Ázsiafilm

A Rainbow Eyes rendezője, Yang Yoon-ho (Holiday, Fighter in the Wind), mikor először beszélt új filmjéről, kicsit szégyenlősen fejtette ki az őt kérdező riporternek, hogy valójában nem sok jóra számít a jegypénztáraknál. Magyarázatként ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a forgatókönyvbe egyszerűen beleszeretett, de tudta azt, hogy nem lehet belőle kasszasikert csinálni. Pusztán művészi ambícióból és természetesen hivatástudatból mégis leforgatta a filmet és szerencséjére nem lett igaza. A nézők igenis vevők voltak munkájára, ami pedig egy nagyszerűen sikerült, jól kidolgozott és fordulatokban gazdag kommersz thriller lett.

A film valójában három elemből lett gyönyörűen összegyúrva: másfél rész krimi, másfél rész thriller és egy rész romantikus dráma. Ez utóbbitól nem kell megijednie az előbbi kettő rajongóinak, simán belefér és nagyon átélhető. A krimi részhez kell természetesen egy rendőr, aki magán hordozza a koreai filmekben szereplő kollégáinak minden vonását: fiatal, életunt és nagyon kemény. A thriller részhez kell egy gyilkos, aki lehetőleg sorozatban öli áldozatait. Róla nem mondanék semmit, mert egyes olvasók nyilván a sírba kívánnának, de annyit mégis, hogy ténykedésének alanyai homoszexuális férfiak, bár ez nem biztos. A romantikához pedig kell egy férfi és egy nő: előbbi a már bemutatott zsaru, nőből meg van kettő (lásd plakát). Na, már most. Egy jó thrillerhez ezeket a szálakat kell úgy összegyúrni, hogy egyetlen szőrszálhasogató néző se tudjon belekötni, de ne is terheljük le túlzottan a publikumot, ne legyenek benne logikai és dramaturgiai bukfencek és mindemellett legyen hatásos.

Yang Yoon-ho-nak ebben szerencséje volt. A több szálon futó történet és a csavaros forgatókönyv minden eleme stimmel, megvan a „Huhh, azannya!” érzés a nézőben, aki ha egy kicsit viráglelkűbb, még el is pityeredik a végén, bár hozzá kell tennem, nem tiszta lelkiismerettel. Mire ugyanis kibogozódnak a szálak egy igen meglepő végkifejletet és egy kiszámítható, de mégis sajátos katarzist kapunk. Apróságokba ugyan bele lehet kötni, de ahogy írtam, ez egy közönségfilm, ennyit el lehet neki fogadni.

Hogy a film tényleg szerencsecsillag alatt született, arra azonban a legjobb bizonyíték a szereposztás. A főszerepet alakító Kim Kang-woo (The Cost Guard, Tazza: The High Rollers, Silmido) ugyanis a 2007-es év egyik legsikeresebb koreai sztárja előző filmjének, a Le Grand Chef-nek köszönhetően, mely egyrészt a tavalyi év második legnagyobb sikere lett, másrészt a színész megkapta érte a Torontói Filmfesztivál legjobb színész díját. A Rainbow Eyes a fesztivál után került vetítésre, a nézősereg, mintegy két és fél millió ember, pedig tódult a mozikba.

A film, mely a Grimm testvérek Hansel és Gretel című történetét veszi alapul, koránt sem tündérmese. Sötét hangulatú, zaklatott (a folyamatos kameramozgás, gyorsítás-lassítás és a sok szűrő használata nyilván sokakban ellenérzést kelt majd) és okosan kivitelezett munka. Aki ismeri a rendező korábbi munkáit, az se tántorodjon el, ezúttal  - nyilván szerencsével – sokkal jobb filmet hozott össze.