Exodus
Évek óta rejtegetek magamban egy gondolatot, egy gyanút, hogy valami itt nincs rendben. Mit keres ez sok nő itt? Miért viselkednek ennyire illogikusan, természetellenesen? Nem tudom, de egy biztos: hatalomátvételre készülnek...
Read moreWelcome to The Quiet Room
A 28 éves újságírónő zaklatott múlttal és határidőktől zsúfolt jelennel egy nap pszichiátriai intézetben ébred úgy, hogy keze-lába hozzá van csatolva a fekvőhelyhez. Semmire sem emlékszik az elmúlt időszakból, azt sem érti, hogy került oda...
Read moreCitizen Dog
Az utóbbi időben kicsit előítéletes lettem a thai filmekkel, mivel a külcsíny gyakran több volt, mint a belbecs. Szerencsére most ez a helyzet nem áll fenn, egy teljesen eredeti hangvételű, sajátos, szórakoztató filmmel sikerült gazdagodnom...
Read moreNameless Gangster
A maffiához kapcsolódó történetek mindig is nagy érdeklődést váltanak ki a nézőkből országtól és kultúrától függetlenül - a gengszterromantika sokadvirágzását éli a filmvásznon, úgyhogy viszonylag nehéz nem sikerfilmet csinálni alvilági figurákkal a főszerepben...
Read moreThe Sword of Doom
Ryunosuke, az ifjú harcos minden szamuráj erény hordozója... lehetne. Gyors, erős, rendkívüli technikájú vívó. Egyetlen "hibája", hogy semmi erkölcsi érzéke nincs. Család, klán, Bushido, szeretet, vagy tisztesség - ezek neki semmit sem jelentenek...
Read moreImamura Shouhei (1926-2006)
Imamura Shouhei (今村 昌平)
Imamura Shouhei 1926 szeptember 15-én született Tokyo-ban, egy felső középosztálybeli családba, apja orvos volt. A háború alatt apját nem sorozták be, de a fiatal Shouhei két bátyját igen, egyikük meg is halt a harcok során. A háború után egy rövid ideig a fekete piaci alkohol és cigaretta kereskedelemmel foglalkozott. Életének ezen szakaszának köszönhetően később, már filmes korszakában is előszeretettel mutatta be a japán társadalom alsóbb rétegeit. Hat évig tanult nyugati történelmet a Waseda egyetemen, bár idejét inkább színházi és politikai tevékenységgel töltötte. Miután 1951-ben végzett a Waseda-n, elkezdte filmes karrierjét a Shochiku Studios-nál, ahol eleinte Ozu Yasujiro asszisztenseként dolgozott olyan filmek készítésénél, mint az Early Summer, a The flavor of green tea over rice, valamint a Tokyo Story. Azonban Imamura kényelmetlennek érezte Ozu kifinomult és visszafogott módját, ahogyan a társadalmat ábrázolta. Imamura filmjei ebben határozottan különböztek Ozu filmjeitől, azonban Ozuhoz hasonlóan ő is a japán társadalom azon elemeire összpontosított, amiket látott. Mint mondta, „Mindig is a japánokról akartam feltenni kérdéseket, mert ez az egyetlen nép, amit képes vagyok bemutatni”. Többször is kifejezte meglepettségét, hogy filmjei a tengeren túl is sikert arattak.
Az 1961-es Pigs and Battleships már sokkal inkább kedvére való volt, egy vad és energikus történetet rendezhetett a Yokosuka közelében levő amerikai légibázisról és annak a japán társadalom alacsony rétegével való kapcsolatáról. A Nikkatsu-t sokkolta a film és az általa kiváltott Amerika ellenes érzelmek, így két évre letiltotta Imamura-t a további rendezéstől. A következő filmjei, az 1963-as The Insect Woman és az 1964-es Unholy Desire (Intentions of Murder néven is ismert) azonban változatlan stílusúak lettek. Ezzel a három filmmel és az értük kapott rengeteg díjjal Imamura a japán új hullám vezető alakja lett. Ahogy mondta később, „Szeretek rendetlen filmeket készíteni és az emberi test alsó részének a társadalom alsó részével való kapcsolata érdekel. Azt kérdezem magamtól, mi különbözteti meg az embert a többi állattól. Mi az ember? További filmek készítésével keresem a választ.”
