Ryunosuke, az ifjú harcos minden szamuráj erény hordozója... lehetne. Gyors, erős, rendkívüli technikájú vívó. "Egyetlen hibája", hogy semmi erkölcsi érzéke nincs. Család, klán, Bushido, szeretet, vagy tisztesség - ezek neki semmit sem jelentenek. Csak önmaga és a kardja érdekli. Nem csoda hát, hogy bérgyilkossá lesz a sógunátus végnapjaiban.

A regény, amiből a film készült a "Pass of The Great Buddha", 1913-ban jelent meg az újságban, közel 3 évtizeden át 41 kötetet ért meg. Írója Kaizan Nakazato, akinek a munkásságára Victor Hugo és Dosztojevszkij gyakorolt nagy befolyást. A regény már a kezdetektől fogva felkeltette a filmesek érdeklődését. Kunio Watanabe, Hiroshi Inagaki, Tomu Uchida, Kenji Misumi, Kazuo Mori egyaránt filmre vitte, hogy csak a nevesebb rendezőket említsem. Ám végül Okamoto Kihachi verziója lett a leghíresebb.

A változó Japán időszakának ábrázolása mindig kedvelt témája volt az ottani filmeseknek. Hűség, vagy vakfegyelem? Tradíció, vagy változás? Egyéni szabadság, vagy társadalmi önkontroll? Izgalmas témák. Okamoto filmje az egyik legkülönösebb, ami erről az időszakról készült, kifejezett szellemi provokáció. Elvárja az agymunkát a nézőtől, de maga nem hajlandó választ adni a feszegetett kérdésekre. Ryunosuke egyszerre hős és antihős, cinikus gonosztevő, gátlástalan gyilkos. Vajon őrült lenne? Sajátja-e a gonoszság, vagy csak alkalmazkodik a korszellemhez?

Okamoto nehéz filmes technikát alkalmaz. Mozaikszerűen képeket villant fel a társadalom különböző rétegeiből. Úgy tűnik, nincs összefüggés, "ugrál" a történet, pedig nagyon is tudatosan, precízen van megtervezve. A társadalom mélyéről eljutunk az előkelőek világáig.... és sehol egy igazán jó ember. Mindenki elrejti a valós arcát, társadalmi maszkot visel, persze csak átvitt értelemben. A végeredmény ugyancsak negatív képet ad a pusztuló szamuráj világról. Hamis itt minden. A jótevő rabolni jár, a vívómester szinte a biztos halálba küldi a tanítványát, de maga nem segít, nem az ő ügye. A bérgyilkosság elismert munka, nincs benne kivetnivaló, a halál szakmai kockázat. A gazdag szamurájt csak a pillanatnyi élvezete érdekli, az osztálya pusztulása hidegen hagyja.

Ennek a kornak a gyermeke Ryunosuke, Nakadai briliáns alakításában. Ártatlan arc és tekintet, amely bármikor kiürülhet, ha erkölcsi kérdés kerül elő. A leghétköznapibb helyzetekben is körüllengi a kiszámíthatatlan halál lehellete. Kísérteties jelenség. Mifune egy kisebb, de fontos szerepben tűnik fel, kiváló, mint mindig. Ő és Nakadai vívójelenetei tették kult mozivá ezt a filmet a japán harcművészet rajongóinak körében. Több, mint 70 film után magam is azt állítom, nincs még egy mozi - a Tenchu-t leszámítva - amely ennyire vissza tudná adni azt jeges hangulatot, amikor azért vonnak ki egy kardot, hogy öljenek vele. Semmi szöveg, kardcsörtetés, hadonászás, hanem kiürített lélek, a kard és a kardforgató egybeforr, villanásnyi döntés és halál. Aki hibázott, annak vége. Mifune valószínűleg élete legnagyobb harci jelenetét vette fel az Ueno-dombi rajtaütésben. Nakadai filmvégi tombolása bemutatja, mit lehet végbevinni egy célszerszámmal.

A rendező riasztó képet fest egy olyan társadalomról, ahol nem működnek a hagyományos értékek, nincs összefogás, csak a pillanatnyi érdek számít. Jellemző, hogy Ryunosuke egyetlen tette, amikor érdek nélkül cselekszik, pusztán azért, mert megígért valamit, mészárlásba fullad. Persze, nem mindegy, mit is ígért...

A film lezárása sem szokványos - (Mint akit elvágtak!) - szidták is elegen az Interneten. Okamoto tudatosan nem ad tiszta lezárást, várja a néző aktivitását az utolsó utáni percben is. Végül egy filmes érdekesség: Az extrém, de mégis stilizált erőszak ábrázolás - Hiroshi Murai kiváló fényképezésében - nagy hatással volt Sam Peckinpah és Sergio Leone későbbi munkásságára. Ebben a filmben az akciót kedvelők éppúgy megtalálhatják a magukét, mint a szellemi kihívást kedvelők. De könnyű szórakozásra senki se számítson.

iMDB

Eredeti cím: Daibosatsu Toge

Főszereplők: Nakadai Tatsuya; Toshiro Mifune; Yuzo Kayama

(1965, fekete-fehér, 121 perc)