iMDB 

Monumentális történelmi film, amibe a kínaiak úgy tűnik beleadtak anyait-apait, de úgy látom, hogy valahogy mégsem ragadt meg a köztudatban. Míg a Hős vagy a Repülő Tőrök Háza lassan kultfilmé válik, a Császár és az Orgyilkos méltatlanul a háttérben maradt.

Az egyik legkorrektebb történelmi film, amit valaha láttam, és a ma készülő hasonló filmekkel ellentétben a készítők nem kevés mondanivaló átadására törekedtek, ellentétben a nagyszabású csatajelenetek hangsúlyozásával. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez utóbbiak hiányoznak belőle, ám nem ezek képezik az események magvát. A központban a hatalom és annak több oldalról való értékelése áll, egy, a hat kínai királyságot egyesíteni akaró császár történetét bemutatva.  A téma tehát a hódítás, és annak mikéntje, illetve a király kötelessége, melyet ősei hagytak rá. "Tán elfelejtetted őseid parancsát, földjeinket az egy mennyek alatt egyesíteni?" Ezt a kérdést egy fehérre mázolt arcú, jellegtelen fekete ruhába öltöztetett udvaronc teszi fel a királynak, akinek feladata urát árnyékként követni, s ha az e parancs ellen próbálna cselekedni, akkor figyelmeztetni őt feladatára. A legtöbb történelmi film a hódító királyokat gonosznak állítja be, akik kizárólag saját érdekeiket nézik, önnön hatalmuktól eszüket vesztették, felégetnek és lerombolnak mindent maguk körül, legyen az város, hadsereg vagy csak emberi kapcsolatok. Itt azért jóval differenciáltabban a jellemrajz, s nem csak a király cselekedeteinek eredményét, hanem okát is bemutatják, illetve azt is, hogy ő is kiszolgáltatott. Attól függetlenül, hogy hatalma van, őt is irányíthatják. A királyt alakító színész hihetetlen sokat tesz, hogy karakterén keresztül bemutassa e meghasonlást, döbbenetes sikerrel.

A csatajelenetek nagyon hitelesek, tudniillik nem a ma megszokott módon készítették, ahol csak a számítógépek kapacitása a lényeg. A kínaiak ahelyett, hogy évekig bénáztak volna olyan program megalkotásával, ami minél szebben meg tudja animálni, és egyenként különbözőképpen tudja mozgatni a katonákat, sokkal puritánabb és hozzájuk sokkal közelebb álló megoldást választottak. Kirendelték a Vörös Hadsereget. Mondjuk az embereket be is kellett öltöztetni valamibe, ehhez viszont az egyik legismertebb jelmeztervezőt fogadták fel, akinek nevéhez az öltözékek művészi szinten való kivitelezése kötődik. Persze ez leginkább nem a katonák, hanem a színészek ruházatán látszik, melyek professzionális kivitelezése még azok figyelmét is felkelti, akik a film megnézése előtt mit sem tudnak a jelmeztervező személyéről (mint én).

Akárcsak a hadsereg, az épületek is eredetiek, nem egy kastélyt újítottak fel a film kedvéért, amelyek ma turistalátványosságok.

A rendező egyébként garancia a film minőségére, s bár legutóbbi alkotása a The Promise megosztotta a nézőket, más művei azonban, mint a Temptress Moon , vagy a Farewell my Comcubine minden porondon megállták a helyüket. Ez az Emperor and the Assisin-re is igaz, ami két díjat is nyert, s az egyiket a Cannes-i filmfesztiválon.