Kezdjük egy önvallomással. Jómagam igencsak alacsony elvárásokkal ültem le eme film elé, aminek okai között egy nem éppen pozitív kritika, a kissé röhejes poszter és a megjelelölt műfaj (horror) is megtalálható volt. Ezeken kívül semmit sem tudtam róla, így az első percek folyamatos meglepetései után teljesen magával ragadott. Másnap kicsit utánanéztem a filmnek és már azt is tudom, miért...

 

A történetre felesleges túl sok időt pazarolni, hiszen a horrorok kliséi szerint zajlik. Egy első látszatra békésnek tűnő kisvárosban, Sameri-ben rejtélyes halálesetek történnek, ami a bűnmentes város büszke címet birtokló településen felettébb kínos. A nyomok azt mutatják, hogy egy óriásira nőtt vaddisznó a ludas, ráadásul a helyi rendőrség pont ekkor kap erősítést Szöulból, így minden simának tűnik. Persze a röfi keményebb falat, mint gondolták.
Állítólag az ősi koreai népmesék között szerepel ez a történet, amit egy kicsit feltuningoltak azért, hogy a mai néző számára se legyen unalmas. A röfi már nem mitológiai lény, hanem a japán megszállók mesterkedéseinek maradéka, az igazi nagyvad. Mégis, a Chaw-ban messze a legérdektelenebb és egyben leggyengébben kivitelezett szereplő maga a vaddisznó.
A röfi, aminek kidolgozottsága kevés ahhoz, hogy egy komoly produkcióba bekerüljön, mosolyt csal már az elején az arcokra, amikor még „rejtegetik”, azaz mindig a növényzet mögül látjuk, aztán még röhejesebbé válik akkor, amikor a maga valójában megjelenik. Az animációja kidolgozatlan (de ne felejtsük el, hogy a véresen komolyan vett Gazdatest szörnyikéje sem volt tökéletes), amikor azt mutatják, hogy mit lát, az valahonnan már ismerős, ellenben a hangját meglepően jól eltalálták. Pont ebben a röhejes voltában illik azonban tökéletesen bele a sztoriba, a maga abszurditásával tökéletesen illeszkedik a többi szereplő közé. Akár egy űrből jött, vagy éppen mutáns fantázialény (á la Gazdatest), akár egy ember (á la Memories of Murder) lenne a helyében, megtörné a hangulatot.
Kár, hogy rajtam kívül valószínűleg mindenkit a röfi érdekel ebben a filmben. Ez a sztori csak látszólag horror, ugyanis a fekete komédia a lényege, a kisarkítottan is tökéletesen kidolgozott karakterek, a koreai filmekben imádnivalóan ábrázolt kattant vidéki emberek, az állandó konfliktushelyzetek és a legváratlanabb helyeken feltűnő poénok. Elég hamar emlékeztetni kezdett az egész a 2004-es Sisily 2km-re, amit mind a mai napig a legjobb koreai vígjátéknak tartok. A hasonlóság pedig nem véletlen, hiszen ugyanaz az úriember, bizonyos Shin Jeong-won rendezte mindkettőt. Shin fantasztikus karaktereket képes megalkotni, ki másnak jutna eszébe ilyen magától értetődően kitalálnia a kleptomániás nyomozót, a beszari vadászt, vagy éppen az álomvilágban élő biológuslányt?
Shin korábbi produkciója mellett bizonyos szempontból még Johnnie To Running Out of Time 2-jéhez lehet hasonlítani. Akárcsak ott, úgy itt is az adott műfaj jellegzetes kliséi vannak kifigurázva, folyamatos iróniával, enyhe túlzásokkal tálalva, hogy ahol a néző máskor izgul, most lássa, mennyire mulatságos is mindez valójában. Az egésznek pedig méltó lezárása a stáblista, ahol az idétlenül vigyorgó főszereplők hűen szemléltetik, mennyire is kell ezt a produkciót komolyan venni.

iMDB