Egy napon Kang úr megbízza Sun-woo-t, hogy amíg elutazik Shanghai-ba “üzletelni”, addig tartsa szemmel a barátnőjét, a fiatal csellistát, Hee-soo-t, hogy kiderítse, a Kangnál jóval fiatalabb lány tényleg megcsalja-e a gengszterfőnököt. Sun-woo azt az utasítást is megkapja, hogy ha a hűtlenség beigazolódik, végezzen mind a lánnyal, mind annak szeretőjével. Sun-woo egy kőkemény, rezzenéstelen arcú, sok csatát megélt gengszter, aki általában habozás nélkül követte a főnökei parancsait, ezúttal viszont gondolkozni kezd, hogy vajon helyes-e, amit a főnök elvár tőle. Ennek pedig súlyos következményei vannak, amik bosszúért kiáltanak.

Kim Ji-Woon, a film rendezője a hongkongi klasszikus gengszterfilmek hagyományait követő vérbeli akciófilmet készített. A cselekmény lineáris, túlságosan meglepő és kiszámíthatatlan fordulatok nem jellemzik, ebben az esetben azonban az egyáltalán nem róható fel hibaként, sőt! Ennek köszönhetően a nézőnek ugyanis több ideje van az események darabkáinak összeillesztése helyett a látványra koncentrálnia, aminek megteremtése koreai filmhez méltóan gyakorlatilag tökéletesen sikerült a készítőknek. Mind a bunyók, mind a tűzpárbajok nagyon látványosak, remekül megkoreografáltak és akárcsak a mára már klasszikussá vált John Woo és Chow Yun-Fat neve által fémjelzett akciók, egyáltalán nem realisztikusak, de ez természetesen az élvezhetőségen egy szemernyit sem ront. Főhősünk sérülten, golyóval a testében is lazán végzi a dolgát, tudva tudván, hogy a bosszút be kell teljesíteni, mindössze a fájdalmas arckifejezés árulkodik az állapotáról. Persze hozzá kell tenni, hogy a film nem egyszerűen csak egy koreai “másolata” a hongkongi klasszikusoknak, hiszen szépen tele van zsúfolva a koreai filmek jellemzőivel is, a baseball ütős bunyóktól kezdve a szinte jelentéktelen dologból kialakuló hatalmas problémán keresztül (az Oldboyban is valami hasonló volt a kiindulópont) egészen a szereplők egymást “gyepálásáig”, ami szintén koreai jellegzetesség, akárcsak a film technikai kivitelezése, főleg a remek operatőri munka.

Az akciók mellett a másik nagy erőssége a filmnek a humor. Egy ilyen, elméletileg igencsak sötét és komor hangulatú filmben talán nem is volna helye ilyesminek, azonban a humoros részek szinte a semmiből tűnnek elő olyan jelenetekben is, ahol a néző egyáltalán nem számít rá és ezek a helyenként már-már abszurdba hajló poénok szinte vígjátéki jelleget adnak a filmnek, tökéletesen oldják a feszültséget. A történet elején a telefonos poénok, valamint a koreai-orosz ultrakemény gengszterpáros tevékenysége csak két kiragadott szösszenet ezek közül.
Természetesen a főszerepet alakító Lee Byung-Hun játéka is hozzájárul ahhoz, hogy a filmről elismeréssel lehessen beszélni. Igaz, ő nem olyan hős, mint a fentebb már említett Chow Yun-Fat által alakított “hipercool”, nagy dumás, mindent a maga természetességében megoldó hősök. Az ő karaktere egy zárkózott, csendes, megbízható “henchman”, aki szinte az egész film folyamán ugyanazt a “fapofát” viseli, mégis a maga módján azonban legalább olyan “menő”, mint a hongkongi előd. Persze a filmben látható többi figura is jól el van találva a főhős ellen forduló egykori bajtárstól kezdve a koreai-orosz gengszternek látszani kívánó balekokon keresztül egészen Kang úrig, valamint a szemüveg halász álcája mögé rejtőző fickóig. Egyedül a lány lóg ki a többi szereplő közül, persze nem véletlenül, rajta keresztül mutatják be, hogy egy átlagos ember hogyan kerülhet kapcsolatba ezzel a világgal és hogy milyen nehéz utána elszakadni tőle.

Összességében tehát ez egy nagyon jól kivitelezett koreai akciófilm, minden megtalálható benne, ami egy szórakoztató filmhez szükséges. Kim Ji-Woon a The Quiet Family és az A Tale of Two Sisters után egy újabb jól sikerült filmmel szerzett további rajongókat a koreai filmek számára, csak ajánlani tudom midenkinek.

imdb