belépés∆

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

A forgatókönyv-író és rendező Im Sang-Soo (A Good Lawyer's Wife) sorban negyedik filmje, 2005-ben került bemutatásra első alkalommal a New Yorki Filmfesztiválon, ahol meglepő sikert aratott, majd nemzetközi szinten is igen nagy elismeréssel övezték. Ez a politikai szatíra, mely a témájában és stílusában inkább a kelet-európai, mint ázsiai filmekre jellemző elemekben gazdag alkotás, kellemes felüdülést jelent a kicsit egyarcú koreai filmek sorában, sőt sok kritika szerint a 2005-ös év legjobb dél-koreai filmje.

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

A film a koreai történelem azon korszakába kalauzol el minket, mely egyfajta átmenetet képvisel az 1945-ös felszabadulás és az 1988-as szöuli olimpia között. Ezen időszak igen ingoványos talaján egymást követték a puccsok, orgyilkosságok, pártharcok, diáktüntetések és hasonló finomságok. 1971-ben, katonai segítséggel ragadta magához a hatalmat Park Chun-hee, aki ezután két „újraválasztást” élt meg és 8 évig gyakorlatilag diktátorként uralkodott a koreai emberek felett. 1979-ben diákok demonstráltak ellene az utcákon, ám Park katonái hamar szétkergették őket. Ennek ellenére a megmozdulás egyértelmű jele volt annak, hogy az akkori rezsim idejét múlt, és az emberekben nagyon erős a demokrácia iránti vágy. Hogy ez az érzés nem csak a közemberekben, hanem az eliten belül is megjelent, azt jól mutatja, hogy Park elnököt nem sokkal később, egy vacsora alkalmával megölték, mégpedig saját nemzetbiztonsági főnöke. A film ezen események hátterébe nyújt bepillantást a nézőnek…

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

… és bizonytalanítja is el egyúttal. Ugyanis a valóságban semmi sem olyan egyszerű, mint azt az állami propaganda beállítja. Vajon tényleg a demokrácia iránti vágy hajtotta Kim főnököt, hogy megölje elnökét? Nem csak a nyomás és stressz vette el az eszét, vagy esetleg halálos betegsége, mely szépen-lassan végzett volna vele? Ezen gondolatok könnyedén felmerülnek az emberben, ahogy figyelemmel követi a főnököt alakító Yun-shik Baek (Save the Green Planet, Art of Fighting) pazar játékát. Kim ugyanis egyáltalán nem egy hőstípus, akinek a vállán egy ország sorsa, vagy a koreai demokrácia jövője nyugodhatna. Inkább csak egy öregedő, megtört politikus, aki már nem igazán bírja a nyomást, s alig működő májának köszönhetően már a mindennapi WC-zéssel is komoly gondjai vannak. De pozíciójukat tekintve hasonlóan hiteltelen figura a kormányzásban résztvevő többi ember is, magától az elnöktől kedve a vezérkari főnökön keresztül egészen a nemzetbiztonsági szolgálatig. Balekok, akiket jobban érdekel az, ami a nadrágjukban van, mint ami az országban folyik. Im Sang-soo könyörtelen fekete humorral gúnyolja ki mind a hétköznapi embereket, mind pedig a politikai elit tagjait.

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

A kivitelezést tekintve már a megszokott igényesség párosul a jó és eredeti történethez. A koreai filmek ismerőinek felesleges ecsetelnem a rendkívül jól megírt zenét és a szép fényképezést. Inkább hívom fel a figyelmet egy-két érdekességre. Mivel a film politikai mondanivalóval bír, ezért természetesen az illetékes felek nem tűrhették szó nélkül nemzetközi sikerét. Először maga az ex-elnök fia akarta betiltatni a filmet, mondván az aláássa az apja imázsát, de nem járt sikerrel. Többet ért el viszont az a kezdeményezés, mely a jelenlegi kormány indított és a film megvágását szerette volna elérni. Úgy vélték ugyanis, hogy néhány képsor arra enged következtetni, a film nem fikció, hanem a teljes valóságot mutatja be. Közel négy percet ki is kellett vágni az alkotóknak, mely nem jelenhetett meg a mozivásznon, ám a hatékony lobbinak köszönhetően egyes DVD verzión már megtalálható.

Személyes véleményem szerint Az Elnök Utolsó Durranása nem csak a koreai, de a világ filmgyártásának jelenlegi palettáján is egy mellőzött stílust képvisel, s nem is rosszul. Kellemes, üdítő és néhol elgondolkoztató alkotás.

iMDB

Hozzászólások   

#4 arnold 2007-04-16 22:03
akkor nem tudom...
#3 Mark Renton 2007-04-16 17:59
ott nincs fent.
#2 arnold 2007-04-16 00:44
http://dvdcompare.net/
#1 Mark Renton 2007-04-15 23:25
nem tudja valaki, melyik dvd verzió nem vágott?

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

After this our exile (Fu zi) (2006)

After this our exile (Fu zi) (2006)

After this our exile (父子) (2006)iMDBA hongkongi filmekkel kapcsolatban sokan szokták azt (az egyébként talán jogos) kritikát megfogalmazni, hogy a legtöbbjük igazi közönségfilm, szórakoztató, könnyed és ezek miatt súlytalan és felejthető alkotás. Ezért is örültem...

Yatterman (2009)

Yatterman (2009)

Íme az utóbbi néhány évben sokat fejlődő japán közönségfilm legújabb, egyben talán legszebb, legötletesebb, legelborultabb és leglátványosabb darabja, a Yatterman. Talán mondani sem kell, de természetesen ezúttal is egy anime volt a kiinduló alap, ami...

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)iMDBVegyünk egy rendkívül realisztikus alaphelyzetet, azaz egy tűzvörös Infiniti sportkocsival közlekedő, kihívóan öltözködő, gyönyörű hölgyet, aki valamilyen fura oknál fogva tanárnő szeretne lenni és az 1 hónapos gyakorlati idejét a...

Dream (Bi-mong) (2008)

Dream (Bi-mong) (2008)

Nincs is annál hálátlanabb feladat, mint Kim Ki-Duk filmjeiről ajánlót, vagy kritikát írni. Ennek legfőbb oka, hogy annyira egyéni stílusa van, hogy igazándiból nem is lehet a többi rendező munkáihoz hasonlítgatni a műveit, ráadásul a...