A Frozen Flower (Ssanghwajeom) (2008)
Hamisítatlan királydráma, annak minden kellékével. Ami hiányzott a közelmúlt kosztümös koreai blockbustereiből, az mind megtalálható a tavaly december 30-án bemutatott A Frozen Flower című szuperprodukcióban. Sőt, még annál is több. A film ugyanis sokkolja a korábbi filmekhez szokott közönséget - egész egyszerűen ennyi (és ráadásul ilyen nyílt) ágyjelenetet koreai közönségfilmben eddig még nem lehetett látni.
Már a film előtt egy hónappal bemutatott, szintén kosztümös-romantikus Portrait of a Beauty is merésznek számított a blockbusterek között egyes ruhátlan jeleneteivel, erre most az A Frozen Flower még rátett egy lapáttal. Koreában (ahol a felnőttfilmek készítése és forgalmazása egyébként illegális) ritka nagy népszerűségnek örvendenek az erotikus töltéssel is bíró romantikus alkotások, lehetőleg némi meztelenkedéssel fűszerezve. Amíg azonban a súlytalan B-kategóriás filmek építettek már erre korábban is, közönségfilm eddig még nem merészkedett el ilyen messzire.
Ami a cselekményt illeti, a kiindulási pont egy bizarr szerelmi háromszög, amiben van annyi potenciál, hogy a viszonylag hosszú, 142 perces játékidő alatt is képes legyen teljesen lekötni a nézőt. Ez mindenképpen az A Frozen Flower javára írható, főleg a szintén hosszú, de részleteiben néhol reménytelenül unalmasra sikeredett korábbi kosztümös filmek fényében (lásd Hwang Jin-yi, vagy The Divine Weapon).
Seregből seregbe: a főszereplő Jo In-Seong-nak egy ideig biztosan ez volt az utolsó filmje, mert ha nem is testőrparancsnokként, de vadászpilótaként megkezdte 25 hónapos (!) kötelező sorkatonai szolgálatát.
A három színész ideális választás volt, még akkor is, ha közülük egyedül a női főszereplő, a főleg sorozatszínészként ismert Song Ji-hyo nyújt kifogástalan alakítást a jéghideg mongol hercegnő, a királyné szerepében. A két férfi főszereplő, királyként Joo Jin-mo (Musa, 200 Pounds Beauty) és testőrparancsnokként a már említett Jo In-Seong (The Classic, A Dirty Carnival) viszont "csak" kellően hiteles játékkal szolgál, filmélményt nem rontó módon mindössze egy-egy pillanatra esnek ki szerepükből.
Nem ilyen pillanat (egyetlen) intenzív csókjelenetük, ami az ilyesmivel aztán végképp nem találkozó koreai nézők közül valószínűleg sokkolt néhányat.
A díszlet magától értetődően (elvégre koreai filmről van szó) tökéletes, utoljára a Curse of the Golden Flower-ben lehetett látni ilyen palotabelsőket. Éles a kontraszt a többi, főleg a Csoszon-ház idejében játszódó alkotás díszleteihez képest, a kínaiaktól jobban függő Korjok öltözködésén, valamint az építészetük és lakberendezésük terén még igen hangsúlyosan tetten érhető a kínai behatás.
Egyes források totális fikcióként írják le, mások megtörtént események feldolgozásaként hivatkoznak a cselekményre. Mi az igazság? Jó szokásukhoz híven a koreai filmesek ismét valós történelmi tényeket tálaltak kicsit(?) másként, jelen esetben messze nem olyan durva módon, mint ahogyan tették azt a már említett Portrait of a Beauty-ban. Rögtön szimpatikus, hogy nem nevezik nevén az uralkodópárt, így a közönség nem kapcsolhatja majd akaratlanul is a kitalált történetet a valós király személyéhez. A film végén azonban, a stáblista hátterével egyértelműen beazonosíthatóvá teszik az 1351 és 1374 között regnáló Kongmin királyt.
A film jobb megértése végett néhány háttérinformáció a korszakról. A XIV. század közepén járunk, a Koreát uraló Korjo-dinasztia (Goryeo-dinasztia, 918-1392) végóráiban. A változások időszaka ez, a filmbéli Kongmin király halála után 18 évvel vége a Korjok hatalmának, és jönnek a Csoszonok (Csoszon-dinasztia, másnéven Joseon-dinaszita, 1392-1897).
