belépés∆

Beautiful (Arumdabda) (2008)

Beautiful (Arumdabda) (2008)

Kim Ki-duk úgy látszik, megtalálta a saját utódját és egyből lehetőséget is teremtett a számára, hogy megmutathassa képességeit. A feltörekvő tehetség neve Jeon Jae-hong, aki 2007-ben a Fish című rövidfilmmel mutatkozott be a közönségnek. Közös munkájuk alapötletét Kim vetette papírra, aki ezúttal producerként is segédkezett a forgatás során, míg a forgatókönyvet és a rendezést Jeon vitte véghez. A végeredmény pedig olyan, hogy akár Kim Ki-duk is készíthette volna...

Beautiful (Arumdabda) (2008)

A történet középpontjában Eun-young, egy fiatal nő áll, akinek szépsége valóságos átok a számára, ugyanis a nőktől folyton féltékeny pillantásokat, a férfiaktól pedig kéretlen udvarlásokat kap. A törékeny lelkiállapotú lány pedig nem egészen önszántából ugyan, de egyik pillanatról a másikra elindul lefelé a lejtőn.

Beautiful (Arumdabda) (2008)

Mint Kim filmjei általában, úgy a Beautiful sem a könnyed szórakozást és kikapcsolódást nyújtó alkotások közé tartozik. Kemény, naturális és helyenként húsbavágó, de pont ezek miatt hat valóságosnak. Instabil lelkiállapot, nemi erőszak, bulimia és anorexia, a záró csavar, valamint egy elejtett mondat (valami olyasmi, hogy a szépség végzet) fűszerezi a történteket, jól eltalált összhangot alkotva. Az egyik legnépszerűbb gyorséttermi lánc termékei számára viszont negatív reklámként szolgál, helyeként már-már gusztustalan módon. Az egyik fő kérdés pedig, hogy honnantól kezdve számít egy jóakaró zaklatónak, néminemű hasonlóságot mutat a japán Kikareta onna dilemmájával, bár jóval kevésbé pornográf nézőpontból szemléltetve.

Beautiful (Arumdabda) (2008)

Akárcsak a történetvezetést tekintve, úgy technikai téren is hűen követi mesterét a fiatal rendező. A beállítások, a kameraszögek, a kevés párbeszéd, a képi világ mind-mind Kim korábbi alkotásaira emlékeztetnek. Tulajdonképpen ez az, amit leginkább fel lehet róni hibaként Jeon munkájával szemben, hogy teljességgel hiányzik belőle az egyéniség, a nézőben leginkább az merül fel, hogy amit lát, az egy Kim Ki-duk "light" történet.

Beautiful (Arumdabda) (2008)

A történet hangulata és naturalizmusa egyébként Kim az ezredforduló környékén forgatott drámáival mutat rokonságot, az újabbkeletű, már inkább a művészi vonalat előtérbe helyező alkotásainak szépsége hiányzik belőle. Ez természetesen nem baj, hiszen Kim legerőteljesebb produkciói pont abban az időben készültek (lásd Rosszfiú, Address Unknown).

Beautiful (Arumdabda) (2008)

A Beautiful abban is rokon Kim filmjeivel, hogy akárcsak azokról, úgy erről is elég nehéz hosszas ajánlót írni. Akit érdekelnek Kim munkái, annak úgyis elegendő információ a rendező neve és az, hogy részt vett a film munkálataiban, aki pedig még nem látott tőle semmit, annak hiába is ecsetel az író bármit hosszasan. Lehetne írni a színészek játékáról, de nem érdemes (jók), a nevük pedig úgysem mond semmit (Cha Soo-yeon és Choi Myeong-su, egyikük sem túlságosan ismert egyelőre). Inkább arra buzdítanék mindenkit, hogy nézze meg a filmet, a mostani koreai felhozatalban ugyanis mindenképpen a színvonalas darabok közé tartozik még úgy is, hogy leginkább Kim Ki-duk utánérzésként hat.

iMDB


Trailer

Hozzászólások   

#1 Guest 2008-09-30 20:54
Kicsit olyan érzésem volt, mintha a tanítvány (a rendező) megpróbálna mestere nyomdokában járni, de csak botladozva tudja követni, mert se saját stílusa nem alakult ki (még?), se utánozni nem tudja őt (még?). A téma és az alapötlet amúgy nagyon jó, de az meg nem a rendező érdeme. A színésznő szerintem nem illik a szerephez, nem találtam gyönyörűnek, pedig ide bizony kellett volna a feltűnően szép külső, bár színészi képességeit nem vitatom. Szóval számomra nagyon felemás az összhatás.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

School in the Crosshairs (Nerawareta gakuen) (1981)

School in the Crosshairs (Nerawareta gakuen) (1981)

School in the Crosshairs (ねらわれた学園) (1981)iMDBVolt régen egy olyan filmes műfaj, amit magyarul ifjúsági filmnek neveztek és nemcsak idehaza, hanem szerte a világban népszerű volt, többek között Japánban is. Mára ezek a történetek kimentek a...

Samurai Spy (Ibun Sarutobi Sasuke) (1965)

Samurai Spy (Ibun Sarutobi Sasuke) (1965)

  1614-et írunk. Sasuke Sarutobi 14 éve járja Japán útjait, mint hírszerző. Jelentéseket küld, amikre nem kap választ. Klánurának szándékait nem ismeri. Elege van mindenből, csak békére vágyik. A Toyotomi klán még mindig uralja Osakát és...

Kung Fu Dunk (Gong fu guan lan) (2008)

Kung Fu Dunk (Gong fu guan lan) (2008)

Sportfilm, manga adaptáció és Jay Chou. Volt már egy hasonló próbálkozás 2005-ben, mégpedig az Initial-D, ami személy szerint nekem tetszett, bár voltak benne elemek, amik kifejezetten irritálóak voltak, elsősorban Jay Chou, akinek a színészi képességei...

The Avenging Fist (Kuen Sun) (2001)

The Avenging Fist (Kuen Sun) (2001)

Rendezte: Wai Keung Lau, Corey YuenIMDb A messzi jövőben Nova (Lee-Hom Wang) és ikerhúga Erika (Gigi Leung) gondtalanul élik a jövőbeli tínédzserek életét: bandáznak, szórakoznak, utcai harcviadalokon vesznek részt. Összebarátkoznak Iron Surfer-rel (Stephen Fung), és...