Neheztelek kicsit a koreai filmiparra. Oly sok pénzt és energiát fektetnek bele, de sokszor úgy érzem, ész nélkül. Vagy inkább csak a biztos sikerre hajtanak a kaptafára készülő, egyiket a másiktól nehezen megkülönböztethető romantikus vígjátékaikkal, horrorjaikkal? Pedig többször is volt már rá példa, hogy ha valakiben megvan a kellő "bátorság", képes lehet rá, hogy az átlagtól eltérően maradandó(bb) élményt nyújtson. Lee Myeong-se, mint mindig, most is saját forgatókönyvét filmesítette meg, ám ezúttal végre hajlandó volt félredobni a jól bevált(?) kaptafák nagy részét és gondolt egy merészet.

Minwoo íróként keresi kenyerét és éppen új regényén dolgozik. Vagyis inkább dolgozna, ha nem gyötörné folyton hányinger meg álmatlanság, ráadásul az az érzése van, mintha valaki figyelné. Nem is téved: egy lány az, aki mindig a nyomában van, ugyanis fülig szerelmes hősünkbe. De a lánynak sincs nyugalma, őt egy árnyékszerű alak zaklatja állandóan, hogy magával rántsa a sötétbe.

Ez így önmagában nem hangzik túl érdekesnek, de a megvalósítás mindenért kárpótol. A történetet nem könnyű követni, alig lehet megkülönböztetni az álmokat a valóságtól, ahogy a főszereplő is teljes bizonytalanságban él, még ébren is folyton déja-vu érzése van. Ehhez még hozzájön a kontrasztos, meseszerűen színes képi világ. Apropó látvány: egyértelműen a film legnagyobb erénye. Túlzás nélkül állítható, hogy az amúgy is meglehetősen magas koreai átlagszínvonalra még rátesz jónéhány lapáttal.

Utólag belegondolva ez az egybetűs címválasztás telitalálat, elég sok "M"-mel kezdődő szót lehetne felsorolni, ami szorosan kapcsolódik a filmhez.

Negatívumként azt tudom felhozni, hogy kissé elnyújtották, meg a szokásos, romantikus filmekből ismert jeleneteket sem bírták teljesen nélkülözni, de szerencsére azok nem kapnak akkora játékidőt.

imdb