belépés∆
2024. március 29. péntek 13:39, Auguszta napja van.

Exodus

Évek óta rejtegetek magamban egy gondolatot, egy gyanút, hogy valami itt nincs rendben. Mit keres ez sok nő itt? Miért viselkednek ennyire illogikusan, természetellenesen? Nem tudom, de egy biztos: hatalomátvételre készülnek...

Read more

Welcome to The Quiet Room

A 28 éves újságírónő zaklatott múlttal és határidőktől zsúfolt jelennel egy nap pszichiátriai intézetben ébred úgy, hogy keze-lába hozzá van csatolva a fekvőhelyhez. Semmire sem emlékszik az elmúlt időszakból, azt sem érti, hogy került oda...

Read more

Citizen Dog

Az utóbbi időben kicsit előítéletes lettem a thai filmekkel, mivel a külcsíny gyakran több volt, mint a belbecs. Szerencsére most ez a helyzet nem áll fenn, egy teljesen eredeti hangvételű, sajátos, szórakoztató filmmel sikerült gazdagodnom...

Read more

Nameless Gangster

A maffiához kapcsolódó történetek mindig is nagy érdeklődést váltanak ki a nézőkből országtól és kultúrától függetlenül - a gengszterromantika sokadvirágzását éli a filmvásznon, úgyhogy viszonylag nehéz nem sikerfilmet csinálni alvilági figurákkal a főszerepben...

Read more

The Sword of Doom

Ryunosuke, az ifjú harcos minden szamuráj erény hordozója... lehetne. Gyors, erős, rendkívüli technikájú vívó. Egyetlen "hibája", hogy semmi erkölcsi érzéke nincs. Család, klán, Bushido, szeretet, vagy tisztesség - ezek neki semmit sem jelentenek...

Read more

Ozu Yasujiro (1903-1963) (1. rész)

Ozu Yasujiro (1903-1963) (1. rész)
 

Ozut tartják mindmáig a legjapánabb rendezőnek úgy az egyetemes, mint hazája filmtörténetében. Olyan érzékenységgel festette meg korának társadalmát, illetve az abban élők egzisztenciális és lelki világát, mint előtte senki. Mind formanyelve, mind témaválasztása stílusteremtő erővel rendelkezett, s ezeket több nyugati rendező is szinte kultikus tisztelettel övezte. Megrögzött monotemista volt, filmjei központjában szinte mindig a japán család, és annak felbomlása állt. Zseniális módszerrel boncolgatta a családtagok egymás közötti viszonyát, a nemzedékek közti ellentéteket és kapcsolatokat. Mindezt egyre aszketikusabb módszerek alkalmazásával próbálta megvalósítani, formavilága és nyelvezete egyre egyszerűsödött. Rendkívül termékeny rendező, életének hatvan éve alatt mintegy ötvenkét filmet készített. A némafilmmel kezdte, majd rettentő ódzkodva áttért a hangosfilmre, végül színes filmeket forgatott. Ennek ellenére egyre konzervatívabb lett, képi megformálását egyre inkább lecsupaszította. A kamera állványát saját maga tervezte, s az erre helyezett kamerát szinte mindig a tatamin ülő ember szemszögébe állította. Emellett viszont minden kameramozgást megszüntetett, helyette legtöbbször hosszú, festményszerű beállításokat alkalmazott. Az így alkotott képeit is mindig maga rendezte be a legkisebb részletekbe menően. Ez vonatkozott mind a jelmezekre, mind a díszletekre, melyeken mindig ő végezte el az utolsó simításokat. Filmjeiben nincsenek nagy drámai érzelmek, hanem apró részletek halmozásával mutatja be történeteit, melyek ebből kifolyólag meglehetősen lassú ritmusúak, a nyugati néző számára néha unalmasnak is tűnhetnek. Ozu összes alkotása a mindennapi lét síkján mozgó kisemberrel foglalkozik, s így a japánban oly népszerű shomin-geki megteremtőjének is tartják. Filmjei hétköznapi drámákat dolgoznak fel a szegénység szorításáról, a kitörés lehetetlenségéről, a megaláztatásról és a kompromisszumokról.

