Az egész saga egy (ugyan a készítők által sehol sem említett) remake-ként indult, az első rész sztorija ugyanis többé-kevésbé megegyezik egy tíz évvel korábbi angol vígjáték, a Get Charlie Tully történetével. Egy King Kong nevű, nagyszerű technikai háttérrel megáldott, afféle James Bond szerű tolvaj ugyanis ellop „néhány” gyémántot és a helyszínen hagyott kesztyűje okán összetévesztik őt egy nemzetközileg ismert bűnözővel, akit aztán a „károsult” utána is küld, hogy lopja vissza az értékeket. Közben a hongkongi rendőrök is akcióznak, a kesztyű miatt ők sem King Kong-ot, hanem Fehér Kesztyűt gyanúsítják a lopással és az Egyesült Államokból hívnak segítséget, Albert Au nyomozót, ismertebb nevén Baldie-t, akinek az időközben elkapott King Kong-gal és a rámenős rendőrnővel, Nancy Ho-val együtt kell egyrészt elkapnia Fehér Kesztyűt, másrészt az elkallódott gyémántokat visszaszereznie.


Az eredeti angol vígjátékot nem láttam, így nem tudom megítélni, hogy mennyire hasonlít a két film egymásra, az azonban bizonyos, hogy ez az Eric Tsang által rendezett vígjáték egyáltalán nem angolos, hanem a mára már jellegzetessé vált hongkongi stílusban készült. Rengeteg elemében emlékeztet a néhány évvel későbbi Jackie Chan filmekre, kezdve a két (illetve három) főszereplő jellegzetes civakodásától a rengeteg kaszkadőrtrükköt felvonultató autós üldözéseken és bunyókon keresztül egészen a szintén (így utólag) „Jackie Chan-esnek” nevezhető helyzetkomikumokig. A főszereplők egytől egyig zseniálisak, a King Kong-ot alakító Sam Hui, aki akkoriban az elsőszámú cantopop sztár volt és a film zenéje is az ő nevéhez fűződik, remekül hozza a James Bond és (újfent megjegyzendő, a későbbi) Jackie Chan keverékének nevezhető figurát (még a külseje is Jackie-re emlékeztet). Az eredetileg Kojak kfigurázásának induló, valójában sokkal inkább Louis de Funes-re emlékeztető Albert Au szerepében Karl Maka szintén zseniális, a mérhetetlenül magabiztos, de módfelett kétbalkezes, hatalmas szövegű nyomozót tökéletesen játsza, látszik rajta, hogy ezt a szerepet valósággal rá „szabták”. Meg is kapta érte az 1983-as HKFA Legjobb Színész díját, teljesen megérdemelten. A rámenős, verekedős, nagyon határozott rendőrnőt Sylvia Chang játszotta, ugyancsak fantasztikusan, de rajtuk kívül a többi szereplő is remekel egytől-egyig.


A filmben több olyan „jellegzetesség” is megtalálható, ami a folytatásokba is belekerült, mint afféle „védjegy”. Ezek közül talán legfontosabb a film közepére beillesztett videoklip, amiben a főcímdalt adja elő Sam Hui és Karl Maka, de ugyancsak a védjegyek közé tartozik a szörnyű angolság, amivel a külföldi szereplők hangját „átszinkronizálták”, arról nem is beszélve, hogy a hallott és a feliratban látott angol szöveg ugyan hasonló tartalmú, de teljesen különbözik egymástól. A főgonoszt is egy ismert külföldi film főszereplőjéről mintázták, akárcsak a folytatásokban. Összességében az első rész egy imádnivaló vígjáték, igazi hongkongi klasszikus.


