Ázsiafilm

iMDB

Rendező: Okamoto Kihachi

Főszereplők: Kayama Yuzo; Hoshi Yuriko; Sato Makamoto

(1963, fekete-fehér, 98 perc)

Javában tart a Takeda klán és az Oda klán küzdelme. Oichi Kittan, a Takedák egyik nindzsája megelégeli szívtelen urának módszereit és elszökik. Volt társai persze a nyomába erednek. Útközben összebotlik egy roninnal, majd egy mókás alakkal, aki azt állítja magáról, hogy valamikor ő fogja uralni Japánt. Kinoshita Tokichiro a neve, de igazán híressé Toyotomi Hideyoshi néven lesz. Remek állást és szép jövőt ajánl a szökött nindzsának, ha segít neki 300 puskát átcsempészni az Oda klán területére. A Bashuku klán, a kor szállítói, csinos summáért szintén beszáll a veszélyes vállalkozásba. Hősünket nem annyira a jutalom, mint a Bashuku főnök csinos lánya motiválja a csatlakozásra... és máris indulhatnak a trükkök, kalandok többszörös átverések.

Okamotónak ez volt az első kalandfilmje, s rögtön klasszikussá lett. Persze itt sem hazudtolta meg későbbi önmagát, korántsem a hagyományos sémákat követi. Akció és fordulat, látványos összecsapás akad benne bőven, ahogy az egy nindzsafilmben elvárható. Ami rendhagyó, az a párbeszédekben megnyilvánuló rendkívül eredeti humor. Időnként Rejtő Jenő-i fordulatok bukkannak fel, amikor a szereplők a helyzetbe illő, de fölöttébb egyéni nézőpontjukat tálalják. (Okamoto részt vállalt a forgatókönyvből is.) Ehhez még rengeteg képi humor társul, olyan mennyiségben, hogy kár lenne próbát tenni a visszaadásukra. A zeneválogatás szintén különleges. Ahhoz, hogy egy középkori japán történethez hogyan lehet úgy hozzáilleszteni mindenféle rendhagyó stílusú zenét, hogy a néző mégse érezze zavarónak, már igazán hozzáértő kéz kell. Az eredmény lenyűgöző. A néző a hasát fogja a nevetéstől, miközben vérbeli kalandfilmet kap, nem eltúlzott paródiát. Azért nem pusztán a nevetésről  szól a film. Épp ez a rendező nagy erőssége, hogy szinte észrevétlenül viszi be a történetbe a realisztikus, sőt tragikus eseményeket, mégsem törik meg az alkotás stílusa. Japán eljövendő ura rendkívül mókás egyén, de semmivel nem jobb mint Takeda Shingen, a kisembereken éppúgy átgázol. Csak éppen az eszét is használja, nem pusztán a hatalmát. Okamoto mégis kedvelhette, mert élete vége felé a "Story of Hideyoshi" című kitűnő TV filmben visszatért a karakterhez. A színészek szemmel láthatóan nagyon élvezték a szokványostól eltérő felfogást. Az arc- és testjátékot maximálisan kihasználják, de nem mennek át ripacskodásba. Ott van még mindezekhez Okamoto méltán híres kameravezetése, a zenemű pontosságú koreográfia, a gyorsítás ügyes dramaturgiai alkalmazása és sejthető, mitől élvezetes a film.

Filmrendező jelölteknek kötelező stílustanulmány kellene, hogy legyen a mű. A nézőknek még inkább ajánlott.