 

            Kereskedő családban született Tokióban, négy testvére között ő volt a második. Gyermekkorát nagyszüleinél töltötte, ahol apjától távol önfejű, iskolakerülő fiú vált belőle. Kobéban járt kereskedelmi iskolába, illetve helyette moziba, majd vidéken tanítóskodott.  1923-ban, rokoni segítséggel kapott állást az egyik legnagyobb filmvállalatnál, a Shochikunál, mint segédoperatőr. Kétéves katonai szolgálatának felét korházban töltötte, mivel tuberkolózist szimulált, majd a nonsense komédiák mestere, Tadamoto Okubo asszisztense lett.  Rendezőként 1927-ben debütált egy kosztümös filmmel (A bűnbánás kardja, 1927), mely élete egyetlen ilyen típusú alkotása lett, s melyet Ozu be sem fejezett katonai behívója miatt. 1928-tól kezdte kialakítani saját stábját, az ekkor kedvelt amerikaias tucatkomédiák gyártásával, de igen korán megjelentek a már elég sajátos hangvételű művei is, mint Az egyetemet elvégeztem, de...(1929), az Egy tisztviselő élete (1929), a Kórus Tókióról (1931), és a Megszülettem, de... (1932).

Ezen korai alkotásai közül a legjellegzetesebbnek tartott műve a Kórus Tokióról (1931), ami nagyon jól érzékelteti a japán és a nyugati film különbségeit. A történet központjában egy nős, két gyermekes családapa áll, aki foglalkozására nézve biztosítási ügynök. Ezt az állását viszont elveszti, ugyanis szóvá meri tenni az egyik kollégája elbocsátását. A sors fintoraként az a tornatanár ad neki munkát, akit gyermekkorában annyira lenézett, s megaláztatását az is súlyosbítja, hogy már a tanár is vendéglőssé deklasszálódott. Az immár szendvicsemberként dolgozó férjet, mind felesége, mind gyermekei megvetik, de megőrizve tartását, s egy régi barátja segítségével végül angoltanári álláshoz jut. Bár ez a történet első hallásra nagyon európainak, illetve amerikainak tűnhet, észre kell venni, hogy ez a film nem a pénzről szól. Ugyanis nem az az általános gondolat fogalmazódik meg benne, hogy akinek nincs pénze az csak önnön hibájából szegény. Azzal, ahogy bemutatja hősének lecsúszását, hogy hogyan lesz senkivé, illetve hogyan veszti el megbecsülését, Ozu a szellemről és az erkölcsről beszél. Jellegzetes japán társadalmi norma, hogy az apának mind fizikailag, mind szellemileg a család többi tagja felett kell állnia. A főszereplő azért válik hőssé, mivel családja megvetése ellenére fenn tud maradni, s mindent megtesz azért, hogy a saját és így családja megbecsülését is visszaszerezze.

 

Ozu Yasujiro (1903-1963) (1. rész)
Ozu és a tatmin ülő kamera

            Hasonló témát dolgoz fel az egy évvel később született Megszülettem, de... (1932). Ez a film a rendező saját ötletéből jött létre, s azt először vígjátéknak szánta, mely gyerekekről szólt volna felnőtteknek, azonban a forgatás során egyre komorabb hangvételűvé vált. Mire elkészült, lényegében egy felnőttekről szóló dráma lett belőle. A főszereplő ismét egy hétköznapi ember, egy tisztviselő és kétgyermekes családapa. Ahhoz, hogy állását megőrizze folyamatosan hajbókolnia és bohóckodnia kell öntelt főnöke előtt. Természetesen családja eltartása érdekében kénytelen belemenni ebbe a megalázó játékba, ám egyszer fiai véletlenül észreveszik azt. Számukra először teljesen érthetetlen amit látnak, mivel a főnök fia az iskolában minden kétséget kizáróan elismeri az ő erejüket és fensőbbségüket. Nem telik sok időbe azonban, hogy rájöjjenek az igazságra, s ekkor sokként hat rájuk a felismerés – megsértődnek apjukra. Az hiába magyarázkodik – azért kellett ezt tennie, hogy legyen mit enniük – az életben tapasztalatlan fiúkra nem tud hatással lenni. Itt is látszik, hogy Ozu nem megdöbbenteni akar, sem drámai elemekkel könnyeket csalni a néző szemébe. Filmjei apró, lényegtelennek tűnő részletekből állnak, melyek nélkülözhetetlenek az élet teljességének feltárásához. Ez a rendező célja, mikrorealisztikus pontossággal bemutatni mindennapi hőseinek életét, drámáit. Nagyon fontos ezért az, hogy e részletek milyen képet festenek: ezek a hősök nem lázadók, nem harcosok, mint a nyugati filmekben. „Amikor rosszra fordul az ember sorsa, néha kénytelen a nem jó dolgoktól is függőségbe kerülni” – mondja a Kórus Tokióról főszereplője az angoltanári állást rendelkezésére bocsátó barátjának. A Megszülettem, de... apja,  bár először megveri gyermekeit tehetetlen dühében, mikor azok nem értik meg érveit, de mindhárman képesek a kibékülésre. Mikor letisztázták maguk között a történteket, az apa megkönnyebbülten szállhat be a főnök kocsijába, hogy folytathassa a bohóckodást, fiai pedig, miután belekóstoltak az élet bonyolultságába és igazságtalanságába, újult erővel terrorizálják tovább áldozatukat.

