2008 leginkább várt koreai filmje vitán felül Kim Ji-Woon nevéhez fűződik, aki korábban már olyan alkotásokkal öregbítette a félsziget filmeseinek hírnevét, mint a 2 Nővér és az A Bittersweet Life. Ahogy az az óriási várakozást kiváltó alkotások esetében lenni szokott, természetesen nem tud megfelelni nekik, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy legalább elemeiben ne lenne zseniális. Ez az elem ezúttal a téma és a műfajválasztás, ami egyenesen tanítanivaló.

Már a cím is egyértelmű utalás Sergio Leone híres spagetti westernjére, A jó, a rossz és a csúfra, aminek a szinopszisából is merítettek a készítők, ám nincs szó semmiféle remake-ről. A sztori egy kincsestérkép körül bonyolódik, ami egy vonatrablás során kerül a kissé fura fizimiskájú Yoon Tae-goo kezei közé. Természetesen a térképre (és annak keresőire) mások is pályáznak, többek között a brutális és kíméletlen Park Chang-yi, valamint a fejvadász Park Do-won, a különféle hadseregekről nem is beszélve.


Mint fentebb már említettem, a film legerősebb eleme a western klisék beemelése az 1930-as évek Mandzsúriájának világába. Mivel jó 70 évvel járunk a vadnyugat korszaka után, így nem kelt meglepetést a gépesített katonai alakulatok, valamint az oldalkocsis motor látványa sem, azt leszámítva, hogy eddig nem tartotta ezeket senki sem western kellékeknek. A „hagyományos” összetevők közül megtalálhatóak az „indiánok”, ezúttal kínai szabadcsapatok képében, a hadseregek (vannak japánok és koreaiak is), a revolveres és puskás hősök, a pisztolypárbajok, vonatrablás, lepusztult koszfészek városkák, stb. stb.


Már ez a magától értetődő természetesség, ahogy mindezt megvalósították és beleültették a vadnyugattól eddig teljesen különbözőnek gondolt világba, elegendő ahhoz, hogy megérje végignézni az egyébként elég hosszú, több mint 2 órás filmet. Ezzel szorosan összefügg a látvány, ami az utóbbi évek koreai blockbustereihez hasonlóan tökéletes, az operatőrök minden követ megmozgattak azért, hogy minden egyes jelenetben minden a helyén legyen. A maguk lepusztultságában is gyönyörűek a sivatagos helyszínek, amik valahogy túlságosan is tiszták időnként, nem száll a por úgy, mint számítaná a néző, a helyenként felhasznált számítógépes trükkök is egész jók lettek, az olyan apróságokról, mint a kosztümök, már szinte szót sem érdemes ejteni.


Sajnos azért a produktum nem hibátlan. A történet elég vékonyka, így a 135 percet bőven feltöltötték hosszas lövöldözésekkel és üldözésekkel, viszont még ebbe a nem túl vastag forgatókönyvbe is kerültek bele logikátlanságok és furcsaságok. A térkép hollétével időnként még a stáb sem volt tisztában, nemhogy a szereplők, a végjáték pedig a korábbiak fényében némileg csalódást kelt. Ráadásul túlzásba vitték a sokszor céltalan erőszakot, ami talán nem illik bele ebbe a műfajba. A történet humorát és főleg Song Kang-ho karakterét sem övezte egyértelmű elismerés, mondván, hogy a rendező újra ugyanabba a skatulyába húzta bele Korea egyik legnépszerűbb aktorát, mint korábban a Memories of Murder, vagy éppen a The Host alkotói tették. A másik két főszereplő közül Lee Byung-hun ezzel a karakterrel végre kiszabadult az általában ráosztott szépfiú jófiú szerepből, míg Jung Woo-sung pont ellenkezőleg, végre belekerült egy ilyenbe. Véleményem szerint mindhárman remekelnek, bár a fentiek tükrében Song valóban nem nyújt túl sok újat.


Mindezekkel együtt is a film feltétlenül érdemes a figyelemre, a forgatókönyv hibáit, valamint a sokszor „hát ezt most miért kellett?” érzést kiváltó erőszakos jeleneteket bőven ellensúlyozza a látvány és a hangulat, valamint a számtalan elborult apró ötlet, amivel újat hoztak a western műfajába. További érdekesség, hogy végre egy akciófilm, amiben egyáltalán nincs semmiféle szerelmi szál, ami megtörné a sodró tempó lendületet. Ha mindig ezt a színvonalat produkálná a koreai filmipar, nem lenne okunk panaszra!

iMDB