May 18 (2007)
A May 18 egyike a 2007-ben legjobban várt három dél-koreai filmnek. Egyrészt mindenképpen felüdülést jelent a tucatszám készülő romcomok és szellemlányos filmek sorában, másrészt, mivel a közelmúlt koreai történetével foglalkozik és erősen nacionalista beállítottságú, ottani viszonylatban óriási költségvetéssel készült. Miután a Hwang Jin-yi (2007) rettentő unalmasra, a D-war pedig általános vélekedés szerint minden idők legrosszabb ázsiai (?) filmjére sikeredett, így utolsó reménycsillagként tekintettem erre a mozira, s az először megjelent kritikák még tovább fokozták a várakozás izgalmát.
1980. május 18-a a modern koreai történelem olyan pillanata, melyet napjainkig sok kérdés övezett. A korábban legitim diktatúra Park Chung-hee elnök 1979-es meggyilkolásával véget ért. A hirtelen támadt hatalmi vákuumban az addig elfojtott demokratikus mozgalmak felerősödtek, főleg az egyetemisták körében, de a hatalomra éhes katonai vezetők is akcióba léptek és statáriumot vezettek be. A reformot követelő diákoknak több sem kellett, az utcára vonultak, és a katonai kormányzat lemondását, illetve az időközben a városokba kirendelt csapatok visszavonását követelték. A legmesszebb Kwang-ju városa ment el, melynek lakosai eleinte békésen demonstráltak, majd utcai harcokba bocsátkoztak, végül, miután fegyverekhez jutottak, milíciát alakítottak, s szembeszálltak a jól képzett fegyveres erőkkel.
Elszántságukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy sikerült a városból kiverni a katonaságot, amit persze a vezetés nem nézett jó szemmel. Pár nap múlva az alakulatok megvárva az erősítést s így jelentős túlerőbe kerülve visszatértek, s alig 90 perc alatt módszeresen lemészárolták a városháza védelmére összegyűlt ellenállókat. A hivatalos jelentések szerint mintegy 200 ember veszett oda a 10 napig tartó incidensben, melyet ma már a későbbi demokratikus átalakulás előfutárának tekintenek.
A rendező, Kim Ji-hun feltett szándéka volt, hogy a nézőkben minél inkább felkeltse és erősítse a hazafias érzelmeket, ezért filmjét úgy konstruálta, hogy az a kis emberek felől, s ne a nagy történelmi összefüggések, a politikai háttér, illetve a szigorú tények megjelenítésével közelítsen a témához. Sikerrel is járt, legalábbis a jegypénztárak adatai szerint, ugyanis a film az első hétvégén akkorát kaszált, mint eddig egyetlen más koreai film sem. Hogy emellett mennyi értéket hordoz magában ez az alkotás, az már más kérdés.
Az első érdekesség, hogy a néző valójában szinte semmit sem tud meg a történések hátteréről, ami nyilván nem akkora hiba, hiszen a célközönség, a helyi néző minden bizonnyal tisztában van az alaphelyzettel. Gondolom az iskolai tananyagban kiemelt helyet foglalhatnak e történések, de például nekem elég nehéz volt belehelyezkednem a film környezetébe, hiszen egyszerűen nem értettem a motivációkat, illetve alapban a túlfűtött hangulatot. Később kellett utána olvasnom, hogy tisztában legyek azzal, hogy egyáltalán miről is szólt a film. A másik probléma, hogy Kim Ji-hun a hitelességet feláldozta a popularitás szentélyén. Itt nem a történelmi hiteleségről beszélek, annál inkább azokról az eszközökről, melyekkel a rendező az emberi kapcsolatok bemutatása során él. A szereplők kivétel nélkül végtelenül színpadias figurák, akik olyan szinten naivak, hogy az már fájdalmas. Az egy dolog, hogy az érthetőség kedvéért a hétköznapi emberek szintjén kellett, hogy mozogjon a film, de nem akarom elhinni, hogy ennyire le kellett volna butítani a karaktereket. Hajmeresztő dialógusok, és több hektoliternyi elhullatott könny jellemzi a forgatókönyv nagy részét. Azt kell mondjam, hogy még az átlagos koreai drámák szintjét sem üti meg a film e téren.
