iMDB

Ez a film (és a folytatásai) is szervesen beleillik a 70-es években indult japán újhullámos filmek sorába, az úgynevezett pinku eiga-k (vagy ha úgy jobban tetszik, pinky violence filmek) közé. Talán amiatt lehet érdekes, hogy míg több hasonló filmben egyértelműen az erotikára (pornográfiára) helyezték a hangsúlyt (pl. School of the holy beast), vagy éppen az akciójelenetekre (Lady Snowblood, Wildcat Gambler), itt a kettőnek egy igencsak érdekesre sikerült ötvözetét sikerült az elsőfilmes Ito Shunya-nak összehoznia (egyébként a főcímdal szövegét is ő szerezte). Már a film legelején, a szökésnél kezdődik a tabudöntögetés, majd a film elején látható feliratok alatt egy átfogó képet kap a néző arról, hogy mire is számíthat. A börtön falain belül masírozik ugyanis libasorban egymás után egy csomó nő ruhátlanul, miközben a smasszerek vígan lesik őket. Aztán a film során végig marad is ez a “hozzáállás”, a néző tanúja lehet egy csoportosan elkövetett nemi erőszaknak, válogatott kínzási technikáknak, amiket nem csak az őrök alkalmaznak a rabokon, hanem ők is egymáson, sok-sok megalázásnak, válogatott kegyetlenkedéseknek, az egyetlen rendőrnő “tekintélyének”, egy börtönlázadásnak, sőt, még egy leszbikus szexjelenet is színesíti a történetet (az ezzel kapcsolatos “csavar” egyébként nagy poén) stb.


Persze mindezekre az extremitásokra igencsak szükség is van a több, mint másfél óra kitöltéséhez, hiszen maga a történet abszolúte nem egy nagy szám, nagyjából 5 percbe telhetett kitalálni. A fenti, talán durvának tűnő sorokat pedig igencsak oldja a szinte minden jelenetben ott bújkáló humor, valamint a véres jelenetek kivitelezése. Nemcsak az egészet hiteltelenné tevő sugárban ömlő vér miatt, hanem az éppen sérelmet elszenvedett illető meglehetősen életszerűtlen reakciói miatt is (pl. az egyik őrt megszúrják egy üveggel, de nem az a reakciója, hogy odakap és ordít, hanem döbbenten áll, majd elkezdi fojtogatni azt, aki megszúrta). Akire egyedül mindezek nem igazak, az a főszereplőt, Matsushima Nami-t alakító Kaji Meiko, akinek a film folyamán alig hallani a hangját, szinte csak a szemének villanásaival kommunikál (és persze mindenhol tökéletes külsővel bír, még akkor is, amikor éppen kínzásnak van kitéve). Ez volt egyébként az egyetlen filmje, amiben ruha nélkül is lehet látni. Rajta kívül egyébként a főbb női szerepeket a többi pinku eiga-ból már ismerős hölgyek alakítják, pl. Katagiri-t Yokoyama Rie (Ecstasy of Angels), a nagydarab vöröshajú hölgyet pedig Mihara Youko (Girl Boss Guerrilla, Sex and Fury, School of the holy beast).


A film tehát igazi rétegfilm, egyben igazi kultfilm. Hogy mi a jó benne, az a Girl Boss Sukeban ajánlójában már remekül meg lett fogalmazva, így ettől eltekintenék. Sexploitation rajongók számára alapmű!