Ditto (Donggam) (2000)
| Ismertetők - Korea |
So-Eun (Kim Ha-Neul, akit a Dead Friend és a My Tutor Friend című filmekből ismerhetünk) diáklány egy iskolában, éppen összejövőben Dong-Hee-vel (Yong-woo Park, őt a Musa és a Shiri című filmekben láthattuk) és az első találkozásukkor nála marad egy elromlott rádió. A rádió azonban fura módon médiumként működik, amin keresztül megismerkedik a lány egy Ji In nevű otakuval (Ji-tae Yeu, Attack the Gas Station, Sympathy for Lady Vengeance), akivel meg is beszél egy személyes találkozót. Másnap kiderül, hogy különböző idősíkban vannak, hiszen a lány 1979-ből beszél, a fiú pedig 2000-ből. Aztán szépen haladva a történetben előre rájönnek a köztük levő kapcsolatra és ez mindkettőjük életére kihat, főleg a lányéra.
Ez egy nagyon szép film, érdekesen vegyítve a romantikus filmek hangulatát egy csipetnyi sci-fi beütéssel, még ha ez a beütés összesen két darab rádiónak is köszönhető. Jól eltalált történet, remek szereplőkkel és olyan karakterekkel, akiknek a helyébe könnyen beleélheti magát a néző.A sztori egyébként minden valószínűség szerint nem csak nekem tetszett, mivel Sky of love néven létezik belőle egy 2003-ban gyártott hongkongi remake is. A két film csupán lényegtelen apróságokban különbözik (ott 1984-ben él a lány és diáklázadás sincs), de a hongkongi változat szerintem kicsit populárisabb és ugyan régen láttam, de mintha a vége nem lenne olyan szépen eltalálva, mint az eredeti koreai változatnak. Ennek ellenére nem tudnám eldönteni, melyik tetszett jobban, így a sztorit ajánlom megtekintésre mindenkinek, de hogy melyik változatban, azt döntse el mindenki saját maga.
iMDB
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
» Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010)
» Instant Numa, Ultra Miracle Love Story, Oto-Na-Ri
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.







Hozzászólások
Már csak a Sky of love van hátra
Nekem ez jobban tetszett amúgy mint az Il Mare.
Azon kevés filmek egyike ahol a végén nem kapcsolja ki rögtön az ember hanem még a nevek kiírása közben elgondolkodik azon amit látott.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.