belépés∆

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013) 

Az egyre nyitottabbá váló világ Kínába is "begyűrűzik", illetve onnan is kikerülnek ma már apró kis titkok, ezért mondáik és híres történelmi eseményeik feldolgozása mellett szép számban fellelhetők filmjeik között a sztártémák. Ezekre pedig a film világában bőven akad vevő.

Mint például Xing Fei, aki saját forgatókönyve alapján rendezte a fenti című filmet, ami egy gazdag és híres férfi szintén híres énekesnő barátnőjének gyanús halálával foglalkozik és több okból is rendhagyó. Nem nagyon lehet tudni ugyanis arról, hogy Kína bármelyik tárgyalótermében drámai fordulat történne, és az sem mindennapos, hogy ennek főszereplője egy iparmágnás, illetve az ő legközelebbi hozzátartozója - jelen esetben a lánya - legyen, és ezt élő egyenes adásban leadja az állami TV. Ezen felül a film témája miatt sokan összefüggésbe hozzák az egyre gyakoribb ottani politikusbotrányokkal.

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

A történet nem túl bonyolult:

Egy dúsgazdag üzletember, Lin Tai (Honglei Sun) húsz év körüli lányát, Mengment (Jiajia Deng) azzal vádolják, hogy kocsijával halálra gázolta az apja barátnőjét, aki egyúttal az ország egyik híres énekesnője is volt. Ezért gyilkosság gyanújával letartóztatják. A lányt az ország egyik sztárügyvédje, Zhou Li, (Nan Yu) védi, aki a tárgyalóteremben már-már bántóan passzív magatartást tanúsít mindaddig, míg az áldozat sofőrjén fogást nem talál. Tong Tao, az ügyész (Aaron Kwok) a tárgyalás során végig azt az álláspontot képviseli, hogy egyrészt: ha egy ilyen család gyermeke nem a megszokott társadalmi normák szerint viselkedik, az nem az ő hibája, hanem azé, aki ezt megengedi neki, ezért ő kezdettől fogva az apa bűnösségében hisz. Ám a fordulatok során meglepő dolgokkal kell szembesülnie és szembenéznie a következményekkel.

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

Technikailag és színészileg jól kivitelezett film ez, amiben minden a helyén van. Nekem különösen az tetszett, hogy a szereplőket, - szemükbe nézve - úgymond visszapörgették a múltba, így mutatván be őket, illetve a helyszíneket.
A közvetítést vezető filmes stábra fókuszáló jelenetektől kivert ugyan a víz, de ők nyilván a valós életben is így dolgoznak.
A tárgyalóterem feszült hangulatát sikerült úgy visszaadnia a filmnek, hogy egyik szereplő sem játssza túl magát. Ebben Yang Zhuoxin zenéjének is szerepe van.
A karakterek a főszerepektől az utolsó mellékszereplőig letisztultak, életszerűek és nem manipulálják a néző érzelmeit. A rendező, a stáb és a színészek, mind kínaiak. Aaron Kwok az egyetlen hongkongi köztük és az ő játékát érte a legtöbb negatív kritika. Úgy gondolom azonban, hogy jórészt alaptalanul. Bár az valóban fura, hogy a tárgyalás után rögtön rájött, hogy tévedett valamiben. Az első benyomás után azért elgondolkoztam ezen. Végül is, Kínában járunk, ahol talán ez is egyfajta burkolt propaganda. Hiszen az ügyész az államot képviseli, aki azáltal, hogy beismerte a tévedést, feddhetetlen maradt, vele az állam is.

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

A fentiek ellenére nálam nem volt teljes a katarzis, mert mégis csak jobb lett volna egy gyilkossági ügy tárgyalásáról úgy kijönni, hogy az ügyész nem tévedett. A kritikának azon részét viszont nem értem, hogy miért nem tud megbarátkozni a rajongótábor azzal a ténnyel, hogy a cantopop és a széllelbélelt írópalánták, meg a nagyképű izompacsirták kora lejárt. Mr. Kwok felett is eljárt az idő és egyre gyakrabban látjuk korának megfelelő szerepekben. Ez némi külső átalakulással is együtt jár ugyan, de ettől ő még a 'Christmas Rose'-ban vagy ebben a filmben egyformán jó alakítást nyújt. Szerintem klasszissal jobbat, mint a A Pang testvérek által megrendezett Conspirators-ban.

 

imdb

 

Előzetes

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Zatoichi And Yojimbo (1970)

Zatoichi And Yojimbo (1970)

  Az egyik legérdekesebb Zatoichi film ez, amit eddig láttam. A huszonhat eredeti (Katsu Shintaro szereplésével készült) film közül a huszadik helyet foglalja el, és ezt érezni is lehet rajta: Zatoichi jellemének változásai, a váratlan helyzetekben...

Shadow Hunters (Kage gari) (1972)

Shadow Hunters (Kage gari) (1972)

  IMDb  Főszereplők: Ishihara Yujiro; Uchida Ryohei; Narita Mikio Rendezte: Masuda Toshio (1972, 90 perc) Az 1960-as évek közepe minőségi változást hozott a szamurájfilm műfajában, majd valami hasonló dolog zajlott le a 70-es évek elején. Hogy jó volt-e az új...

Christmas in August (Palwolui Christmas) (1998)

Christmas in August (Palwolui Christmas) (1998)

  Sok helyen olvastam, hogy Hur Jin-ho első filmje igencsak nagy hatással volt a koreai melodráma ezredfordulós fejlődésére. A Christmas in Augustra amolyan útmutató alkotásként tekintenek, és előkelő helyen szerepel ilyen-olyan toplistákon, melyek az ilyen műfajú...

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

Silent Witness (Quan Min Mu Ji) (2013)

  Az egyre nyitottabbá váló világ Kínába is "begyűrűzik", illetve onnan is kikerülnek ma már apró kis titkok, ezért mondáik és híres történelmi eseményeik feldolgozása mellett szép számban fellelhetők filmjeik között a sztártémák. Ezekre pedig a...