Ázsiafilm

IMDb  

Főhősünk, Jinha Kínában él a mongol uralom alatt, amikor is gyerekként megmenti Sullie-t, akivel azután barátok lesznek, majd amint azt az életkoruk lehetővé teszi, egymásba is szeretnek. Sajnos azonban gyökeresen eltérő családi hátterük nem engedi, hogy maguk döntsenek sorsukról, így történik, hogy Sullie-t, magasrangú katona apja szolgálónak adja, ezért kénytelenek fájdalmas búcsút venni egymástól. Jinha természetesen nem nyugszik bele sorsába, és elindul, hogy kiszabadítsa Sullie-t, mindebben segítségére van a különleges kard technika, amit csak ő és családja ismer. A lány ezalatt némi rábeszélés hatására férjhez megy…

Woooww a legendás harcos!! Wuxia-s stílusú hatalmas kardos csaták, remek zene, szórakoztató alaptörténet!! "Ez biztosan jó film lesz" - gondoltam magamban. Tévedtem. A trailerben több érzelmi töltés van, mint az egész filmben. Már itt az elején elárulom, hogy tulajdonképpen éppen ez az a pont, amin a Bichunmoo elcsúszik. Az érzelmek képeznék ugyanis a film gerincét. Jinha és Sullie kapcsolatának kellene olyan hatással lenni a nézőre, amitől az úgy érzi, van értelme karddal végigkaszabolni az egész mongol sereget. Ez azonban valahogy egyre inkább elveszik a történetben, és ez nem csak a rendező hibája. Igaz, a színészek nem sokat tehetnek, ha idétlenül megírt monológokat adnak a szájukba, és ha maguk sincsenek tisztában azzal, hogy a karakterüknek pontosan mik is a szándékai. A lelki vívódás állandó kelléke minden eseménynek. Sullie például elvileg élete szerelmére vár minden telehold alkalmával a Yu Hua Pagodában, de közben szintén elvileg szereti új férjét is, ráadásul tesz egy-két kijelentést, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni, hiszen ha tényként fogadom el, az azt bizonyítaná, hogy senkit sem szeret csak a fiát... Érdekes, nem igaz? De a férje is furcsa jellem. Mikor rájön, hogy ő a kevésbé rátermett harcos, Jinha-t az első adandó alkalommal hátba támadja, kihasználva hogy ellenfele tisztességes harcra számít. Mindezt teszi azután, hogy elvileg kölcsönös barátság alakult ki kettejük között. Természetesen akkor még nem tudott felesége múltjáról, ám ettől még különös az az erkölcsi hullám, amin keresztül megy, később ugyanis mintha semmi nem történt volna, megint a becsület mintaképévé válik.

A többi karakter is hullámzó egyéniség, néha kissé ködös, hogy mit miért csinálnak, és ez a film végéig nem is változik. A néhol csapnivaló színészi játék csak hab a tortán. "Na, de sebaj. Itt van nekünk a sok remek harc, ha már más nincs" gondolhatnánk. Nos, valahogy ez sem lett az igazi. A film nem volt olcsó darab, mégsem voltak képesek tisztességes jelmezeket készíteni, vagy netán néhány szűrőt használni a forgatás során. Koreai filmeknél szokatlanul gyenge fényképezéssel találkozhatunk ebben a filmben, az egész olyan hatást kelt, mint egy drágább tv sorozatban. Például mindenki olyan tiszta ruházatot visel, mintha most hozta volna a mosodából. A mongol sereg nagyjából 20 emberből áll, akik Jinha támadásához mindig rendkívül látványosan beállnak alakzatba, hogy biztosan el is találja őket... A harcok mindig erős zoommal párosítva láthatóak, így sokszor nem is igazán lehet tudni, ki üt kit. Érdekes dolog, hogy mindemellett a kötéllel rángatós mutatványok jól sikerültek, és érezni, hogy néhány jelenetbe igazán sok energiát fektettek a készítők.

Tényleg sajnálom ezt a filmet. Remek darab lehetett volna, ha kicsit odafigyelnek rá. Most készülök megnézni Young-jun Kim másik művét a 2005-ös "Muyeong geom"-et, amihez mindezek után nem fűzök nagy reményeket, de mivel abban az esetben már csak a rendezői szerep jutott neki, és az íróit meghagyta másnak, talán a film is jobb lesz.
Mindenesetre egyszeri megtekintésre a Bichunmoo is megfelel, a leírtak ellenére érdemes lehet közelebbről szemügyre venni annak, aki szereti a hasonló stílusú filmeket, de a remekbe szabott bemutatóban látottakat tessék elfelejteni... :)