Az egy évvel későbbi folytatásról is hasonló jókat lehet elmondani. A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, ugyanis a „gonoszok” az első rész főgonoszának halálát próbálják megbosszulni a főhősökön és rájuk küldenek egy igencsak Clint Eastwood-ra hajazó bérgyilkost és a bandáját. Persze nem tudják, kikkel állnak szemben. A második részt is Eric Tsang rendezte, így tulajdonképpen minden maradt a régiben. Ebben a részben került be a parodizált filmek közé a Transformers, már rögtön a film elején King Kong nagy csatába keveredik egy ilyen robottal és bármilyen furcsa is, a harc egyáltalán nem lett gagyi, tökéletesen van kivitelezve és kellőképpen humoros is. Igaz, ez a film egészére elmondható, a legjobb részek egyike talán Baldie és Nancy esküvője, ami (nem meglepően) botrányba fullad, de a James Bond filmek kifigurázásaként felfogható bankrablásosdi is remek ötlet (King Kong-ot ugyanis nagyon könnyen bolondítják meg a hölgyek). A sztorit pedig továbbra is nagyszerűen összerakott, látványos és vicces autós és motoros üldözések színesítik, az ugyancsak „Transformerses” zárójelenetről nem is beszélve. Talán a legjobb rész az öt közül, még azzal együtt is, hogy a vége felé egy icipicit már kezd fárasztó lenni.


A harmadik részt valószínűleg „muszájból” készítették el, a hongkongi közönség ugyanis kiéhezve várta az újabb folytatást. Ahogy az lenni szokott, a némileg megváltozott készítői stáb igyekezett biztosra menni és egy nem annyira újszerű, inkább az eddigi ötletek felhasználásával operáló filmet készített. Sajnos az első két rész zseniális akciójelenetei helyett itt elsősorban a humorra (és Albert Au hülyeségeire) helyezték a hangsúlyt, az Eric Tsang helyére beugró Tsui Hark sem igazán tudott felnőni a feladathoz. Az eddigiektől eltérően meglepően sok „összefilmezett” jelenettel zsúfolta tele a filmet, amik főleg mai szemmel nézve gagyik a korábbi kaszkadőrös jelenetekhez képest. A történet is elég vékonyka, de szórakoztatónak azért szórakoztató. King Kong-ot felbéreli egy csoport, akik állításuk szerint az angol Anyakirálynőnek dolgoznak, hogy a királynő koronájáról elloptak néhány ékkövet és ezeket kellene visszaszerezni. Persze semmi sem az, aminek látszik és King Kong Baldie-val együtt újra jókora galibákba keveredik. Jó poén és sokat ad hozzá a film „cukiságához”, hogy Nancy és Baldie házasságának közben gyümölcse is született Baldie Jr. személyében, aki fontos szerepet is kap a filmben. További zseniális rész az is, ahogyan Baldie a szuperszámítógéppel próbál kommunikálni, de mindezekkel együtt is a film jóval gyengébben sikerült az első két résznél. Még az sem segít rajta, hogy a Mission Impossible sorozat egyik főszereplőjét, Peter Graves-t is megnyerték, hogy szerepeljen a történetben és „saját magát” alakítsa. A dolog pikantériája, hogy őt is, ahogy a többi külföldi színészt is, átszinkronizálták kantonira, ami igencsak röhejesen hangzik helyenként.


A negyedik részt ismételten új rendezővel, a nagy Ringo Lammel forgatták le, talán neki is köszönhető, hogy a kicsit gyengécske harmadik részt valamelyest sikerült felülmúlni. Ebben a részben egy prizma körül bonyolódik a történet, ami megfelelő kezekben képes az emberből természetfeletti képességekkel megáldott szuperhőst faragni. Az Új-Zélandon zajló kísérlet első alanya King Kong (ki más is lehetne?), de a kísérletet megzavarják a „gonoszok”, akik el akarják rabolni a prizmát. King Kong és a professzor lánya Hongkongba menekül, ahol a prizmát rábízzák a kétbalkezes Baldie-ra, aminek következtében ismét galibák egész sora következik. Hogy Baldie-t megzsarolják, feleségét és a jócskán megnőtt Baldie Jr.-t (aki ismét nagyon jó karakter) elrabolja az ultragonosz társaság, melynek vezetője nagyban emlékeztet az Elveszett frigyláda fosztogatói egyik szereplőjére (nem véletlenül, mert ugyanaz a színész alakítja). A főszereplő páros a professzor lányával egyetemben visszamegy Új-Zélandra, hogy kiszabadítsák Baldie családját, valamint pontot tegyenek a prizma ügyének végére. A film rosszindulatú feltételezések szerint nagyfokú emigrációt idézett elő Új-Zéland irányába, hiszen javarészt ott forgatták, gyönyörű helyszíneken. Az első két rész optimális akció és humor arányát nem teljesen sikerült eltalálniuk a készítőknek, de összességében ez a rész is jó szórakozást nyújt.


