Aranyos kis kamaradarab, kevés szereplővel, ötletes sztorival és a mostanság eszelős tempóban készülő koreai filmek jellegzetességeivel.
Adva van egy, a férfiasság alsó határát éppen megütő, tutyi-mutyi borbély, aki inkább festőművész szeretett volna lenni, de a más három generáció óta élő családi hagyományt és foglalkozást kellett választania. Van a felesége, aki rettentő dögös, de csak azért ment hozzá férjéhez, mert az öngyilkossággal fenyegetőzött elutasítás esetén. És van egy mindenre elszánt, hidegvérű, de még a 60-as évei elején is roppant karizmatikus zsaroló, aki birtokában van borbélyunk legféltettebb titkának, és persze egyre több és több pénzt szeretne kicsikarni magának. A felállás egyszerű, a végkifejlet azonban jóval bonyolultabb.
Kezdem a rosszal. A forgatókönyvön nem ártott volna dolgozni, de legalábbis elgondolkodni. Amit a végén csináltak, az teljesen nonszensz és értelmetlen, de meggyőződésem, hogy sokaknak tetszeni fog. Nem akarom lelőni a poént, de annyit elárulhatok, hogy a manapság divatos végkifejletet követi, legalábbis amit a koreaiak pakolnak minden komédiájuk végére. Na, de ne a végén kezdjem. A film egyik nagy erénye a látvány, ami viszont a mai koreai filmek erőssége. Pengeéles képek, gyönyörűen megkomponált színek, és jól használt filterek. Emellé kapcsolódik egy jól kitalált stílus, gyakorlatilag a borbélyüzlet belső terének kialakítása, ami az egész filmre rányomja bélyegét, hiszen a jelenetek nagytöbbsége ott játszódik. Nagyon jó az a művészi kifinomultság, az a letisztult, minimalista sznobizmus, ahogy hősünk berendezte kis szalonját. Pepita, sakktábla mintás padló, fekete bőrkanapé, króm szemetes és a hatalmas tükrök. Szintén fekete-fehér feszület a falon, felette a felirat: „The customer is always right”. Ja, és hi-fi torony, amin csak klasszikusok mennek – mert abba nincs szöveg. Ebbe a környezetbe helyezkednek a nem túl eredeti, de nem is nagyon elcsépelt karakterek, akiket a színészek nagyon jól alakítanak. Szóval minden klappolna, nagyon kellemes atmoszféra, könnyed, nem megerőltető dramaturgia, csak az a forgatókönyv, azon tényleg dolgozhattak volna még. Talán a film mellett szól és csökkenti e hibát, hogy a rendezőnek ez volt az első filmje. Később mindenképpen érdemes lesz rá odafigyelni.
Nem akarok senkit elriasztani, meggyőződésem, hogy a filmet lehet szeretni, és biztos vagyok benne, hogy sokaknak jobban fog tetszeni, mint nekem, de engem mindig nagyon bosszant az, ha valamiben sokkal több van, mint amit végül kihoznak belőle.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.