Exodus
Évek óta rejtegetek magamban egy gondolatot, egy gyanút, hogy valami itt nincs rendben. Mit keres ez sok nő itt? Miért viselkednek ennyire illogikusan, természetellenesen? Nem tudom, de egy biztos: hatalomátvételre készülnek...
Read moreWelcome to The Quiet Room
A 28 éves újságírónő zaklatott múlttal és határidőktől zsúfolt jelennel egy nap pszichiátriai intézetben ébred úgy, hogy keze-lába hozzá van csatolva a fekvőhelyhez. Semmire sem emlékszik az elmúlt időszakból, azt sem érti, hogy került oda...
Read moreCitizen Dog
Az utóbbi időben kicsit előítéletes lettem a thai filmekkel, mivel a külcsíny gyakran több volt, mint a belbecs. Szerencsére most ez a helyzet nem áll fenn, egy teljesen eredeti hangvételű, sajátos, szórakoztató filmmel sikerült gazdagodnom...
Read moreNameless Gangster
A maffiához kapcsolódó történetek mindig is nagy érdeklődést váltanak ki a nézőkből országtól és kultúrától függetlenül - a gengszterromantika sokadvirágzását éli a filmvásznon, úgyhogy viszonylag nehéz nem sikerfilmet csinálni alvilági figurákkal a főszerepben...
Read moreThe Sword of Doom
Ryunosuke, az ifjú harcos minden szamuráj erény hordozója... lehetne. Gyors, erős, rendkívüli technikájú vívó. Egyetlen "hibája", hogy semmi erkölcsi érzéke nincs. Család, klán, Bushido, szeretet, vagy tisztesség - ezek neki semmit sem jelentenek...
Read moreKaji Meiko
1970-ben egy újabb karakter bőrébe is belebújt a Blind Woman’s Curse című félig-meddig horrornak számító filmben. Ő játszotta a főszereplő vak hölgyet, aki egy kicsit a mítikus Zatoichire emlékeztetett. Ebben az időben kezdte el a Nikkatsu sorban készíteni a sexploitation filmeket, amik hatalmas népszerűségre tettek szert, köszönhetően a fedetlen kebleknek (a japán törvények ennél többet nem engedtek mutatni), és az esetenkénti erőszaknak. A Nikkatsu ebből az időből mindmáig ezekről a helyenként elég durva filmekről ismert, főleg a bondage sorozatairól. Meiko azonban ezekben nem akart részt venni, így 1972-ben átszerződött a rivális Toei stúdióhoz.
Ez egy nagyon bölcs döntés volt, hiszen Meiko itt játszotte el azt a karaktert, ami leginkább hozzá kapcsolódott. Ez volt Matsushima Nami, azaz Sasori, vagy Matsu the scorpion, egy új sorozat főszereplője, amit egy, a női elítéltek történeteiről szóló mangából forgattak. A jellegzetes “Meiko nézés” már a legelső, Female Prisoner #701: Scorpion című részben védjegyévé vált. Továbbra is hideg volt, mint a jég és szinte meg sem szólalt az egész film során, érzelmeit leginkább a csillogó szemeivel kommunikálta, mégpedig úgy, hogy az még a legkeményebb fegyőrt is engedékennyé tette. Sasori lett a világ egyik legelső női akcióhőse. Az első részben látható az egyetlen jelenet, amiben Meiko meztelenül látható a vásznon. A sorozat második része, a Female Convict Scorpion Jailhouse 41 hasonló történetet követ, ezúttal Sasori megszökik a börtönből és bosszút áll néhány brutális fegyőrön. Ezt az akciófilmet néhány allegórikus felhang is díszítette, főleg az elítéltek emlékeinek bemutatása. Meiko ezúttal is egy hosszú esőkabátot és egy akkoriban divatos nagy kalapot viselt, ami ugyanúgy filmes jellegzetesség volt, mint Chaplin vicces kalapjai, vagy Tarzan öltözéke.
1973 volt Meiko legelfoglaltabb éve, amikor is három különböző japán filmsorozat elkészítésében is részt vett. Ezek közül leginkább ismert a Yakuza Papers sorozat második része, a Deadly fight in Hiroshima. Egy új karaktert is életre keltett, mégpedig Lady Snowblood-ot, amit szintén egy mangából filmesítettek meg. Ez a film és karakter adta jópár évvel később az inspirációt Quentin Tarantino számára, aki Lady Snowblood karaktere alapján mintázta meg a Kill Bill két részének főhősét. Lady Snowblood egy bérgyilkos nő volt, akit születésétől kezdve arra neveltek, hogy anyjának tragikus sorsát megbosszulja.