A sorozat lezárását 1989-ben forgatták le, ismételten új rendezővel, mégpedig a kung-fu és wuxia filmek legendás akciókoreográfusaként elhíresült Chia-Liang Liu-val, aki szintén sokat adott hozzá a filmhez a saját stílusából. Szerencsére a kissé megfáradt alapsztorit is sikerült egy nagyszerű ötlettel feldobniuk, valamint egy csomó akkori nagy sztárt is leszerződtettek, így bizton állítható, hogy ez a rész ér fel leginkább a két első rész színvonalához, azzal együtt is, hogy sajnos sem Sylvia Chang, sem Baldie Jr. nem szerepel ebben a részben. A történet szerint Baldie és King Kong három évvel ezelőtt egy balul elsült thaiföldi „meló” során úgy összeveszett, hogy útjaik „végleg” szétváltak és azóta mindketten visszavonultak. Amikor azonban a híres Terrakotta Hadsereget Hongkongba hozzák, hogy a helyiek számára kiállítsák, egy mániákus külföldi gonosztevő el akarja lopni a sereget is, meg a sereg mellett kiállítandó kardot is. Persze semmi sem ilyen egyszerű, két rejtélyes fiatal ugyanis Baldie és King Kong maszkjában ellopja a kardot és a rablásról készített fotókkal elárasztják az újságokat. Albertnek és King Kongnak pedig újra „edzésbe” kell állnia, hogy egyrészt bebizonyíthassák ártatlanságukat, másrészt, hogy a Terrakotta Sereg visszakerülhessen jogos tulajdonosához, a Kínai Államhoz.


A film legnagyobb erénye a fentebb említett két „rejtélyes” fiatal történetbe ágyazása, ami rengeteg új helyzetkomikum kialakítására ad lehetőséget, amit természetesen ki is használnak, ugyanis a „régi” Ászok ahogy az kell, versenyre kelnek az „új” Ászokkal. Karl Maka és Sam Hui méltó társakat kapott, hiszen a két fiatalt a kor egyik kedvelt színésznője, Nina Li Chi, illetve Leslie Cheung játszotta, nagyszerűen, mellettük pedig több más ismert színész is bekerült a filmbe. Roy Cheung szerepeltetése egyértelmű utalás a Prison on Fire-re, a néhány évvel később az The Untold Story-val elhíresült Danny Wong is régi ismerős, akárcsak a King Kong titkárnőjét alakító Ellen Chan. A rendező, Chia-Liang Liu pedig úgy, ahogy van, kihagyta a korábbi részek autós jeleneteit, helyettük pedig telezsúfolta a filmet jó kis látványos, ám poénra vett bunyókkal, kardozásokkal, azaz csupa olyasmivel, amihez nagyon értett. A végeredmény pedig egy szórakoztató, humoros, az előző részek hagyományaihoz hű vígjáték lett, feltétlenül megtekintésre érdemes.

A sorozatról összességében elmondható, hogy ugyan szerves részét képezik a más, híres filmekre való utalások, mégsem tekinthető olyasfajta paródiának, mint mondjuk a The Spy Dad, ugyanis a „sima” paródiáktól eltérően igencsak erőteljes, egyéni karakterekkel sikerült telezsúfolni, valamint a kifigurázások mellett viszonylag korrekt sztorija is van az összes résznek. Aki pedig megnézi a két korai részt (ha még nem látta), meg fogja erősíteni, hogy Jackie Chan nagy valószínűséggel sokat merített ezen filmek eszköztárából, amikor kialakította a saját stílusát. Mindenkinek tudom ajánlani, aki néhány órás könnyed kikapcsolásra vágyik filmnézéskor, vagy szeretne egy jót nosztalgiázni, valamint önjelölt filmesztétáknak, akik ki akarják elemezni, hogy melyik jelenet melyik filmből származik. Szép hosszú listát lehet belőle összeállítani!