Alone Across the Pacific (1962) és talán mind közül a leghíresebb, az An Actor’s Revenge. Nagyjából évente jelentkezett egy-egy újabb mesterművel, amikkel tovább erősítette státuszát Japán legnevesebb filmrendezői között. A felsorolásból szándékosan maradt ki az 1960-ban forgatott Younger Brother, ami egy, a Taishou korszakban (1912-1926) játszódó testvérek közti szerelmi történet volt és elsősorban a Miyagawa Kazuo által felügyelt kinematográfiai bravúrok (a páros egy, először a Moby Dick-ben  alkalmazott, egyedi színvilágot eredményező trükköt használt fel, valamint ebben a filmben volt először látható a két jelenet között „kifehéredő” vászon) miatt vált emlékezetessé, továbbá meghozta Ichikawa számára is a díjesőt, hiszen a Mainichi Film Concours Legjobb Rendező díja mellett a Kinema Jumpo elismerését is bezsebelhette.


1965-ben került ki a kezei közül a Tokyo Olympiad, ami hatalmas szenzációt keltett az addig dokumentumfilmben sohasem alkalmazott technika miatt. A megnyitótól a záróünnepségig tartó részletes forgatókönyvet készített el előre egy háromfős csapat (Wada Natto, Tanikawa Shuntarou és Shirasaka Yoshio), majd ennek alapján kezdtek el forgatni. Persze ez még messze nem minden, hiszen az olimpiai létesítmények megépítésével a tradicionális képét végleg elvesztő Tokiót éppen úgy igyekeztek megörökíteni, mint ahogyan forradalminak számított az a ma már mindennaposnak számító módszer is, hogy egy-egy eseményt több kamerával rögzítettek és különböző szögekből is bemutattak. A teleszkóphoz hasonló kamerák használatával addig sohasem látott közelségből mutatták meg a sportolókat, akiken még az arcukon megjelenő verejtékcseppek is látszottak, a versenyzők mellett a nézőket, a győztesek mellett a veszteseket, az öröm pillanatai mellett a bánat képeit is beleszőtték. Mindezek miatt mindmáig az egyik legtökéletesebb és legtermészetesebb dokumentumfilmnek tartják. A filmet egyébként az olimpia szervezőinek elnöke, az egyébként politikus Kouno Ichirou (vele kapcsolatos érdekesség, hogy a magyar nagykövetség számára ő ajánlotta fel az egyik saját épületét) amiatt bírálta, mert szerinte nélkülözte a kellő objektivitást és ezzel elindított egy vitát is, hogy vajon belefér-e a Tokyo Olympiad a dokumentumfilm kategóriába, vagy már inkább művészet?


Ichikawa és Natto „hivatalos” közös munkája is ezzel a művel ért véget. Ennek több oka is volt, az egyik az, hogy Natto-nak nem tetszett az az irány, ami felé haladt a filmipar, ennél azonban sokkal fontosabb és fájdalmasabb volt, hogy az orvosok mellrákot diagnosztizáltak nála és a gyakori kórházi kezelések miatt már nem tudott volna olyan intenzitással részt venni a munkában, mint korábban. Neve a stáblistán a későbbiek során már nem jelent meg, ám Ichikawa gyakran mondogatta, hogy ennek ellenére is az ő fejéből pattantak ki az ötletek és rengeteg tanáccsal látta el a rendezőt. 18 éven át kűzdött a gyilkos kórral, végül 1983-ban, 62 évesen hunyt el.
Visszatérve 1965-be, ez az időszak volt a japán filmgyártás fénykora, ám hamarosan jött a visszaesés a televízió gyors térhódítása miatt. A filmes szakmában sokan élesen kritizálták a tévét (és nem csak a filmesek, hiszen ekkoriban vált közismertté az a mondás, miszerint a tévé miatt hamarosan Japán a százmillió idióta országává válik), Ichikawa azonban úgy gondolkozott, hogy az új média számtalan lehetőséget rejt magában és mindenképpen pozitív dolog, hogy megjelent. Hamarosan ő lett a televíziózás egyik nagy úttörő kísérletezője, tévé- és reklámfilmeket rendezett, valamint belevágott a tévésorozatokba (amik között élőben közvetített is volt!). Az Ohara Reiko főszereplésével forgatott Suntory whisky reklámsorozata hosszú éveken keresztül volt látható a csatornákon.