1965-ben létrehozta saját filmes cégét, az Imamura Productions-t, hogy sokkal szabadabban készíthessen filmeket a stúdiók véleményének figyelembevétele nélkül. Első független műve, a The Pornogrpahers, egy szabad adaptációja volt Nozaka Akiyuki 1963-as regényének. Érdeklődését kiemelendő egy alcímet is adott a filmnek, ez volt az „An introduction to Anthropology through the Pornographers”. Ezután a dokumentumfilmes stílusban próbálkozott, mégpedig az 1967-ben forgatott A man vanishes című filmmel. A következő évben készített The profound desire of the gods a modern és a tradícionális társadalmak ütközetét mutatta be egy déli szigeten. Ez volt az egyik legmerészebb és legdrágább Imamura project, de kevés bevételt hozott, így Imamura visszamenekült a kisebb, dokumentarista jellegű filmekbe.
A History of Postwar Japan as Told by a Bar Hostess és a Karayuki-san, the Making of a Prostitute már ebben a stílusban készült és mind a kettő Imamura egyik kedvenc témájával foglalkozott, erős nőkről szólt, akik a Japán társadalom szélén kűzdenek a túlélésért. Az 1979-ben készített Vengeance is mine egy tradícionálisabb, narratív film volt, a története egy 1963-as sorozatgyilkossággal foglalkozott.
1975-ben megalapította a Yokohama Vocational School of Broadcast and Film iskolát. Ebben az iskolában tanult Miike Takashi is, aki az 1987-es Zegen című filmben Imamura segédrendezője volt. De ugyanitt végzett a koreai Hwang Byung-Guk (Wedding Campaign) is.
A 80-as években négy új filmmel jelentkezett, ebből kettő csúnya szóval remake volt, de sokkal helyesebb kifejezás rájuk a régi film teljes újraértelmezése. Az 1981-ben forgatott Why Not (Eejanaika) eredetije 1957-ben készült Kawashima Yuzo rendezésében, a címe Sun in the last days of the Shogunate volt. A forgatókönyv elkészítésében Kawashimának anno sokat segített Imamura, aki aztán ’81-ben saját rendezésében, önmaga elvárásainak megfelelve készítette el belőle a saját változatát. Mint az eredeti változat címéből is látszik, ez egy történelmi film volt, ami az 1860-as években játszódott Edo városában. Két évvel később, 1983-ban készítette el egyik leghíresebb filmjét, Ballad of Narayama címmel, ami Kinoshita Keisuke 1958-as, ugyanilyen című filmjének újraértelmezése. A történet egy völgyben fekvő kis faluban játszódik, ahonnan minden évben, aki eléri a 70 éves kort, fel kell mennie életét befejezni a hegyre és soha többet nem térhet vissza a faluba. A film főhőse 69 éves és csak akkor akar eltávozni meghalni, ha már biztos benne, hogy legidősebb fia talált magának feleséget. A filmért Imamura elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma díját.
Négy év szünet után, 1987-ben a Zegen című szatirikus filmmel jelentkezett, ami a Meiji korszak Japánját mutatta be Imamura sajátos szemszögéből, az 1989-es Black Rain pedig Ibuse Masuji regényének megfilmesítése, aminek egy, a hiroshimai atomtámadást túlélt fiatal nő volt a főhősnője. A film nemcsak Japánban, hanem világszerte nagy elismerésben részesült.
Némi betegeskedés, valamint pénzügyi problémák miatt csak igen sokára, 1997-re készült el a következő rendezésével, a The Eel-lel. Ebben a filmben már, ugyanúgy, mint a további összesben, segítségére volt legidősebb fia, a szintén filmes pályát választó Dengan Daisuke is. Ezért a filmért ismételten Arany Pálma díjat nyert Cannes-ban, bekerülve egy nagyon szűk elitbe, aki többször is megnyerte ezt a díjat. A történet pedig egy „ordinary salaryman”-ről szól, aki megöli hűtlen feleségét, majd 8 év börtön után szabadul és szinte senki mással nem beszél, csak egyetlen „barátjával”, egy angolnával. Egy évvel később a Dr. Akagi című háborús drámával jelentkezett, amit részben apja emlékeiből állított össze. Utolsó filmjét 2001-ben készítette Warm water under a red bridge címmel, ami (nem először) egy meglehetősen pikáns sztori. Bekerült azon 11 rendező közé is, aki egy-egy rövid történettel mutatta be gondolatait a 2001. szeptember 11-i eseményekkel kapcsolatban, ezzel zárult munkássága.