Mégis. A színészek hatalmas piros pontot érdemelnek. Ilyen kevés mozgástérrel, melyet a forgatókönyv biztosít, nagyon nagyot játszanak. Képesek elmulasztani a heveny hányingert, amit az esztétikailag érzékenyebb néző érezhet, élvezhetőbbé tenni a filmet, s kicsit közelebb hozni a téma mélységét.
A May 18 sajnos egy felejthető propagandafilm lett. Tömegeknek szól, ezért sajnos inkább szórakoztató film, mint hiteles forrás egy olyan eseményről, mely szerintem több odafigyelést érdemelt volna. Talán később valaki képes lesz mementót állítani Kwang-ji lakosainak, de Kim Ji-hunnak ez most nem sikerült. A téma iránt érdeklődőknek inkább ajánlom a Az elnök utolsó durranása című filmet.
Hozzászólások
Szerintem,igen is van mondani valója ennek filmnek!!!! A történések hátteréről meg csak annyit, hogy figyelmesen kell végignézni a filmet és akkor rájön az ember, hogy mit is akar megmutatni a film.Érdekes, én egyből tudtam, hogy miről is van szó. Másrészről kedves manu, ha elkezdesz nézni bármilyen Koreai filmet,először is, mindenképpen ajánlom, hogy figyelmesen olvass utána,és csak akkor de csak is akkor, persze ha megértetted a film lényegé,akkor nézd meg a filmet.
Idézet: Na igen. Rájuk én is ki akartam térni, csak aztán kimaradt. Egyfajta kötelező humorforrásként erölködtek ott, nem túl nagy sikerrel. De itt megint nem a színészeken múlott a dolog.
Idézet: Ahogy néztem, elég hűen követték magukat a konkrét eseményeket, úgyhogy nagy rá az esély, hogy igen.
Idézet: Pont ettől volt életszagú. Kicsit naívak voltak, hogy szembe mertek szállni a hadsereggel. Az azért tényleg egy profi testület, a civil milícia meg hát na... Finoman fogalmazva is egy szedett-vedett brigád volt.
SPOILER
Megdöbbentett, hogy a tüntetőkre a himnusz éneklése közben nyitottak először tüzet. Ez vajon csak hatásvadász elem lehetett, vagy tényleg így történt?
Amit nagyon furcsálltam, hogy elhangoztak a nagy beszédek és minden ilyenkor "kötelező" témájú duma, de ennek ellenére a felfegyverzett, hazafias érzelmektől fűtött civil harcosok nagy része úgy esett el, hogy visszavonulás (menekülés?) közben lőtték őket hátba, anélkül, hogy ők elsütötték volna a puskájukat... Bár nem emlékszem pontosan, de talán két katona, ha meghalt.
Ez lenne a "harcolunk a szabadságunkért és meg is halunk érte, ha kell" felfogás? Engem inkább az "úgy halunk meg, hogy bajtársaink semmit nem nyernek halálunkkal"-ra emlékeztetett.
Szóval én is inkább Az elnök utolsó durranása című filmet javasolnám, ha valakit a koreai történelem ezen időszaka érdekel.
Érdekes hogy 3 csillagot adtál neki, de mire a cikk végére ér az ember, teljesen lebeszéled arról hogy megnézze a filmet..
A d-war amúgy tényleg hihetetlenül gyenge darab lett. Annyira, hogy a felénél tartottam egy másfél órás órás pihenőt. Fájdalmasan unalmas volt, pocsék színészekkel, és rettentően kiszámítható történettel. Ennyi pénz a semmiért......
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.