belépés∆

Imamura Shouhei (1926-2006)

Imamura Shouhei (今村 昌平)

 

Imamura Shouhei 1926 szeptember 15-én született Tokyo-ban, egy felső középosztálybeli családba, apja orvos volt. A háború alatt apját nem sorozták be, de a fiatal Shouhei két bátyját igen, egyikük meg is halt a harcok során. A háború után egy rövid ideig a fekete piaci alkohol és cigaretta kereskedelemmel foglalkozott. Életének ezen szakaszának köszönhetően később, már filmes korszakában is előszeretettel mutatta be a japán társadalom alsóbb rétegeit. Hat évig tanult nyugati történelmet a Waseda egyetemen, bár idejét inkább színházi és politikai tevékenységgel töltötte. Miután 1951-ben végzett a Waseda-n, elkezdte filmes karrierjét a Shochiku Studios-nál, ahol eleinte Ozu Yasujiro asszisztenseként dolgozott olyan filmek készítésénél, mint az Early Summer, a The flavor of green tea over rice, valamint a Tokyo Story. Azonban Imamura kényelmetlennek érezte Ozu kifinomult és visszafogott módját, ahogyan a társadalmat ábrázolta. Imamura filmjei ebben határozottan különböztek Ozu filmjeitől, azonban Ozuhoz hasonlóan ő is a japán társadalom azon elemeire összpontosított, amiket látott. Mint mondta, „Mindig is a japánokról akartam feltenni kérdéseket, mert ez az egyetlen nép, amit képes vagyok bemutatni”. Többször is kifejezte meglepettségét, hogy filmjei a tengeren túl is sikert arattak.

1954-ben otthagyta a Shochiku-t a magasabb fizetést ajánló Nikkatsu kedvéért. Itt készítette el első saját filmjét, a Stolen Desire-t, 1958-ban. Ez a film vándorszínészek életét mutatta be, akik a kabuki színázat striptease show-kkal dobták fel. Imamura már ebbe is belerakta a későbbiekben a munkáit fémjelző bizarr és vitákra okot adó témáit. A Nikkatsu azonban nem volt túl lelkes Imamura radikális ötleteítől és könnyedebb filmek készítésére kötelezték, ami nem nagyon tetszett neki. A Nishi Ginza Station egy pop-dalon alapuló vígjáték volt, az Endless Desire és a My Second Brother is hasonlóan könnyed alkotás volt, egyik sem elégítette ki Imamura igényeit, még azzal együtt sem, hogy ez utóbbit több díjra is jelölték.
Az 1961-es Pigs and Battleships már sokkal inkább kedvére való volt, egy vad és energikus történetet rendezhetett a Yokosuka közelében levő amerikai légibázisról és annak a japán társadalom alacsony rétegével való kapcsolatáról. A Nikkatsu-t sokkolta a film és az általa kiváltott Amerika ellenes érzelmek, így két évre letiltotta Imamura-t a további rendezéstől. A következő filmjei, az 1963-as The Insect Woman és az 1964-es Unholy Desire (Intentions of Murder néven is ismert) azonban változatlan stílusúak lettek. Ezzel a három filmmel és az értük kapott rengeteg díjjal Imamura a japán új hullám vezető alakja lett. Ahogy mondta később, „Szeretek rendetlen filmeket készíteni és az emberi test alsó részének a társadalom alsó részével való kapcsolata érdekel. Azt kérdezem magamtól, mi különbözteti meg az embert a többi állattól. Mi az ember? További filmek készítésével keresem a választ.”
1965-ben létrehozta saját filmes cégét, az Imamura Productions-t, hogy sokkal szabadabban készíthessen filmeket a stúdiók véleményének figyelembevétele nélkül. Első független műve, a The Pornogrpahers, egy szabad adaptációja volt Nozaka Akiyuki 1963-as regényének. Érdeklődését kiemelendő egy alcímet is adott a filmnek, ez volt az „An introduction to Anthropology through the Pornographers”. Ezután a dokumentumfilmes stílusban próbálkozott, mégpedig az 1967-ben forgatott A man vanishes című filmmel. A következő évben készített The profound desire of the gods a modern és a tradícionális társadalmak ütközetét mutatta be egy déli szigeten. Ez volt az egyik legmerészebb és legdrágább Imamura project, de kevés bevételt hozott, így Imamura visszamenekült a kisebb, dokumentarista jellegű filmekbe.
A History of Postwar Japan as Told by a Bar Hostess és a Karayuki-san, the Making of a Prostitute már ebben a stílusban készült és mind a kettő Imamura egyik kedvenc témájával foglalkozott, erős nőkről szólt, akik a Japán társadalom szélén kűzdenek a túlélésért. Az 1979-ben készített Vengeance is mine egy tradícionálisabb, narratív film volt, a története egy 1963-as sorozatgyilkossággal foglalkozott.
1975-ben megalapította a Yokohama Vocational School of Broadcast and Film iskolát. Ebben az iskolában tanult Miike Takashi is, aki az 1987-es Zegen című filmben Imamura segédrendezője volt. De ugyanitt végzett a koreai Hwang Byung-Guk (Wedding Campaign) is.
A 80-as években négy új filmmel jelentkezett, ebből kettő csúnya szóval remake volt, de sokkal helyesebb kifejezás rájuk a régi film teljes újraértelmezése. Az 1981-ben forgatott Why Not (Eejanaika) eredetije 1957-ben készült Kawashima Yuzo rendezésében, a címe Sun in the last days of the Shogunate volt. A forgatókönyv elkészítésében Kawashimának anno sokat segített Imamura, aki aztán ’81-ben saját rendezésében, önmaga elvárásainak megfelelve készítette el belőle a saját változatát. Mint az eredeti változat címéből is látszik, ez egy történelmi film volt, ami az 1860-as években játszódott Edo városában. Két évvel később, 1983-ban készítette el egyik leghíresebb filmjét, Ballad of Narayama címmel, ami Kinoshita Keisuke 1958-as, ugyanilyen című filmjének újraértelmezése. A történet egy völgyben fekvő kis faluban játszódik, ahonnan minden évben, aki eléri a 70 éves kort, fel kell mennie életét befejezni a hegyre és soha többet nem térhet vissza a faluba. A film főhőse 69 éves és csak akkor akar eltávozni meghalni, ha már biztos benne, hogy legidősebb fia talált magának feleséget. A filmért Imamura elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma díját.
Négy év szünet után, 1987-ben a Zegen című szatirikus filmmel jelentkezett, ami a Meiji korszak Japánját mutatta be Imamura sajátos szemszögéből, az 1989-es Black Rain pedig Ibuse Masuji regényének megfilmesítése, aminek egy, a hiroshimai atomtámadást túlélt fiatal nő volt a főhősnője. A film nemcsak Japánban, hanem világszerte nagy elismerésben részesült.
Némi betegeskedés, valamint pénzügyi problémák miatt csak igen sokára, 1997-re készült el a következő rendezésével, a The Eel-lel. Ebben a filmben már, ugyanúgy, mint a további összesben, segítségére volt legidősebb fia, a szintén filmes pályát választó Dengan Daisuke is. Ezért a filmért ismételten Arany Pálma díjat nyert Cannes-ban, bekerülve egy nagyon szűk elitbe, aki többször is megnyerte ezt a díjat. A történet pedig egy „ordinary salaryman”-ről szól, aki megöli hűtlen feleségét, majd 8 év börtön után szabadul és szinte senki mással nem beszél, csak egyetlen „barátjával”, egy angolnával. Egy évvel később a Dr. Akagi című háborús drámával jelentkezett, amit részben apja emlékeiből állított össze. Utolsó filmjét 2001-ben készítette Warm water under a red bridge címmel, ami (nem először) egy meglehetősen pikáns sztori. Bekerült azon 11 rendező közé is, aki egy-egy rövid történettel mutatta be gondolatait a 2001. szeptember 11-i eseményekkel kapcsolatban, ezzel zárult munkássága.
Erős dohányos volt, aki nem vetette meg az alkoholt még annak ellenére sem, hogy a 20-as évei végétől kezdve cukorbeteg volt. Májrákot állapítottak meg nála 2005 nyarán és hiába ment keresztül néhány műtéten, a rák más szerveire is átterjedt. Többszöri kórházi kezelés után, utolsó hetét félálomban töltve, 2006. május 30-án érte a halál. 79 éves volt.
A filmes szakma Japán második legfontosabb rendezőjének tartja Kurosawa Akira után, azonban amíg Kurosawa filmjei relatíve könnyen emészthetőek a nagyközönség számára is, Imamura művészete sokkal elvontabb, nehezen befogadható. Sok addig teljesen elfogadott filmes tételt tagadott, filmjeiben például gyakori eset, hogy a kép és a hang nincs szinkronban egymással (remek példa erre az A man vanishes).

