Ázsiafilm

Olvasva a címet és elnézve a posztert, gondolom senkinek sem okoz nehézséget, hogy felvázolja magában röviden - még akár így látatlanban is - ennek a koreai filmnek a cselekményét. És nem is téved sokat, aki megteszi. A csak a már jól bejáratott kliséket használó készítők összehoztak egy újabb tucat-vígjátékot, ami semmiben sem különbözik hasonszőrű társaitól. Nem emelkedik ki közülük és éppen csak 120 percnyi szórakozást nyújt, semmivel sem többet. Említésre méltóvá az a mód teszi, ahogyan K Nagyi alakját életre keltik a vásznon.

Nyugaton egy idős karakter, ha netán valami véletlen folytán főszerepet kap, akkor biztos, hogy legalább egy kis időre szenilis futóbolondként jelenik meg, és a pohárban vigyorgó műfogsorához beszél. De nem itt. Emberi méltóságában nem megalázva, a társadalom teljes értékű tagjaként jelenik meg, és lehet belőle szórakozató figura úgy, hogy hasraesős poénokról szó sincs.

Persze ebben nincs semmi meglepő, hiszen legalább Konfuciánusz óta az egész távol-keleti gondolkodásmódot áthatja az idősek tisztelete. Eszébe nem jutna senkinek a kora miatt kifigurázni egy öregembert. A nagyi szerepében zseniális Nah Moon-hee (The Quiet Family), pont olyan, mint bármelyik hétköznapi nagymama. Míg azonban a Csepcsányi néni a harmadikról jól bánik a fakanállal, addig K Nagyi lazán elboldogul a digitális fényképezőgéppel, és legalább olyan sebesen ír sms-t, mint amilyen gyorsan kavargatja a rántást. Tipikus high-tech mami, menetfelszerelése között jól megfér a mindenttudó mobil és az elektromos sokkoló. Két lábbal áll a földön, négy gyereket nevelt fel, miközben titkos csirkés-rizses levesreceptjével megalapozta kifőzde-láncának alapját. Milliomos létére a mai napig beáll a pult mögé, főz, kiszolgál, viszi a boltot, és jótékonykodik nyakló nélkül.
Látszólag ideális célpont három pénzszűkében lévő balfácán számára, akik úgy vélik, az ártani egy légynek sem képes öregasszonnyal csak elbírnak. Hogy ez messze nem ilyen egyszerű, azt pedig nagyon hamar megtapasztalják.

Nem kell sodró lendületű macska-egér játékra gondolni. A film, mint ahogyan az idős hölgy is, mindvégig szolid és visszafogott (talán egy-két jelenetet leszámítva), pont olyan, mint amilyen a való életben is lenne. Ez az emberi léptékű, realista megjelenítés adja a film báját, és ez ellensúlyozza azokat a bosszantó hibákat, amik a sorozatban készült koreai vígjátékokat hosszú ideje jellemzik. Aki látott már száz ilyet, az talán túlteszi magát azon, ha a szórakoztató történet ellenére úgy érzi, hogy ebből bizony sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni. Aki koreai vígjátékok esetében erre már nem képes, az inkább kerülje.

Hancinema