Megszülettem, de... (1932) 
 

            Ozu jól ábrázolja azt a megértést, ami a patriarchális apából baráti apát képes formálni. Fiaival kölcsönösen vigyáznak arra, hogy ne bántsák meg egymást, és teljes szolidaritásban tudjanak élni. Egyedül így lehetséges ugyanis, hogy a szereplők meg tudják emészteni az apai tekintély-, s hogy fel tudják dolgozni a gyermeki illúzióvesztés tragédiáját, hogy egy család maradhassanak. Ebben a mozzanatban összpontosul mindaz, amit a japánok a shomin-gekiben annyira szeretnek: a mindennapok kis hősiessége, az az erőfeszítés, amit a kisember elkövet a puszta életben maradásért, a folyamatos megpróbáltatások elviseléséért, hogy a család iránti odaadásuk töretlen maradhasson. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a nyugati filmekkel ellentétben itt a nyomorúságos élet bemutatásában nem a nyomoron van a hangsúly, hanem azon, hogy hogyan próbálja az ember minden körülmények között biztosítani  a számára kielégítő, teljes életet. Ennek az életnek az e felfogás szerinti értelmezésében nem kell tökéletesnek lennie, a lényege, hogy biztosítsa az egyén számára az elégedettséget, mások és önmaguk megértését. A Megszülettem, de...gyerekeinek is egyszer be kell illeszkedniük a társadalomba, s talán sikerült megérteniük, hogy a dolgok rendjén változtatni nem lehet, legfeljebb érzelmileg felülemelkedni. Az “ilyen az élet” nem feltétlenül rossz értelembe vett elfogadása a mono no aware filozófia egyik alapköve, s emellé társul az az összetett, keserédes érzés, melyet Ozu a tragikum és a komikum furcsa egyvelegével tár elénk. E filmjét, mely még némafilmnek készült, s benshik  tolmácsolásában adták elő, már az év legjobb alkotásának választották hazájában, így Ozu megindulhatott kultuszteremtő útján.

            A ’30-as években már ő is kénytelen volt szembenézni a hangosfilm rohamos terjedésével, bár talán ő állt ellen legtovább annak csábításának. Bár tett egy erőtlen kísérletét még 1932-ben (Míg újra találkozunk), de ez a filmje nagyot bukott, s ezért némafilmek egész sora követte. Jellemző Ozu konzervativizmusára e lépése, de elítélni nem lehet érte, hiszen egyrészt e beállítottsága tette a legnagyobb hatást művészetére, másrészt nem elhanyagolható az a nyomás sem, melyet az állásukat sorra elvesztő benshik, köztük saját bátyjának helyzete,  terhelt a rendezőre. Némafilmjei egyébként a korszellemnek megfelelően a lumpenrétegek felé fordultak, s elég kevés sikernek örvendtek. Általában mind Ozu gyermekkorának helyszíneire kalauzolják el a nézőt, Tokió külvárosába, a Fukugawa partjára.

