A forgatókönyv-író és rendező Im Sang-Soo (A Good Lawyer's Wife) sorban negyedik filmje, 2005-ben került bemutatásra első alkalommal a New Yorki Filmfesztiválon, ahol meglepő sikert aratott, majd nemzetközi szinten is igen nagy elismeréssel övezték. Ez a politikai szatíra, mely a témájában és stílusában inkább a kelet-európai, mint ázsiai filmekre jellemző elemekben gazdag alkotás, kellemes felüdülést jelent a kicsit egyarcú koreai filmek sorában, sőt sok kritika szerint a 2005-ös év legjobb dél-koreai filmje.

A film a koreai történelem azon korszakába kalauzol el minket, mely egyfajta átmenetet képvisel az 1945-ös felszabadulás és az 1988-as szöuli olimpia között. Ezen időszak igen ingoványos talaján egymást követték a puccsok, orgyilkosságok, pártharcok, diáktüntetések és hasonló finomságok. 1971-ben, katonai segítséggel ragadta magához a hatalmat Park Chun-hee, aki ezután két „újraválasztást” élt meg és 8 évig gyakorlatilag diktátorként uralkodott a koreai emberek felett. 1979-ben diákok demonstráltak ellene az utcákon, ám Park katonái hamar szétkergették őket. Ennek ellenére a megmozdulás egyértelmű jele volt annak, hogy az akkori rezsim idejét múlt, és az emberekben nagyon erős a demokrácia iránti vágy. Hogy ez az érzés nem csak a közemberekben, hanem az eliten belül is megjelent, azt jól mutatja, hogy Park elnököt nem sokkal később, egy vacsora alkalmával megölték, mégpedig saját nemzetbiztonsági főnöke. A film ezen események hátterébe nyújt bepillantást a nézőnek…

… és bizonytalanítja is el egyúttal. Ugyanis a valóságban semmi sem olyan egyszerű, mint azt az állami propaganda beállítja. Vajon tényleg a demokrácia iránti vágy hajtotta Kim főnököt, hogy megölje elnökét? Nem csak a nyomás és stressz vette el az eszét, vagy esetleg halálos betegsége, mely szépen-lassan végzett volna vele? Ezen gondolatok könnyedén felmerülnek az emberben, ahogy figyelemmel követi a főnököt alakító Yun-shik Baek (Save the Green Planet, Art of Fighting) pazar játékát. Kim ugyanis egyáltalán nem egy hőstípus, akinek a vállán egy ország sorsa, vagy a koreai demokrácia jövője nyugodhatna. Inkább csak egy öregedő, megtört politikus, aki már nem igazán bírja a nyomást, s alig működő májának köszönhetően már a mindennapi WC-zéssel is komoly gondjai vannak. De pozíciójukat tekintve hasonlóan hiteltelen figura a kormányzásban résztvevő többi ember is, magától az elnöktől kedve a vezérkari főnökön keresztül egészen a nemzetbiztonsági szolgálatig. Balekok, akiket jobban érdekel az, ami a nadrágjukban van, mint ami az országban folyik. Im Sang-soo könyörtelen fekete humorral gúnyolja ki mind a hétköznapi embereket, mind pedig a politikai elit tagjait.

A kivitelezést tekintve már a megszokott igényesség párosul a jó és eredeti történethez. A koreai filmek ismerőinek felesleges ecsetelnem a rendkívül jól megírt zenét és a szép fényképezést. Inkább hívom fel a figyelmet egy-két érdekességre. Mivel a film politikai mondanivalóval bír, ezért természetesen az illetékes felek nem tűrhették szó nélkül nemzetközi sikerét. Először maga az ex-elnök fia akarta betiltatni a filmet, mondván az aláássa az apja imázsát, de nem járt sikerrel. Többet ért el viszont az a kezdeményezés, mely a jelenlegi kormány indított és a film megvágását szerette volna elérni. Úgy vélték ugyanis, hogy néhány képsor arra enged következtetni, a film nem fikció, hanem a teljes valóságot mutatja be. Közel négy percet ki is kellett vágni az alkotóknak, mely nem jelenhetett meg a mozivásznon, ám a hatékony lobbinak köszönhetően egyes DVD verzión már megtalálható.

Személyes véleményem szerint Az Elnök Utolsó Durranása nem csak a koreai, de a világ filmgyártásának jelenlegi palettáján is egy mellőzött stílust képvisel, s nem is rosszul. Kellemes, üdítő és néhol elgondolkoztató alkotás.

iMDB