IMDb

Mikor azon gondolkoztam nap közben, mit is írjak erről a filmről, csak jelzők, foszlányok jutottak eszembe, felsorolásszerűen. Mivel bármennyire probálkoztam, mást nem tudtam kicsikarni magamból, hát leírom ezeket, teljesen véletlenszerűen. Ópiumfüst, fülledtség, jazz, kárhozat, gyönyör, gazdagság, intrika, luxus, csábítás, ártatlanság.
Kína, 1920. A császárság bukása után, de a kommunizmus korszaka előtt a nyugat hódít. Nyugati viselet, jazz, életvitel, szabadság. Emellett azonban élnek a tradíciók is, melyek erősen megkötik azokat, akik azokkal együtt léteznek. E kettősségben él a két főszereplő, akik gyerekkorukban egy arisztokrata háznál éltek, melyet a fiú otthagyott, a lány viszont később annak feje lett. Bár elsőre talán e gyors tartalomismertető sablonosnak tűnhet, maga a film egyáltalán nem az.

A korszak rettentően elkapott, s nagyon jól van bemutatva. Hihetetlen atmoszférát és hangulatokat közölnek a képek egy olyan világról, ami eddig számomra szinte teljesen ismeretlen volt. Bár a film lassú folyású, minden képen van min elidőzni. Az utcák forgataga, a füstös helységek, a szereplők arcvonásai, a gyönyörűen megkomponált zene. Minden tekintetben elsőrangú film, de nem szabad bedőlni annak a reklámszövegnek, ami a film - a saját hazájában való - betiltására utal. Eszerint nagyon erős benne a szexualitás és a droghasználat ábrázolása. Hát én lehet, hogy vágott verziót láttam, de még egy dekoltázs sem villan ki benne, mondjuk az igaz, hogy a szereplők néha-néha beleszívogatnak egy ópiumpipába. Az ópium fogyasztásának bemutatása egyébként szintén nagyon megfogott, lenyűgözőnek tartottam a szertartásosságát, s egyáltalán az azt körüllengő légkört.

Külön kiemelendő még a zseniális színészi játék. A szereplők olyan sajátos érzelmeket mutatnak be és olyan mélységgel, hogy ezennel számomra mindenféle gála, ahol a legjobb színészeket díjazzák, hitelét vesztette. Kétféle csókot ismer a történet: vad, erőszakba hajló, és lehelletnyi, arcot alig érő. Ezek szoros egymásutánban is következhetnek, de mégis teljesen magától értetődően. Ezt előadni, művészet. Nem szeretném tovább fényezni a filmet, de azt még el kell mondanom, hogy ezek után ne várja senki azt, hogy a székhez lesz szögezve. Ez az alkotás aktív részvételt kíván.