Korea, illetve a névadó Korjo, ahogy azt a dinasztia után emlegették, a Kínát éppen uraló mongol Jüan-ház bábja. A Jüanok egyre kevésbé szimpatizálnak Kongmin királlyal, aki reformjaival elég sok ellenséget szerzett magának odahaza is, egyes vidékeket rablóbandák uralnak, és akkor a be-betörő japán kalózokról még meg sem emlékeztünk. Kongmin király mongol hercegnőt kapott a Jüanoktól feleségül (ami nem feltétlenül szerencsés, lévén a mongol Jüanokat rögtön váltja a Ming-dinasztia a szomszédban), akit szenvedélyesen szeretett. Annyira, hogy bár sehogy sem sikerült örököst prezentálniuk, mégsem volt hajlandó második feleséget hozni a házhoz.
Hiába esett teherbe végül a királyné, belehalt a szülésbe, a rég várt gyermekkel együtt. Bár második feleséget nem volt hajlandó elvenni a királynéra való tekintettel, Kongmin több ágyast is tartott, köztük a személyi testőrségeként funkcionáló pár fiatalembert is. Egyikük azonban viszonyt kezdett a király egyik (női) ágyasával, ami kiváltotta a felesége halála óta labilis idegállapotú király haragját. Hogy a fiatalember mentse bőrét, pár társával együtt álmában végzett az uralkodóval.
Ezek után csoda-e, ha a Jüanokat váltó Mingek a szomszédból igencsak gyanúsan méregették a trónra ültetett 11 éves U királyt (másnéven Woo), lévén nem voltak egészen bizonyosak a Kongmin egyik ágyasától született fiúcska származásában.
A történetet a Korjokat követő Csoszonok évkönyvei jegyezték le, és érdemes fenntartással kezelni, hiszen a krónikások a Csoszon hatalomátvétel legitimálását akarhatták láttatni a Korjo-ház megkérdőjelezett erkölcsével.
Eddig a gyorstalpaló törióra. Az örökös hiányát, mint a probléma forrását, a film készítői is beleszőtték történetükbe, de ha azt hisszük, hogy ezt a sztorit nem lehet kicsavarni és még jobban megkeverni, akkor alaposan alábecsüljük a rendező és forgatókönyvíró Yoo Ha fantáziáját. Tessék kapaszkodni, az örökös hiányát leszámítva az előző bekezdés gyakorlatilag egyetlen sornyi spoilert sem tartalmaz...
Mit is lehetne felróni Yoo Ha-nak? Néhány apróságot, ami szőrszálhasogatásnak tűnhet elsőre. Az egyik a filmzene. Minden a helyén van, de ahhoz, hogy a kosztümös filmek koreai zsinórmértéke legyen az A Frozen Flower, hiányzik egy Shigeru Umebayashi (A Repülő Tőrök klánja) kaliberű zeneszerző. Erre persze csak utólag döbbenhet rá az ember, amikor kezd kikerülni a film hatása alól, és próbálja józanul végiggondolni és elemezni a látottakat.
Érdemes lett volna a héroszi túlzásokat kerülnie egyes kulcsjelenetekben, mert a saját szívből kihúzott kard utáni lépések és a hosszas agónia már a tudományos-fantasztikus filmek határait feszegetik.
A különleges királyi testőrséget szándékosan 180 cm magas színészekkel töltötte fel a rendező, ugyanakkor nem használta ki az ebben rejlő lehetőségeket. A fél - egy fejjel alacsonyabb tömegből kimagasló vitézek látványa vizuálisan megerősíthette volna a válogatottság sugallta képet.
A sor még folytatható, de ismétlem, ezek apróságok, amik első nézésre fel sem tűnnek, és semmit sem vonnak le a filmélményből.
Amikor feltűnik a stáblista, és megjelenik a filmbéli festmény megfakult mása, jusson eszünkbe Kongmin király. Ha más nem is, annyi bizonyított tény, hogy a Korjo korszak egyik legtehetségesebb festőjeként is jegyzett uralkodó több, mint hatszáz évvel ezelőtt valóban megfestette azt a bizonyos, máig megtekinthető képet.
És ezzel ér össze Koreában a kitalált romantikus mese és a történelem.
Hozzászólások
?
Nálam ez húzta le nagyon az élvezhetőséget, meg talán még a csatajelenetekb e lehet belekötni, amiknél szokás szerint itt-ott a wuxiákat próbálták megidézni, de szokás szerint a vágásokkal próbálták feldobni a nem túl magas színvonalú koreográfiákat. No de nem teremnek minden bokorban Ching Siu-tungok és Donnie Yenek...
Szóval a hasonló koreai blockbusterekné l jobb, de azért remélem, nem ez lesz a top3 koreai film egyike idén, tudnak ők ennél jobbat is!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.