Hát lássuk, mit is rejt e csodálatos sikertörténet. A film egy smaragd körül bonyolódik, melynek értéke szinte felbecsülhetetlen. Mikor elterjed a híre, hogy bemutatják egy kiállításon, természetesen több gengszter is akcióba lép, hogy megszerezze. A kezdetben profinak tűnő társaságról azonban kiderül, hogy a rendőrtől az utolsó rosszfiúig, mindenki pancser, és mindössze az egy kőkorszaki riasztóval őrzött ékszert egyszerűen képtelenek elrabolni.

A kritikák egytől-egyig magasztalják a filmet, pedig a kép szerintem egy kicsit árnyaltabb. Minden írásban, ami jelenleg fellelhető a Crazy Stone-ról a filmet Quentin Tarantino munkáihoz, Ning Hao-t pedig Guy Ritchie-hez hasonlítják. Ebben nagyon is igazuk van, hiszen a film erősen emlékeztet a Ravasz, az Agy és Két Füstölgő Puskacső című angol kultmozira, azonban némileg rosszabb kivitelben. Bár ugyanúgy ugrálunk a történet különböző szálai között, ugyanolyan ügyefogyott karakterekkel van tele és még a fényképezés is hasonló, a Crazy Stone erősen alulmúlja elődjét. Először is ugye ott van az eredetiség kérdése, amit ezek után gondolom felesleges kifejteni, azt azonban mégis kiemelném, hogy az újdonság érzete teljesen elveszik, ami ennél a stílusnál fontos elem. A hasonló filmek másik alappillére, a jól kitalált és eljátszott, erős karakterek. Én nem láttam eme film szereplőiben semmi különöset, s bár jól meg voltak formálva, egy középszerű karaktert hiába próbál a legjobb színész is jól előadni, attól nem lesz eredetibb.

A poénok pedig egyáltalán nem jöttek át, bár egyedül néztem és lehet ez hiba volt. Talán egy moziban más lett volna az élmény, de így faarccal néztem végig az egészet. Csak a viszonyítás kedvéért –csak azon a poénon görbült felfelé a szám, mikor a smaragdot a Mission Impossible első részében látható „plafonról belógatós” technikával próbálják ellopni. A baj csak az, hogy ezt már láttam vagy egy tucatszor. Talán az lehet az egyetlen mentség a viccekre, hogy a film nyelvezete egy sajátos dialektust követ, úgyhogy még a kínai közönségnek is feliratozni kellett. Meg is bukott az ország legnyugatiasabb városában, Shanghaiban, ahol egyébként maga a történet is játszódik. Tehát lehet, hogy ha az ember ismeri e dialektust, talán több mókában lett volna része.

Mindenesetre a film nem rossz, csak erős közepes. Mikor az ember éppen már elbóbiskolna, jön egy jó kép, szöveg, helyzet vagy pillanat, amire felkapjuk a fejünk, de ez sajnos nem elég. És persze bosszant a kínai film ilyen terű elamerikanizálódása is.