A Lady Snowblood-ot a Female Prisoner sorozat harmadik része követte, a Beast Stable. A negyedik részt (Grudge Song) azonban már nem az addigi hármat rendező Ito Shunya készítette, hanem Hasebe Yasuharu, akivel Meiko igencsak elégedetlen volt és az ötödik részt ezért már nem is vállalta el. Időközben énekesnőként is nevet szerzett magának, dalai valósággal összeforrtak a filmjeivel, hiszen első számait még az Alleycat sorozat idején rögzítette és hallhatók is a film során, de a Lady Snowblood és a Female Prisoner főcímdalát is ő énekelte.
Sajnos a Lady Snowblood sorozat elég rövid életű volt, mindössze két rész készült belőle. A második részt 1975-ben forgatták le és a bosszú helyett már inkább politikai mondanivalója volt. Ugyanebben az évben forgatták le a Yakuza Graveyard című filmet is, amiben Meiko egy yakuza főnök húgát alakította, aki egy rendőrbe szeret bele.
1976 volt az utolsó éve, amikor több filmben is szerepelt, ezután szinte teljesen eltűnt a filmek világából, az elkövetkező mintegy 20 évben összesen 6 filmben játszott csak. Állítólag rengeteg szerepet kínáltak fel neki továbbra is, de szinte mindegyiket lemondta, valószínűleg 30 éves korára belefásult a filmezésbe. A TV-ben azért többször is feltűnt különféle sorozatokban azóta is. Hogy mi is volt a valódi oka, hogy kiszállt a filmezésből, nem tudni, az azonban biztos, hogy a karrierjével így is elégedett lehet, hiszen egy igazi filmlegendává vált, megszemélyesítve egy egyedi és sebezhetetlen főhős karakterét.
Nevét a külföld mégis igazán csak az ezredforduló után ismerte meg, köszönhetően a Kill Bill filmeknek, amiknek a soundtrackjére is felkerült Meiko egyik dala, az Urami bushi, ami eredetileg a Female Prisoner sorozat zenéje volt, valamint szintén ekkoriban adták ki DVD-n az Egyesült Államokban régi filmjeit, amik nem utolsósorban Quentin Tarantinonak köszönhetően igazi kultfilmmé váltak az óceán túloldalán.
- 1
- 2
- 3
Manhunt (2017)
Nos, kérem, „John is back.” Ha Schwarzenegger stílusú az indítás, az nem véletlen. Ő szintén nagy visszatérő, de itt ennyivel befejezte a szereplését. John Woo, aki a Better Tomorrow-tól a „Face/Off-on át a „Red Cliff”-ig - és még számos címet említhetnék – bizonyította, hogy az akciófilmek terén nagyágyúnak számít, pár év pihenő után ismét forgatott.
Uzumasa Limelight (Uzumasa raimuraito) (2014)
A filmes társadalom időről-időre elkészít egy mozit önmagáról. A nagyközönség pedig többnyire szereti az ilyen történeteket. Hiszen egy kicsit mindenkinek birizgálja fantáziáját, hogy milyen lehet az élet egy „álomgyár” színfalai mögött.
Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)
Szóval, Mijamotó Muszasi, a szamurájok etalonja, az önképzés bajnoka, a legenda. Josikava Eidzsi könyvsorozata óta különösen szárnyal a népszerűsége, bár előtte sem panaszkodhatott volna a címadó. Életének különféle feldolgozásai valószínűleg az idők végeztéig ellátja anyaggal a japán filmes társadalmat. Mozi változatokban bővelkedik.
Nang Nak (1999)
A nagyvilágban az a hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor vadul ütős- vágós- rúgósak, ha történelmiek, akkor véres kardozósak, horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó okkal begurult, bosszúálló túlvilági lénytől. Vagy mégsem?
Milarepa (2006)
Bhután, Milarepa, jógi. Ha a kedves olvasónak váratlanul nekiszegeznék a kérdést, hogy mi jut erről a három szóról az eszébe, azt hiszem, meghökkenne. Aki kettőről érdemben tudna nyilatkozni, már bizonnyal jól áll alapműveltség területén... Nem tagadom, ha Bhután és a filmgyártást kapásból kellene egymáshoz kapcsolnom, magam is bajban lennék.
Bushido (Shundo) (2013)
Amikor 2002-ben a Twilight Samurai (Magyarországon: Az alkonyat harcosa) piacra került, ki gondolta volna, hogy egy új stílusú szamurájfilm irányzat indult az útjára. Pedig ez történt, mert a közönség vevőnek bizonyult a fölösleges teatralitást kerülő, de nagyon is életszagú történetekre. Azóta rendületlenül sorjáznak az ilyen mozik.