Erős dohányos volt, aki nem vetette meg az alkoholt még annak ellenére sem, hogy a 20-as évei végétől kezdve cukorbeteg volt. Májrákot állapítottak meg nála 2005 nyarán és hiába ment keresztül néhány műtéten, a rák más szerveire is átterjedt. Többszöri kórházi kezelés után, utolsó hetét félálomban töltve, 2006. május 30-án érte a halál. 79 éves volt.
A filmes szakma Japán második legfontosabb rendezőjének tartja Kurosawa Akira után, azonban amíg Kurosawa filmjei relatíve könnyen emészthetőek a nagyközönség számára is, Imamura művészete sokkal elvontabb, nehezen befogadható. Sok addig teljesen elfogadott filmes tételt tagadott, filmjeiben például gyakori eset, hogy a kép és a hang nincs szinkronban egymással (remek példa erre az A man vanishes).
Források:
WikiPedia
Senses Of Cinema
Japan-Zone
iMDB
- 1
- 2
- 3
Manhunt (2017)
Nos, kérem, „John is back.” Ha Schwarzenegger stílusú az indítás, az nem véletlen. Ő szintén nagy visszatérő, de itt ennyivel befejezte a szereplését. John Woo, aki a Better Tomorrow-tól a „Face/Off-on át a „Red Cliff”-ig - és még számos címet említhetnék – bizonyította, hogy az akciófilmek terén nagyágyúnak számít, pár év pihenő után ismét forgatott.
Uzumasa Limelight (Uzumasa raimuraito) (2014)
A filmes társadalom időről-időre elkészít egy mozit önmagáról. A nagyközönség pedig többnyire szereti az ilyen történeteket. Hiszen egy kicsit mindenkinek birizgálja fantáziáját, hogy milyen lehet az élet egy „álomgyár” színfalai mögött.
Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)
Szóval, Mijamotó Muszasi, a szamurájok etalonja, az önképzés bajnoka, a legenda. Josikava Eidzsi könyvsorozata óta különösen szárnyal a népszerűsége, bár előtte sem panaszkodhatott volna a címadó. Életének különféle feldolgozásai valószínűleg az idők végeztéig ellátja anyaggal a japán filmes társadalmat. Mozi változatokban bővelkedik.
Nang Nak (1999)
A nagyvilágban az a hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor vadul ütős- vágós- rúgósak, ha történelmiek, akkor véres kardozósak, horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó okkal begurult, bosszúálló túlvilági lénytől. Vagy mégsem?
Milarepa (2006)
Bhután, Milarepa, jógi. Ha a kedves olvasónak váratlanul nekiszegeznék a kérdést, hogy mi jut erről a három szóról az eszébe, azt hiszem, meghökkenne. Aki kettőről érdemben tudna nyilatkozni, már bizonnyal jól áll alapműveltség területén... Nem tagadom, ha Bhután és a filmgyártást kapásból kellene egymáshoz kapcsolnom, magam is bajban lennék.
Bushido (Shundo) (2013)
Amikor 2002-ben a Twilight Samurai (Magyarországon: Az alkonyat harcosa) piacra került, ki gondolta volna, hogy egy új stílusú szamurájfilm irányzat indult az útjára. Pedig ez történt, mert a közönség vevőnek bizonyult a fölösleges teatralitást kerülő, de nagyon is életszagú történetekre. Azóta rendületlenül sorjáznak az ilyen mozik.
Bounty Hunter Muyonosuke (Goken! Shokin kasegi Muyonosuke)
Ismét egy újabb fejvadász történet. Ezekről csak annyit, hogy ha az Interneten az ember beüti a keresőbe a „bounty hunter” szópárost, minimum négyezer találatot kap rá válaszul. Lesz köztük manga, képregény, disztópiás sci-fi, bűnügyi történet, westernek sora és sorozatok tömkelege, és egy véka erőszakos alak főhősként.