Források:

WikiPedia
Senses Of Cinema
Japan-Zone
iMDB

Hozzászólások   

#2 Guest 2006-11-21 22:30
Nem tudtam, miért olyan ismerős a feketepiacos rész meg az idézet az emberek és a társadalom alsó felével, aztán rájöttem, hogy én már egyszer elkezdtem fordítani róla egy szöveget, csak feladtam, mert nagyon lassan ment... :roll: 8) Köszi YEZy! :D
#1 Guest 2006-11-21 22:05
Ha valami hülyeséget írtam bele, szóljatok. :-) Sajna a filmjeit nem láttam, leszámítva az Egy ember eltűnik-et, de azt nem sikerült igazán értékelnem, nekem túlzottan is művészi volt. :eek: :P

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Twins - Our Love 6th Anniversary (2007)

Twins - Our Love 6th Anniversary (2007)

Twins – Our Love 6th Anniversary (我們相愛6年) (2007)YesAsiaKorábban már több Twins film kapcsán is megemlítettük, hogy az adott film részben azért is készülhetett el, hogy az egyébként elsődlegesen popsztárként ismert lányokat, valamint az éppen aktuális...

Godzilla vs. Megagurius (2000)

Godzilla vs. Megagurius (2000)

 IMDb2000-es Godzilla film, semmi különös, szokásos. Van benne egy-két "látványos" csata, egy biológiailag, tematikailag totálisan értelmetlen mostra, meg egy olyan sztori, amire valójában már nem is nagyon emlékszem. Nem jó film, de Godzillát nem azért...

The Detective (C+ jing taam) (2007)

The Detective (C+ jing taam) (2007)

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a dilemmámmal, mely a mai hongkongi film két fontos figurája, a Pang testvérpár kapcsán merült fel bennem. A kérdés egyszerű: most szeressük őket, vagy sem? Minden új filmjük egy-egy lehetőség,...

Kim Ha-neul

Kim Ha-neul

Kim Ha-Neul (김하늘)Kim Ha-Neul 1978 február 21-én született Szöulban egy négytagú család idősebbik gyermekeként, az akkor még háromtagú familia a későbbiek során egy öccsel is gazdagodott. Ha-Neul (nevének jelentése magyarul „ég”) a koreai diákok szokásos...