Ázsiafilm

Zatoichi And Yojimbo (1970)

2006. november 13. hétfő, 15:54 |

Írta: Ramiz |

( 4 szavazat )

Ismertetők - Japán

Az egyik legérdekesebb Zatoichi film ez, amit eddig láttam. A huszonhat eredeti (Katsu Shintaro szereplésével készült) film közül a huszadik helyet foglalja el, és ezt érezni is lehet rajta: Zatoichi jellemének változásai, a váratlan helyzetekben adott reakciói és a történet fordulatai mind arra utalnak, hogy múlik az idő és vannak dolgok, amik nem maradnak a régiek - se a film világán belül, se azon kívül.

Zatoichi, a vak ex-jakuza masszőr, aki mesterien forgatja a kardot, de rég belefáradt már a küzdelembe és megtagadta régi életét, visszatér egy kis faluba, ahol egyszer járt már, mert emlékeiben élénken él a békés hangulat, ami itt fogadta. Rögtön konfrontációba kerül egy részeges testőrrel (Yojimbo), Sasa-val (Toshiro Mifune játssza, zseniálisan - szerintem legalábbis sokkal jobb Sasa-nak, mint Miyamoto Musashi-nak...), aki kijelenti, hogy meg fogja ölni őt a fejére kitűzött 100 ryu-s vérdíjért. Marakodásuk, vitáik, néha már-már gyerekes piszkálódásaik végigkísérik a filmet, és bár az egymás fejéhez vágott sértések megmaradnak, jelentésük megváltozik, ahogy lassan valamiféle tisztelet és barátság (vagy inkább cinkosság) kezd szövődni köztük. Ez azonban, úgy tűnik, párbajukat csupán késlelteti, de nem akadályozza meg... Zatoichi-nak azonban nem csak vele gyűlik meg a baja: a helyi hivatalos szervek gyilkossággal vádolják, valamint egy bonyolult aranypénz-hamisítási ügybe is belekeveredik, az aranyra pedig nemcsak neki fáj a foga, hanem a jakuzák vezérének (az ő testőre Sasa) és a kormány kissé korrupt kémeinek is...

Zatoichi a film során többször is felemleget három dolgot, ami vaksága ellenére nagyon is érzékletesen megmaradt benne a faluról legutóbbi ottjártakor a béke és harmónia jelképeként: a lágyan simogató szellő, a patak gyengéd csobogása és a gyümölcsfák kellemes illata. Ez a három dolog később zseniális finomsággal és szemtelen cinizmussal jelenik meg a filmben. Amikor például a vak Zatoichi a patak csobogását dícséri, a kamera néhány lépésre tőle egy lekaszabolt holttestet mutat, ami a csendesen, békésen csobogó patakban hever... (Ez a fajta humor az egész filmre jellemző.) Zatoichi-nek lassan rá kell ébrednie, hogy a falu megváltozott: a múltnak vége, a békés helyek megszűnnek vagy megváltoznak, Zatoichi-nek pedig sehol sincs maradása.

A Zatoichi And Yojimbo az általam látott régebbi Zatoichi filmekhez képest több különbséggel is rendelkezik. Egyrészt Zatoichi sokkal esendőbb: bár a kardharcban még mindig kiváló, a film cselekménye direkt olyan helyzeteket teremt, ahol Zatoichi abszolút nem méltóságteljesen jelenik meg, pedig épp ez a méltóságteljesség volt az, amit a Zatoichi filmek során az elsőre olyan esendőnek tűnő kövérkés vak férfi különös módon nagyon is jellemezte. Ebben a filmben azonban ez másképp van: rögtön az elején például Zatoichi eltöri a kardját, később lépcsőkön botladozik (sok lépcső nem lehetett akkoriban azon a tájon, ezért tulajdonképpen persze érthető, hogy nem szokta meg őket), a börtönben küzd a halálfélelemmel, trükköket eszel ki és komédiázik, Sasa piszkálódására lehajtja a szakésüveg tartalmát és a porban kúszik-mászik aranyt keresve...

A másik furcsaság a film humora, amely az eddigiektől eltérően nem finom és árnyalt humor, hanem cinikus, sokszor fekete és általában igen harsány. Rögtön ott van Sasa karaktere, aki elvileg (a cím alapján) Zatoichi nagy ellensége kéne, hogy legyen a filmben, ehhez végig képest alig harcol valamit, abszolút nem ijesztő, vagy fenyegető, állandóan piál és Zatoichi-t piszkálja, ugratja. Azt is először láttam Zatoichi filmben, hogy hősünk nem veszélyes sebet kap (meglövik vagy megszúrják), hanem csak kékre-zöldre verik, de igazából semmi nagyobb baja nem lesz, viszont kifejezetten nevetséges lesz az arca.

Kérdés, hogy mennyire szándékos a film szokatlan hangulata. Zatoichi (tehát a film logikája) és a filmek készítői szempontjából is érthető, hogy ha beleuntak Zatoichi komoly-komor macsóságába és a kiélezett, látványos harcokba, amelyben Zatoichi mindig valami nagy, kemény ellenfél ellen küzdött meg (jakuzabanda, korrupt tisztviselő személyi hadseregével stb), de az is lehet, hogy kevésbé tudatosan sikerült ilyen cinikusra és drámaian-viccesen sötét humorúra a film. Nekem különössége ellenére tetszett ez a rész is, azonban biztos sok Zatoichi-fannak nem fog annyira bejönni, azokat pedig, akik még nem láttak (elég) Zatoichi-filmet, mindenképpen erősen eltanácsolnám ettől a filmtől, mert téves képet fognak nyerni róla, nem fogják érteni az indítékait és az utalásokat a régebbi viselkedésére, valamint talán nem is lesz kedvük megnézni több Zatoichi-filmet.

(imdb)
(lovehkfilm)

Ramiz nevű szerzőnk 2006. január 10., kedd óta tag.