Csapongó képzelet (1933) 
 

             E filmjei közül csak az un. Kihachi-filmek emelkednek ki, melyek főszereplőjükről kapták nevüket, akit mindig Sakamoto Takashi alakított. A figura megformálására egy valóságos személyt vett alapul, akinek legjellemzőbb tulajdonsága, filmbeli alteregójához hasonlatosan, szélsőséges könnyelműsége. A Csapongó képzelet (1933) a sorozat első filmje, mely egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel. Kihachi egy özvegy családapa, bár jelleméből kifolyólag merőben különbözik az Ozu eddigi filmjeiben megismertektől. Gyermekét elhanyagolva udvarolni kezd egy önhibáján kívül hajléktalan, de csinos lánynak, aki azonban nem belé, hanem barátjába szerelmes. Mikor ez kitudódik, köznevetség tárgyává válik, s fia is elhatárolódik tőle. Hogy ezt ellensúlyozza, illetve hogy könnyítsen bűntudatán, tetemes mennyiségű zsebpénzzel ajándékozza meg gyermekét. Ez természetesen nem segít a helyzeten, sőt a fiú a pénzen betegre eszi magát. Persze mind a lányban, mind pedig a barátban lelkiismeret furdalást ébresztenek a történtek, ezért mindketten megpróbálják előteremteni a gyógykezelésre szükséges pénzt. A lány, helyzetéből kifolyólag, prostitúcióra adná fejét, de a barát őt megelőzve kölcsönt vesz fel uzsorakamatra, illetve megesküszik rá, hogy ledolgozza. Egy építkezésre szegődik, a film végén azonban Kihachi száll fel a hajóra helyette, de a honvágytól vezérelve a tengerbe ugrik, s visszaúszik gyermekéhez.   

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

  • 1
  • 2
  • 3

Manhunt (2017)

Manhunt  (2017)

  Nos, kérem, „John is back.” Ha Schwarzenegger stílusú az indítás, az nem véletlen. Ő szintén nagy visszatérő, de itt ennyivel befejezte a szereplését. John Woo, aki a Better Tomorrow-tól a „Face/Off-on át a „Red Cliff”-ig - és még számos címet említhetnék – bizonyította, hogy az akciófilmek terén nagyágyúnak számít, pár év pihenő után ismét forgatott.

Uzumasa Limelight (Uzumasa raimuraito) (2014)

Uzumasa Limelight (Uzumasa raimuraito) (2014)

  A filmes társadalom időről-időre elkészít egy mozit önmagáról. A nagyközönség pedig többnyire szereti az ilyen történeteket. Hiszen egy kicsit mindenkinek birizgálja fantáziáját, hogy milyen lehet az élet egy „álomgyár” színfalai mögött.

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

    Szóval, Mijamotó Muszasi, a szamurájok etalonja, az önképzés bajnoka, a legenda. Josikava Eidzsi könyvsorozata óta különösen szárnyal a népszerűsége, bár előtte sem panaszkodhatott volna a címadó. Életének különféle feldolgozásai valószínűleg az idők végeztéig ellátja anyaggal a japán filmes társadalmat. Mozi változatokban bővelkedik.

Nang Nak (1999)

Nang Nak (1999)

  A nagyvilágban az a hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor vadul ütős- vágós- rúgósak, ha történelmiek, akkor véres kardozósak, horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó okkal begurult, bosszúálló túlvilági lénytől. Vagy mégsem?

Milarepa (2006)

Milarepa (2006)

    Bhután, Milarepa, jógi.  Ha a kedves olvasónak váratlanul nekiszegeznék a kérdést, hogy mi jut erről a három szóról az eszébe, azt hiszem, meghökkenne. Aki kettőről érdemben tudna nyilatkozni, már bizonnyal jól áll alapműveltség területén... Nem tagadom, ha Bhután és a filmgyártást kapásból kellene egymáshoz kapcsolnom, magam is bajban lennék.

Bushido (Shundo) (2013)

Bushido (Shundo) (2013)

    Amikor 2002-ben a Twilight Samurai (Magyarországon: Az alkonyat harcosa) piacra került, ki gondolta volna, hogy egy új stílusú szamurájfilm irányzat indult az útjára. Pedig ez történt, mert a közönség vevőnek bizonyult a fölösleges teatralitást kerülő, de nagyon is életszagú történetekre. Azóta rendületlenül sorjáznak az ilyen mozik.