Bounty Hunter Muyonosuke (Goken! Shokin kasegi Muyonosuke)
Ismét egy újabb fejvadász történet. Ezekről csak annyit, hogy ha az Interneten az ember beüti a keresőbe a „bounty hunter” szópárost, minimum négyezer találatot kap rá válaszul. Lesz köztük manga, képregény, disztópiás sci-fi, bűnügyi történet, westernek sora és sorozatok tömkelege, és egy véka erőszakos alak főhősként.
Samurai Justice - The Female Bodyguard (Kenkaku Shobai Onna Yojinbo) (2006)
A szamurájok felsőbb körének gondjait taglaló sorozatocska szépen haladt előre. Szerencsére a kicsinyítő képző csupán a filmek számára vonatkozott, a tartalomra és a kivitelezésre már nem. Azok ugyanis nagyon is rendben vannak. Nem kivétel ez alól az utolsó mozi sem.
Samurai Justice - A Duel At Takadanobaba (Kenkaku Shobai Kessen Takanadobaba)
Két jól sikerült epizód után sosem egyszerű folytatni egy sorozatot, legyen az akár mini változat. Ikenami Shotaro szerencsére megbirkózott ezzel a problémával, annak ellenére, hogy ismét egy párbaj került a középpontba, miként az első moziban. Ugyanaz a téma, de mégis mennyire más történet.
Samurai Justice - Mother and Daughter (Kenkaku Shobai Haha to Musume to) (2005)
Békeidő, visszavonult harcos, családi örömök, biztos anyagi alapok, kiváló kapcsolatok az előkelőségekkel. Azt hihetné az ember, minden tökéletesen rendben. Aztán kisül, hogy mégsem. Ha mások nem, majd filmesek tesznek róla, hogy ne legyen nyugta a főszereplő családnak.
Samurai Justice - Assistance in a Duel (Kenkaku shobai sukedachi) (2004)
A sikeres TV sorozatok Japánban időről-időre kapnak egy "különkiadást", amely már igazi filmként is megállja a helyét, nem csupán egyszerű epizódnak felel meg. Ezek a "special" kiadások rendkívül népszerűek. Nos, a Kenkau Shobai, hogy az eredeti címet említsem, rögtön duplán speciálisan indul, mert eleve a különkiadással rajtolt.
Assassination Orders (Ansatsu shirei) (1984)
Azt hiszem, ha a szamurájokról szóló mozik legnépszerűbb témaköreit kellene összeállítani, valószínűleg a következőek lennének a dobogósok: Elsőként, a "Hadakozó fejedelemségek korszaka" amely kb. 1467-1600 közé esik. A kezdetében még csak-csak megegyeznek a történészek, a lezárásában már kevésbé.
Roughneck from Asama (Asama no Abarenbo) (1958)
Szamurájok és nindzsák. Az átlagos fogyasztónak elsőként ezek a szavak ugranak be, ha japán kosztümös filmekre kérdezünk rá. A jakuzák, vagyis az alvilág tagjai mostanság inkább a modern kor mindenre elszánt, tetőtől-talpig tetovált, könyörtelen gazfickóit jelentik.
Buddha (Shaka) (1961)
Néha egészen furcsa módon születik meg egy művészeti alkotás. Például versengés miatt, mint a mostani kitárgyalandó mozink. Először versengett a televíziózás és a filmgyártás.
Three Outlaw Samurai (Shin Sanbiki no Samurai)
A filmes világban mindig akadnak visszatérő témák. Hideo Gosha, - Van-e szamurájfilm rajongó, aki nem hallott még róla? Aki igennel válaszol, ne nevezze magát annak. - például azon szerzők közé tartozott, aki időnként visszatért egy-egy téma alaposabb kivesézéséhez.
Zatoichi - The Festival of Fire (Abare-himatsuri) (1970)
Amíg a DAIEI bábáskodott a sorozat fölött, addig sok minden megőrződött a tradicionális értékekből a filmekben. A vak masszőr figurája egyre alaposabban kidolgozódott, ügyelve arra, hogy a valós elemek mindig nyomatékkal jelen legyenek.
Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)
A DAIEI jogok letudva az előző mozival, így Shintaru Katsu ismét a saját feje után mehetett a filmfolyam továbbvitelében. A kérdés adódott: Mivel lehet egy bejáratott, de az ötletekből már fogyatkozóban lévő sorozatot feldobni? Elvégre a huszadik történethez kellett forgatókönyvet írni.
Shinsengumi - A History In Blood (1998)
Ha a Duna Japánban folyna, akkor a magyar írásmód szerint Sinszen csoport története azok közé tartozna, amelyről készült feldolgozások sorával el lehetne rekeszteni. Legfeljebb a Csusingura és a jocujai kísértet története vetélkedhet a megfilmesítései sorával.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.