Samurai Justice - The Female Bodyguard (Kenkaku Shobai Onna Yojinbo) (2006)
A szamurájok felsőbb körének gondjait taglaló sorozatocska szépen haladt előre. Szerencsére a kicsinyítő képző csupán a filmek számára vonatkozott, a tartalomra és a kivitelezésre már nem. Azok ugyanis nagyon is rendben vannak. Nem kivétel ez alól az utolsó mozi sem.
Samurai Justice - A Duel At Takadanobaba (Kenkaku Shobai Kessen Takanadobaba)
Két jól sikerült epizód után sosem egyszerű folytatni egy sorozatot, legyen az akár mini változat. Ikenami Shotaro szerencsére megbirkózott ezzel a problémával, annak ellenére, hogy ismét egy párbaj került a középpontba, miként az első moziban. Ugyanaz a téma, de mégis mennyire más történet.
Samurai Justice - Mother and Daughter (Kenkaku Shobai Haha to Musume to) (2005)
Békeidő, visszavonult harcos, családi örömök, biztos anyagi alapok, kiváló kapcsolatok az előkelőségekkel. Azt hihetné az ember, minden tökéletesen rendben. Aztán kisül, hogy mégsem. Ha mások nem, majd filmesek tesznek róla, hogy ne legyen nyugta a főszereplő családnak.
Samurai Justice - Assistance in a Duel (Kenkaku shobai sukedachi) (2004)
A sikeres TV sorozatok Japánban időről-időre kapnak egy "különkiadást", amely már igazi filmként is megállja a helyét, nem csupán egyszerű epizódnak felel meg. Ezek a "special" kiadások rendkívül népszerűek. Nos, a Kenkau Shobai, hogy az eredeti címet említsem, rögtön duplán speciálisan indul, mert eleve a különkiadással rajtolt.
Assassination Orders (Ansatsu shirei) (1984)
Azt hiszem, ha a szamurájokról szóló mozik legnépszerűbb témaköreit kellene összeállítani, valószínűleg a következőek lennének a dobogósok: Elsőként, a "Hadakozó fejedelemségek korszaka" amely kb. 1467-1600 közé esik. A kezdetében még csak-csak megegyeznek a történészek, a lezárásában már kevésbé.
Roughneck from Asama (Asama no Abarenbo) (1958)
Szamurájok és nindzsák. Az átlagos fogyasztónak elsőként ezek a szavak ugranak be, ha japán kosztümös filmekre kérdezünk rá. A jakuzák, vagyis az alvilág tagjai mostanság inkább a modern kor mindenre elszánt, tetőtől-talpig tetovált, könyörtelen gazfickóit jelentik.
Buddha (Shaka) (1961)
Néha egészen furcsa módon születik meg egy művészeti alkotás. Például versengés miatt, mint a mostani kitárgyalandó mozink. Először versengett a televíziózás és a filmgyártás.
Three Outlaw Samurai (Shin Sanbiki no Samurai)
A filmes világban mindig akadnak visszatérő témák. Hideo Gosha, - Van-e szamurájfilm rajongó, aki nem hallott még róla? Aki igennel válaszol, ne nevezze magát annak. - például azon szerzők közé tartozott, aki időnként visszatért egy-egy téma alaposabb kivesézéséhez.
Zatoichi - The Festival of Fire (Abare-himatsuri) (1970)
Amíg a DAIEI bábáskodott a sorozat fölött, addig sok minden megőrződött a tradicionális értékekből a filmekben. A vak masszőr figurája egyre alaposabban kidolgozódott, ügyelve arra, hogy a valós elemek mindig nyomatékkal jelen legyenek.
Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)
A DAIEI jogok letudva az előző mozival, így Shintaru Katsu ismét a saját feje után mehetett a filmfolyam továbbvitelében. A kérdés adódott: Mivel lehet egy bejáratott, de az ötletekből már fogyatkozóban lévő sorozatot feldobni? Elvégre a huszadik történethez kellett forgatókönyvet írni.
Shinsengumi - A History In Blood (1998)
Ha a Duna Japánban folyna, akkor a magyar írásmód szerint Sinszen csoport története azok közé tartozna, amelyről készült feldolgozások sorával el lehetne rekeszteni. Legfeljebb a Csusingura és a jocujai kísértet története vetélkedhet a megfilmesítései sorával.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.