Bounty Hunter Muyonosuke (Goken! Shokin kasegi Muyonosuke)

Bounty Hunter Muyonosuke (Goken! Shokin kasegi Muyonosuke)

  Ismét egy újabb fejvadász történet. Ezekről csak annyit, hogy ha az Interneten az ember beüti a keresőbe a „bounty hunter” szópárost, minimum négyezer találatot kap rá válaszul. Lesz köztük manga, képregény, disztópiás sci-fi, bűnügyi történet, westernek sora és sorozatok tömkelege, és egy véka erőszakos alak főhősként.

Samurai Justice - The Female Bodyguard (Kenkaku Shobai Onna Yojinbo) (2006)

Samurai Justice - The Female Bodyguard (Kenkaku Shobai Onna Yojinbo) (2006)

  A szamurájok felsőbb körének gondjait taglaló sorozatocska szépen haladt előre. Szerencsére a kicsinyítő képző csupán a filmek számára vonatkozott, a tartalomra és a kivitelezésre már nem.  Azok ugyanis nagyon is rendben vannak. Nem kivétel ez alól az utolsó mozi sem.

Samurai Justice - A Duel At Takadanobaba (Kenkaku Shobai Kessen Takanadobaba)

Samurai Justice - A Duel At Takadanobaba (Kenkaku Shobai Kessen Takanadobaba)

  Két jól sikerült epizód után sosem egyszerű folytatni egy sorozatot, legyen az akár mini változat. Ikenami Shotaro szerencsére megbirkózott ezzel a problémával, annak ellenére, hogy ismét egy párbaj került a középpontba, miként az első moziban. Ugyanaz a téma, de mégis mennyire más történet.

Samurai Justice - Mother and Daughter (Kenkaku Shobai Haha to Musume to) (2005)

Samurai Justice - Mother and Daughter (Kenkaku Shobai Haha to Musume to) (2005)

  Békeidő, visszavonult harcos, családi örömök, biztos anyagi alapok, kiváló kapcsolatok az előkelőségekkel. Azt hihetné az ember, minden tökéletesen rendben. Aztán kisül, hogy mégsem. Ha mások nem, majd filmesek tesznek róla, hogy ne legyen nyugta a főszereplő családnak.

Samurai Justice - Assistance in a Duel (Kenkaku shobai sukedachi) (2004)

Samurai Justice - Assistance in a Duel (Kenkaku shobai sukedachi) (2004)

  A sikeres TV sorozatok Japánban időről-időre kapnak egy "különkiadást", amely már igazi filmként is megállja a helyét, nem csupán egyszerű epizódnak felel meg. Ezek a "special" kiadások rendkívül népszerűek. Nos, a Kenkau Shobai, hogy az eredeti címet említsem, rögtön duplán speciálisan indul, mert eleve a különkiadással rajtolt.

Assassination Orders (Ansatsu shirei) (1984)

Assassination Orders (Ansatsu shirei) (1984)

Azt hiszem, ha a szamurájokról szóló mozik legnépszerűbb témaköreit kellene összeállítani, valószínűleg a következőek lennének a dobogósok: Elsőként, a "Hadakozó fejedelemségek korszaka" amely kb. 1467-1600 közé esik. A kezdetében még csak-csak megegyeznek a történészek, a lezárásában már kevésbé.

Roughneck from Asama (Asama no Abarenbo) (1958)

Roughneck from Asama (Asama no Abarenbo) (1958)

  Szamurájok és nindzsák. Az átlagos fogyasztónak elsőként ezek a szavak ugranak be, ha japán kosztümös filmekre kérdezünk rá. A jakuzák, vagyis az alvilág tagjai mostanság inkább a modern kor mindenre elszánt, tetőtől-talpig tetovált, könyörtelen gazfickóit jelentik.

Buddha (Shaka) (1961)

Buddha (Shaka) (1961)

  Néha egészen furcsa módon születik meg egy művészeti alkotás. Például versengés miatt, mint a mostani kitárgyalandó mozink. Először versengett a televíziózás és a filmgyártás.

