A japánok mindig is nagy mesterei voltak a különleges történetek filmre vitelében. Ez a történet is valami ilyesmi, benne van egy csipetnyi a jellegzetes japán drámák hangulatából, mindezt megfűszerezték a tévésorozataikra jellemző romantikával (nem kell megijedni, nem ezen van a hangsúly!), valamint sok-sok apró részlettel, amivel bemutatják a japán átlagemberek életét (igen, a mennyben is ez van, nem csak a földön!) és a végeredmény egy gyönyörű, megható és elgondolkodtató film lett.
Természetesen a legérdekesebb és legjobban eltalált rész a mennyország bemutatása. Tökéletesen hihető és átélhető világot álmodtak meg, bár ebben nem kis része lehet a film alapjául szolgáló regény íróinak, névszerint Matsuhisa Atsushi-nak és Tanaka Wataru-nak is. A filmbeli mennyországban nincsenek különleges lények, sem istenek, hanem ugyanúgy városok és “emberek” (vagy lelkek) lakják, mint “odalent”. Sok minden más mellett szigorú szabály, hogy családtaggal a mennyben nem találkozhat senki, hiszen ebben az esetben tömeges öngyilkosságok történnének. Szóval minden a helyén van, minden logikusan el van magyarázva és fel van építve, remek alaphangulatot adva a filmnek.


Összefoglalva a film ugyan nem hibátlan, de mindössze apró lényegtelen dolgokba lehetne belekötni (feleslegesen), így bátran ajánlható minden olyan filmrajongónak, aki szereti az efféle filmeket. A mennyország kialakítása különösen figyelemreméltó, már csak emiatt is mindenképp érdemes megnézni!