belépés∆

Dorm (2006)

 Dorm (2006)
 
 

Októberben került bemutatásra Thaiföldön a Dorm című film, mely igen nagy sikert aratott, annak ellenére, hogy a reklámkampány, nyilván hibás megfontolásból, igencsak félrevezető volt. Mindenki azt hitte, hogy egy szokásos horrorfilmre számíthat, ezúttal kislány helyett kisfiúkkal, ám ez nem bizonyult teljes mértékben helyes feltételezésnek.

 

Tehát szellem van, ám ezúttal nem célja halálra rémiszteni az embert. Egy bentlakásos iskolába új fiú érkezik, akit apja erőltet az intézménybe. Mivel elég elutasító a viselkedése, és a többi srác is inkább piszkálja, mint segítene neki, szinte teljesen egyedül marad… amíg nem találkozik az intézet egy korábbi, már elhunyt lakójával.

Dorm (2006)

Nagyon kellemes színfolt e film az Ázsiában manapság tucatszámra készülő szellemfilmek palettáján, ahol már a hátborzongató háttér teljesen elmaradt, csak az olcsó ijesztgetésre helyezik a hangsúlyt. Bár a Dormban is van azért néhány rémisztő jelenet, ez valójában nem egy horrorfilm, hanem inkább egy jól megkomponált dráma, két fiú barátságáról. Ettől függetlenül azért most ne essünk át egyből a ló másik oldalára. Túlzottan kiugrót vagy sajátosat sem tudok kiemelni a filmből. Valójában egy estés film, az egyszer nézhető fajtából, szórakozásnak kiváló, ám semmi több.

Dorm (2006)

Igazság szerint két dologra hívnám fel a figyelmet. Egyrészt gyönyörű a fényképezés, egy kicsit stílusban és igényességben is hasonlít a Dog Bite Dogra, másrészről a gyerekszereplők játéka kiválló. Ez utóbbin igen nagyot tud bukni egy film, ellenben ha jól sikerül, igen hatásos is tud lenni. Most a második variációnak lehetünk tanúi. Emellett az európai nézőnek érdekes lehet az a bentlakásos iskola típus, ahol a gyerekek nem egy kollégiumban, külön szobákban alszanak, hanem gyakorlatilag teljesen nélkülöznek minden személyes teret, és akár száz, százötvenen is egy teremben tölthetik az éjszakát. Ugyanez jellemző életük minden más aspektusára is, s ez igen különleges atmoszférát kölcsönöz a filmnek.

Az igen jó nézői visszajelzések és kritikák után a film egész sokáig a toplisták élén szerepelt hazájában.

 

Hozzászólások   

#1 seemur 2010-01-03 21:55
Remek film, van minden. Bár érdekes, hogy a srác haja egyik percről a másikra, kinő, majd újra kefehaj:)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

My name is fame (Ngor yiu sing ming) (2006)

My name is fame (Ngor yiu sing ming) (2006)

My name is fame (Ngor yiu sing ming) (2006)iMDBItt egy viszonylag friss film, ami a filmvilág kulisszái mögé enged betekintést egy egykoron nagy tehetségnek induló, azonban elkallódott színész, Fai történetén keresztül. Fai gyakorlatilag mindent tud...

Candy Lo Hau-Yam

Candy Lo Hau-Yam

Candy Lo Hau-Yam (盧巧音)Lo Hau-Yam 1974 október 18-án született Hongkongban. Fiatal koráról nem sok információ található a neten angolul, az viszont bizonyos, hogy divattervezést tanult. A szórakoztatóiparba egy relatíve rövid életű rockbanda, a Black &...

Daughters of Eve (Silip) (1985)

Daughters of Eve (Silip) (1985)

  Feltételezem, kis hazánkban csak igen kevesek tudnának hirtelenjében akárcsak egyetlen fülöp-szigeteki filmet is említeni, ha esetleg mégis, egészen biztos vagyok benne, hogy a „Manila Exposed” cím ugrana be - legalábbis a távol-keleti...

200 Pounds Beauty (Minyeo-neun goerowo) (2006)

200 Pounds Beauty (Minyeo-neun goerowo) (2006)

    iMDB     Eddig szentül meg voltam győződve arról, hogy a Távol-Keleten nincsenek kövér nők. Erre hirtelen itt terem Hanna, és egy világ dőlt össze bennem. Hanna körül pedig a világ. Mert hát bizony ő az „elefánt a...