iMDB 

Furcsa, de valós kérdéssel foglalkozik ez a film, és furcsa megoldást is ad rá, formavilága pedig abszolút nem illeszkedik a mai koreai mainstream filmgyártás keretei közé.

Sajátosan beteg helyzet, kifordult a világ: a férj (Choi Min-sik – Oldboy, Crying Fist, Sympathy for Lady Vengeance) munkanélküli, a felesége tartja el őt és pár hónapos gyereküket. Napközben otthon ül és szappanoperákat néz, illetve egy antikváriumban olvasgat romantikus regényeket, miközben felesége éppen megcsalja őt.

A férfi-női egyenjogúság egy sajátos helyzetét boncolgatja Ji Woo Chung filmje, mely minden rezdülésében igazi ázsiai embereket mutat be, ellentétben a manapság futószalagon gyártott koreai mozik művies alakjaival. Choi Min-sik ezért a filmért magkapta az Asia-Pacific Film Festivalon a legjobb színész díjat és nem csoda. Hihetetlen, ahogy a két főszereplő ábrázolja a felszín alatt kettejük között megbúvó feszültséget. Egy magyar családban véresre ordítanák torkukat a családtagok, de itt szó sincs ilyesmiről. Csendben ülnek, keveset beszélnek és teljesen kifejezéstelen arccal bámulnak egymásra. Az elhidegülés olyan szintű, hogy a néző is kifejezetten rosszul érzi magát. Pont emiatt igazán nincs drámaiság a filmben, hiszen a férj, mintha csendesen beletörődne sorsába és elfogadná, hogy egy tökéletes vesztes. Munkája nincs, a felesége megcsalja, így csak a gyereknevelés marad neki. De hogy lesz ebből Happy End?

A feleség és a szerető viszonya is nagyon hiteles, szinte csak a szexre épít, amit gyakran igen szabadosan mutat be a rendező. Kell is, hiszen másképp unalmas is lehetne a film a konfliktusok hiánya miatt, illetve meg kell jegyezni, hogy Jeon Do-yeon (Untold Scandal) idomai is megérnek egy misét.

A fényképezés a koreai filmekre jellemzően hagyományosan szép, és a helyszínek, a háztömb, a szobák berendezése nagyot dob ezen.

Aki mostanság velem együtt kezdené elveszteni hitét a koreai filmekben, az feltétlenül nézze meg a Happy Endet. Ezzel túl lehet élni egy darabig.