Portrait of a Beauty (Miin-do) (2008)
2009. március 02. hétfő, 02:47 | 
Írta: Gianni | 
| 
| 
| Ismertetők - Korea |
A gyönyörűen fényképezett, a szexualitást és a női testet a koreai mainstream médiában eddigi legkendőzetlenebb formában megjelenítő kosztümös film korhatáros besorolása ellenére lett igazi közönségsiker. A helyi viszonyok fényében ez azért meglepő, mert az ország lakói kifelé meglehetősen (ál)szemérmesek, mondhatni konzervatívak. És míg a '70-es években a rendőrök még mérőszalaggal ellenőrizték az utcán a miniszoknyák hosszát, és míg a túl szexisnek találtatott videoklipeket mondvacsinált ürüggyel a mai napig cenzúrázzák, addig a Miin-do szinte mindent megmutat, amit egy mozifilm megmutathat.
Éppen ezért támadják művészettörténészek és akadémikusok nem csak a készítőket, hanem az egész helyi filmipart, mondván a történelmi tények folyamatos elferdítésével, és azok hitelesként történő tálalásával felelőtlenül hozzájárulnak ahhoz, hogy a fals információk megragadjanak a nagyközönség fejében.
Érthető okokból a világon mindenhol kiszínezik a történelmi filmek cselekményét, azonban jelen koreai esetben mértékét úgy képzeljük el, mintha egy nagyköltségvetésű magyar produkció először sorozat, majd egészestés mozifilm formájában bepillantást adna mondjuk Madarász Viktor munkásságába, meglesné a Hunyadi László készítése közben, és mellékesen elhunyt fivére helyét férfiruhában átvevő nőként mutatná be. Mivel a festőről mindenki hallott, a képet mindenki látta, így képzelhető, hogy az életéről közelebbit nem tudó tömegek egy része ez utóbbi helycserét is készpénznek venné, egy másik része pedig legalábbis elképzelhetőnek vélné.
Ez a helyzet most Koreában. Az 1758-ban született Sin Jun-bok-ot, művésznevén Hyewon-t, a Csoszon-dinasztia (Joseon-dinasztia) három legnagyobb festőművésze között tartják számon. Apja és nagyapja is udvari festő volt, a nemesi családban ez a cím apáról fiúra szállt. Hyewon munkásságát a realisztikus ábrázolásmód jellemezte, és korának hétköznapjait megörökítő festményeiről ismert.
Valamint erotikus töltetű képeiről. Udvari festőként megengedett (sőt, talán elvárt is) volt az erotika finom ábrázolása, ám ő minden korábbinál direktebben ragadta meg a témát, ami - talán csak ürügyként - indokot szolgáltatott a Királyi Festészeti Akadémiáról, a Dohwaseo-ból történő eltávolítására. Kegyvesztetté vált, és végül kiutasították az udvarból, további sorsa bizonytalan.
Egyik ilyen, a maga korában vitatott képe Koreában ma nemzeti kincs, ahol az ország egy 307 tételből álló listán jegyzi a nemzet legfontosabb kulturális örökségeit. (Első helyén a 2008-ban leégett Nam De Mun áll, Szöul városfalának egykori déli kapuja.)
Hyewon személye és története önmagában is elegendő forrásanyagul szolgálna egy látványos kosztümös filmhez, és könnyű belátni, hogy a szerepcserét elhagyva is kivitelezhető lett volna a cél, egy korhatáros közönségsiker készítése. A lányregényekbe illő fordulat természetesen megállná a helyét bármilyen fiktív történetben, kár, hogy jelen esetben a stáb hatásvadász módon, a tények ilyen durva manipulálásával érezte biztosnak a bevételt. Hyewon ugyanis minden kétséget kizáróan férfi volt, ezért joggal kifogásolható a festő 'meséjének' és a valóságban is létező, múzeumokban őrzött, a mai napig látható remekműveknek olcsó összemosása.
Annyira azért nem is olcsó. Tisztességes méretű költségvetés szükséges egy történelmi film hiteles, korhű világának megteremtéséhez, amit itt a legnagyobb koreai szórakoztatóipari cég, a CJ Entertainment biztosított. A végeredményre pedig nem lehet panasz. Amíg a hasonló koreai produkciók (például a 2007-es Hwang Jin-yi) esetében sokszor egy steril, skanzen-szerű díszletváros adja a cselekmény hátterét, addig a Miin-do helyszínei ennél jóval reálisabb, élettel teli, lüktető képet mutatnak.
Ráadásul a kamera szeret elidőzni egy-egy utcaképen, befogni minél több részletét, számtalan foglalkozást és hétköznapi tevékenységet megmutatni, néha már-már dokumentarista stílusban. (A pikáns részek kivágásával ideális országimázs videó lehetne belőle.)
Ehhez még jönnek a színpompás kosztümök, valamint az elengedhetetlen, jó értelemben giccses képsorok kalligráfiával, piros pipacsokkal teli réttel, gyönyörű kiszengekkel (a gésákhoz hasonló szórakoztató hölgyek), és a királyi udvar hivatalnok- és szolgaseregével; ráadásként szentimentális aláfestő zene, kajagummal (gayageum) bőven kísérve.
Együtt akár egy megelevenedett képeskönyv - a hardcore Korea-rajongók biztosan, az országgal szimpatizálók pedig nagy valószínűséggel szerelmesek lesznek ebbe a filmbe.
Az ízlésesen tálalt erotika azonban a játékidő indokolatlanul hosszú részét teszi ki, koreai filmeket nézve nincs erre felkészülve az ember, ráadásul néhol elég öncélúnak is tűnik.
Eredeti cím: 미인도 (Mi-in-do)
Alternatív cím: Beauty Island
HanCinema
imdb
Hozzászólások
DE csak tetszett már túl művészi volt de azért a végén sírtam
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.