Three Outlaw Samurai (Shin Sanbiki no Samurai)

Three Outlaw Samurai (Shin Sanbiki no Samurai)

A filmes világban mindig akadnak visszatérő témák. Hideo Gosha, - Van-e szamurájfilm rajongó, aki nem hallott még róla? Aki igennel válaszol, ne nevezze magát annak. - például azon szerzők közé tartozott, aki időnként visszatért egy-egy téma alaposabb kivesézéséhez.

Zatoichi - The Festival of Fire (Abare-himatsuri) (1970)

Zatoichi - The Festival of Fire (Abare-himatsuri) (1970)

  Amíg a DAIEI bábáskodott a sorozat fölött, addig sok minden megőrződött a tradicionális értékekből a filmekben. A vak masszőr figurája egyre alaposabban kidolgozódott, ügyelve arra, hogy a valós elemek mindig nyomatékkal jelen legyenek.

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

  A DAIEI jogok letudva az előző mozival, így Shintaru Katsu ismét a saját feje után mehetett a filmfolyam továbbvitelében. A kérdés adódott: Mivel lehet egy bejáratott, de az ötletekből már fogyatkozóban lévő sorozatot feldobni? Elvégre a huszadik történethez kellett forgatókönyvet írni.

Shinsengumi - A History In Blood (1998)

Shinsengumi - A History In Blood (1998)

  Ha a Duna Japánban folyna, akkor a magyar írásmód szerint Sinszen csoport története azok közé tartozna, amelyről készült feldolgozások sorával el lehetne rekeszteni. Legfeljebb a Csusingura és a jocujai kísértet története vetélkedhet a megfilmesítései sorával.

Legújabb hozzászólások

  • Il Mare (2000)
    katka50 | jan. 14. 18:50
    Erzsébet, kedves, itt is fent van Kezdőlap-->magy ar feliratok-->ker esesés-->beütöd a mezőbe a címet és kidobja.
     
  • Il Mare (2000)
    oldfan | jan. 8. 16:35
    A Feliratok.info oldalon kettő is található. Google a barátod... :-)
     
  • Il Mare (2000)
    Jambrik Erzsébet | jan. 8. 8:39
    Szeretném a filmet megnézni, de nem találok magyar feliratot. Nem készült?
     
  • Taira no Kiyomori (1992)
    oldfan | okt. 23. 17:04
    @eroberter: Az Opensubtitle-en találhatod meg "oldmeesee"-t, ennél a filmcímnél. Ő fordította. Talán tud segíteni.
     
  • Taira no Kiyomori (1992)
    eroberter | okt. 22. 19:45
    Helló A fil iránt nagyon felkeltettétek az érdeklődésemet, de két éve sehol nem találom, csak az ezerrészes sorozatot, ezt viszont nem :cry:

Hírfolyam

Cikkek találomra

The Matrimony (Xin zhong you gui) (2007)

The Matrimony (Xin zhong you gui) (2007)

The Matrimony (Xin zhong you gui) (2007)iMDBHorrorelemekkel dúsan tűzdelt thriller kínai nyelvterületről, szellemlánnyal az egyik főszerepben 2007-ben? Sülhet-e ki ebből bármi jó is? Tudnak-e még bármi újat kitalálni ebben a témában? Az első két kérdésre...

All the Wrong Clues (Gwai ma ji doh sing) (1981)

All the Wrong Clues (Gwai ma ji doh sing) (1981)

Ez a film volt Tsui Hark második próbálkozása a komédiák terén, már persze ha a We're Going to Eat You nevezetű horrorparódia vígjátéknak számít. Ugyan alig 1 évvel készült korábban, mint a korszakalkotó...

Don - The Chase Begins Again (2006)

Don - The Chase Begins Again (2006)

  2006-ban ez az akciófilm volt az év legjobban várt alkotása Indiában. Nem csodálom. A készítők receptje: végy egy rakás szupersztárt, vidd át őket Malajziába (a híres Petronas tornyok hálás háttér mindenhez). Eddig ugye nincs semmi...

Baby, Baby, Baby! (2009)

Baby, Baby, Baby! (2009)

Sok-sok film esetében elmondhattuk már, hogy ebben az ötletben sokkal több volt, mint amit valójában kihoztak belőle. Morosawa Kazuyuki vígjátéka esetében ezt még azzal is megfejelhetjük, hogy egy érdekes, továbbgondolásra érdemes kiindulópontból egy teljesen elbaltázott...