A filmrendezés mellett forgatókönyvíróként is nevet szerzett magának. Eleinte csak segédkezett feleségének mindebben, de Wada visszavonulása után immáron önállóan is próbálkozott. A Wada korszak utáni első ilyen alkotása a Topo Gigio and the Missile War, ami a furcsa címből is következően nem élőszereplős történet, hanem egy bábjáték. További említésre méltó scriptjei többek között a Yokomizo Seishi regényeiből adaptált Island of Hell és a Queen Bee, amik a későbbiek során bővebben tárgyalt The Inugamis-hoz hasonlóan Kindaichi nyomozó újabb és újabb kalandjait mutatták be, továbbá az animációs technikát is alkalmazó Daybreak Chapter, amiben a nagyszerű Wakayama Tomisaburo játszotta a főszerepet. Ezekkel a munkáival tovább színesítette életművét, bebizonyítva, hogy annak ellenére, hogy eleinte a filmkészítés ezen fázisát feleségére hagyta, egyedül is képes nagyot alkotni. 1969-ben Kurosawa Akira, Kinoshita Keisuke és Kobayashi Masaki társaságában egy forgatókönyv erejéig összeállt a 4 Lovag formáció, hogy Yamamoto Shugoro Diary of a Town Magistrate című regényéből moziváltozatot adaptáljanak. A munkának végül mintegy 30 évvel később érett be a gyümölcse, a Dora-heita ugyanis 2000-ben készült el.
1972-ben egy úgynevezett „jidaigeki”-t, azaz a szamurájok korában játszódó folytatásos történetet, a Kogarashi Monjirou-t rendezte meg a Fuji Television számára. A sorozat óriási újdonságnak számított, mindmáig legendás műsorként tartják számon, ami óriási hatást gyakorolt az elkövetkező évek hasonló témát feldolgozó sorozataira.

Ichikawa Kon (1915-2008)

1970-es években a Yokomizo Seishi krimijéből ismert híres nyomozónak, Kindaichi Kousuke-nak a kalandjaiból is készített filmet, ez volt a The Inugamis, ami a lenyűgözően szép fényképezésnek és a jól eltalált tempójú történetmesélésnek köszönhetően óriási sikert aratott. A későbbiek során is még jópár irodalmi adaptáció került ki az ő rendezésében a filmstúdiókból, többek között a Fine Snow (1983), az Ohan (1984), a The Burmese Harp remake (1985), a The Hall of the Crying Deer (1986), valamint az Evan Hunter regényéből adaptált Happiness (1981). A jidaigeki műfajban pedig olyan ismert alkotásokkal tette le a névjegyét, mint a 47 Ronin (1994), a  Dora heita (2000) és a Big Mama (2001). 90 évesen a Kindaichi Kousuke sorozat 30 éves évfordulójára elkészítette az 1976-os film remake-jét, ami ismét a The Inugamis angol címet kapta. Élete utolsó éveiben is nagy munkakedvvel vágott bele a filmezésbe, gyengeségnek nyomát sem látták rajta.
Shindou Kaneto mellett a japán filmipar egyik legnagyobb bástyájának tartják, akinek kísérletezőkedve még öregkorában sem csökkent. 2000 elején került a mozikba a Kurogane Hiroshi mangája alapján készített Shinsengumi, amiért a stáb elnyerte a Mainichi Film Concours Technical Achievement díját. Ichikawa az egész mangát az elejétől a végéig megfilmesítette, a szereplőket pedig papírfigurák „személyesítették meg”, amivel a képregény rajongóit teljesen levette a lábukról. A 2006-os The Inugamis pedig a lehető legpontosabb remake, amit csak készíteni lehet, hiszen saját 30 évvel korábbi forgatókönyvét használta fel és ugyanazokat a színészeket szerepeltette a történetben, mint az eredetiben.
Erős dohányos hírében állt, a Cherry márkájú cigarettából sokáig akár naponta 100 szálat is elszívott. Amikor 1994-ben beválasztották az NHK Kouhaku utagassen című élő zenei műsorának zsűrijébe, a zsűri elnöke külön figyelmeztette, hogy adás közben tilos a dohányzás. Élete utolsó éveiben, nagyjából az ezredfordulótól kezdve viszont felhagyott káros szenvedélyével.
2008 február 13-án éjjel 1 óra 55 perckor halt meg tüdőgyulladásban Tokióban. A várhatóan 2008 júniusában bemutatandó The Magic Hour című film egyik jelenetében vállalt egy jelenet erejéig egy kis szerepet nem sokkal a halála előtt, így az vált az utolsó filmes tevékenységévé. 2008 március 11-én a japán kormány Ichikawa hosszú évtizedeken át tartó filmes munkássága és a japán kultúra gyarapításában betöltött szerepe elismeréseként a posztumusz Orders of the Rising Sun kitüntetésben részesítette.

