Manu már többször is kifejtette, hogy miért haragszik a koreai filmiparra. Valóban tény, hogy sokszor nem mernek letérni a jól ismert, bár alaposan megkoptatott "útról". Viszont az is igaz, hogy ügyesen bánnak a megszokott klisékkel, és így is képesek kellemes, szórakoztató filmet, amolyan tisztes iparosmunkát csinálni. A Radio Star című alkotással kapcsolatban is ezek az érzések keringenek bennem. Semmi új dolog, csak a régi nóta, de fogyasztható köntösben.

CHOI Gon, a 80-as évek nagy rocksztárja napjainkban már csak egy kiégett, alkoholista bárénekes. Egyedüli igaz barátja a menedzsere, aki már 20 éve egyengeti lelkiismeretesen karrierjét. Szükség is van az ő közreműködésére, mert hősünk önpusztító, balhés életmódjával sokszor keveredik bajba. A kitörésre való utolsó esélyként egy Isten háta mögötti kisvárosba szerződtetik a helyi rádió lemezlovasának, ahol sajátos módon ugyan, de sikert arat, és újra megindul a szekér...

Nem túl eredeti ötlet, igaz? Az egyedüli meglepő dolog - az amúgy kiszámítható - filmben a szerelmi szál teljes kihagyása, de nem is hiányzik, erőltetett lett volna. Viszont tetszett a menedzser és a nagyszájú, kissé lökött kifutófiú karaktere.

 

Tehát, ahogy a bevezetőmben is írtam, egy tisztes iparosmunka ez az alkotás, nem több, nem kevesebb. Kellemes, nem túl megterhelő. Ügyesen egyensúlyoz a dráma és a vígjáték között, de egyik műfaj irányába se mozdul el határozottan. Egyszernézős...