Ichikawa Kon (1915-2008)

Ichikawa egyedi filmezési technikája széles körben elismert, a mai rendezőpalántákra is óriási hatást gyakorol. Persze nemcsak rájuk, hanem még a legnagyobbakra is. Iwai Shunji például, akinek a nevéhez az Iwai Esztétika nevű különleges technika megalkotása fűződik, úgy nyilatkozott, hogy számára az 1976-os eredeti The Inugamis egy filmkészítési tankönyv. Ichikawa iránti tiszteletét pedig egy dokumentumfilm megrendezésével fejezte ki, ami nemes egyszerűséggel a The Kon Ichikawa Story címet kapta és a japán film egyik legnagyobb egyéniségének karrierjét követi végig. A Tokyo Olympiad többek között Kitano Takeshi munkásságára is nagy hatással volt, de nemcsak japán, hanem külföldi rendezők között is szép számmal akadnak Ichikawa rajongók. Létezik egy úgynevezett „Ichikawa osztály” is, amit a Kon mellett „nevelkedett” rendezők alkotnak, többek között a Toho berkein belül Furusawa Kengo, Hashimoto Kouji, Tezuka Masaaki, a Nikkatsu-nál Ezaki Mitsuo és Masuda Toshio, a Daiei stúdiónál pedig Masumura Yasuzou, Tanaka Tokuzou és Ikehiro Kazou. A 2001-ben kiadott Fény és hazugság, igazság és árnyék – szemelvények Ichikawa Kon rendezéseiből című könyvben többek között olyan hírességek, mint Tsukamoto Shinya, Inoue Hisashi, Konishi Yasuharu, Hashimoto Osamu, Shiina Makoto és Miyabe Miyuki is Ichikawa rajongójának vallotta magát.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

  Az egyre nyitottabbá váló világ Kínába is "begyűrűzik", illetve onnan is kikerülnek ma már apró kis titkok, ezért mondáik és híres történelmi eseményeik feldolgozása mellett szép számban fellelhetők filmjeik között a sztártémák. Ezekre pedig a...

A Tale of Two Sisters (Két nővér) (Janghwa, Hongryeon) (2003)

A Tale of Two Sisters (Két nővér) (Janghwa, Hongryeon) (2003)

  IMDb A két nővért, Soo-mit és Soo-yeont hosszas pszichiátriai kezelés után végre hazaengedik a szanatóriumból, valami azonban mégsincs rendben. A lányok halálosan rettegnek mostohaanyjuktól, édesapjuk pedig nem akar tudomást venni félelmükről. Mintha ez még nem lenne...

Oda Nobunaga (1992)

Oda Nobunaga (1992)

  Főszereplők: WATANABE Ken; SANADA Hiroyuki; WAKAYAMA Tomisaburo; MATSUKATA Hiroki; CHIBA Shinichi; TANBA Tetsuro Rendező: NAKAJIMA Sadao (TBS TV, 1992, 260 perc) 1548. Az évtizedek óta tartó polgárháború egyik csatája zajlik az Oda klán és ellenségei között. A vesztes...

Ninja Hunt (Ninja Gari) (1982)

Ninja Hunt (Ninja Gari) (1982)

  Manapság nagy divatja van a régi filmek újraforgatásának. Viszont az ötlet korántsem új.1964-ben a TOEI filmvállalat leforgatta a The Ninja Hunt (Ninja gari) című, jól sikerült mozit, Konoe Jushiro főszereplésével. Mellőzték az akkoriban népszerű humoros...